Pénzéért és telefonjáért gyilkolták meg a tatabányai taxist
További Bulvár cikkek
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 22 éves tatabányai férfit, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy halálra késelt szerdán hajnalban egy helybéli taxisofőrt. Az elfogásakor zavartan viselkedő F. R.-t már kihallgatták a nyomozók, azonban vallomása nem volt teljesen egyértelmű, ezért a rendőrök tovább nyomoznak az ügyben, ellenőrzik a gyanúsított által elmondottak valóságtartalmát, mondta el az Indexnek Kovácsné Trázsi Csilla, a Komárom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A rendőrség alapos gyanúját egyébként az alapozza meg, hogy a férfi elfogásakor megtalálták nála a taxistól elvett értékeket, tette hozzá a szóvivő, aki azonban nem adhatott arról tájékoztatást, hogy tett-e beismerő vallomást a férfi.
Fotó: KMRFK
A rendőrség jelenleg több szakértői véleményre is vár. Bár az elsődleges orvosi vélemény szerint a taxisofőr egy combi ütőeret ért szúrás miatt vérzett el, azt csak a boncolás után állapítják majd meg, hogy pontosan mikor és hogyan halt meg a fiatalember. Az elfogott gyanúsított vérmintáját toxikológus vizsgálja, hogy kiderüljön fogyasztott-e alkoholt vagy kábítószert a feltételezett tettes. A gyanúsítottat elmeorvosi vizsgálatnak is alávetik majd.
Rablógyilkosság?
Tízezer forintot és mobiltelefonját vette el támadója a szerda hajnalban meggyilkolt tatabányai taxistól, mondta az MTI-nek csütörtökön az áldozattal közös, kétszemélyes taxicéget működtető sofőr. Takács Zoltán elmondta, hogy meggyilkolt társa autójában nem volt URH-rádió, és telefonjának elvétele miatt nem tudott segítséget hívni. Az üggyel kapcsolatban őrizetbe vett férfit játékgép-függőnek ismerték, Takács Zoltán tudomása szerint kollégája jól ismerte a támadót és bizalommal volt iránta, mert állandó utasa volt.
Fotó: KMRFK
A gyilkosságot Tatabánya Baromállás nevű külterületén fedezte fel szerdán éjjel egy járókelő, egy közvilágítás nélküli földúton, a bejelentés után egy órával a rendőrség a helyszín közelében elfogta a 22 éves F. R.-t. A helyszínen készített rendőrségi felvételek szerint az áldozat a kinyitott utas oldali ajtó mögött feküdt, összeroskadva, felsőteste az utas oldali ülésre dőlt és sok vért vesztett. A rendőrség természetesen megvizsgálja, hogy miképp került a taxis a sofőrűlésből az utas oldali ülés mellé, a földre, mondta Kovácsné Trázsi Csilla az Index kérdésére.
A sofőrt késsel támadták meg, sérülései arra utalnak, hogy védekezés közben a pengét megfogta, mondta az MTI-nek a taxis egyik, neve elhallgatását kérő ismerőse.