Felébreszthetik Tollert
Három hete tartják mélyaltatásban Pécs polgármesterét, de Toller László állapota javul, így hamarosan, akár már a héten felébresztik, értesült az Index. Toller László június 20-án Pécs felé tartott, amikor egy szabálytalanul előző autó miatt sofőrje az árokba hajtott. Az autó felborult, és mind a ketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Szőke János, aki az autót vezette, néhány napja elhunyt.
Toller három - egyenként is - életveszélyes sérülést szenvedett. Sérült a nyakcsigolyája, a koponyája, és vérrög keletkezett az agyában. Állapotáról a pécsi idegklinika professzora, Dóczi Tamás az elmúlt hetekben többször is jelentést adott, kedden azonban a család kérésére nem nyilatkozott.
Az Index úgy tudja, Toller agyában a vérrög felszívódott, és a polgármester már a múlt héten olyan állapotba került, hogy felmerült, felébresztik, de a professzor a további erősödés érdekében még egy hetes altatás mellett döntött.
A baleset utáni napon Pécsen az a rémhír terjedt el, hogy a polgármester meghalt. Az ügyben a rendőrséghez nem érkezett bejelentés, mondta az Indexnek Kékesné Gyimóthy Marianna, szóvivő. Információink szerint ugyanakkor Pécs egyik kórházában vizsgálat indult egy ápolónő ellen, akitől az információ feltehetően elindult. A kórházi alkalmazott nem a pécsi idegklinikán dolgozik, de a kórház vezetését nem sikerült elérnünk.