Vulkánspotting

Nem olyan meglepő, a Merapi Indonézia 130 aktív vulkanja közül is az egyik legaktívabb, négy-öt évente kisebb, tíz-tizenöt évente nagyobb kitöréseket produkál. Hogy pontosan mikor következik be, és ezúttal mekkora lesz a pusztítás, azt viszont senki sem tudja.

Körülbelül két hete kezdett a vulkán a szokásosnál kicsivel nagyobb füstöt eregetni, azóta a tévéstábok megszállták a környező falvakat és várnak. Kitörés híján eddig csak az előkészületeket tudják megörökíteni, például az említett szertartást. Gyülekezéskor szinte több sajtómunkás nyüzsög a helyszínen, mint fáklyás felvonuló, igaz az ő számuk pontosan harmincháromban előre meg van határozva. Szépen komótosan, énekelve teszik meg a kilométeres utat, aminek a végén már várja őket a többi párszáz érintett kilencvenkilenc vulkánalakú rizshalommal, és gondolom ugyancsak harmichárommal osztható számú csirkével, amiket valami alázatot jelképező pózban sütöttek meg. A különböző vallások vezetőinek beszédét még az ügybuzgó indonéz sajtóhad is elunja, csak akkor pattannak föl a cigizésből, amikor kezdődik az este csúcspontja, a bárány levágása. Szegény, ha tudná, átkozná a természetet, hogy pont fehér csíkot talált rajzolni körbe a hasára, ugyanis ettől lett alkalmas az áldozati bárány szerepére. De úgy tűnik, mit sem sejt, hang nélkül tűri, hogy leszorítsák egy kis gödör fölé fektetett gerendára, és átvágják a nyakát.

A gördülékeny lebonyolítás talán annak is köszönhető, hogy a többi résztvevő gyakorlottabb lehet nála, ugyanis a vulkán ha fenyeget ha nem, a közeli Yogyakarta királyi palotájából minden évben küldenek egy hasonló mintázattal született bárányt. Ezzel tartják fent a jó szomszédságot a vulkánban a hagyomány szerint lakó királlyal, valamint a másik potenciális katasztrófa-forrással, a Déli Tenger Királynőjével is.

A tömegben elkapja egy bácsi a karomat és felteszi a kérdést: magyar vagy? Tán kiolvassa a szememből, hogy épp leszámolok ateista múltammal a jelenés hatására, és magyarázólag hozzáteszi: I'm Christian. Mielőtt teljesen megtérnék azért kiderül, hogy ezzel nem a vallására hanem a nevére utalt, és paranormálisnak tűnő nemzetfelismerő képessége is pusztán jólinformáltság, ugyanis annak a hostelnek a tulajdonosa, ahol bejelentkeztem éjszakára és a hajnali vulkánnéző túrára. Közelebb hajolva odasúgja, hogy a tiltott zónában fogunk kirándulni másnap. Közben kiosztják a kaját, mivel áldozati szerepét már betöltötte, Christiánnal a hungry/Hungary klasszikuson még rötyögünk egyet, majd hazasétálunk a tömeggel együtt, hogy bírjuk a hajnali négyes kelést másnap.

Forró, mérgező gáz

A túra nem megerőltető, egy óra séta odafele vaksötétben, zseblámpával, majd még egy órát nézzük a vulkánt biztonságosnak tűnő távolságból a felkelő nap fényében. Közben a túravezető, Christian öccse elmeséli a korábbi kitörések történetét, például a kilencvennégyest, amikor hatvan embert égetett halálra a kitöréssel elszabaduló forró gázfelhő, ami ha nem lenne eleve hatszáz fokos, amúgy még mérgező is. A közhiedelemmel ellentétben ez, és nem a láva az, ami a legtöbb halálos áldozatot követeli. Másik népszerű téveszme, hogy a kitörés kezdetekor magasra csap fel a láva. Ez csak akkor történik így, ha a kráter el van zárva, és a kéreg alatti nagynyomású magma hirtelen robban ki, magát a hegyet is lerombolva.

Ezzel szemben a Merapi kráterében most fokozatosan emelkedik a láva szintje, napi két méterrel kerül közelebb a hegy csúcsához, és még a kitörés előtt szépen elkezd csorogni a szélén, és olykor akár évekig meg sem áll, a turisták nagyobb örömére. Ők amúgy úgy tűnik, legtöbben beijedtek a túlzó hiradásoktól, és alig néhányan jönnek vulkánnézőbe, pedig az most még a szokottnál is békésebbnek tűnik. Az ismeretterjesztésbe bele-belerecseg az URH, amivel a falu vulkánfigyelő központjával tartjuk a kapcsolatot. A hostel vendégkönyvében a bejegyzések fele arról panaszkodik, hogy a vulkánból semmi se látszott a ködben vagy felhőben, ma azonban teljesen tiszta az ég, mint értesülök a tegnapi szertartásnak köszönhetően. A visszaúton találkozunk a második turnussal, akiknek valószínűleg az egyre nagyobb füsttel még szebb látványban lesz részük, tovább erősítve fenntartásaimat a koránkeléssel meg a hozzá kapcsolódó népi bölcsességekkel szemben.

Meglátogatom a figyelőállomást is, ami helyi viszonylatban modernnek számít, ha kinézetre inkább rádióamatőr-szakkörre emlékeztet is. Sőt, a több faluban felállított megfigyelőpontokon összesen vagy ötvenen szolgálnak folyamatosan, míg más vulkánoknál általában csak egy páran. Hogy ez a helyiek buzgalma, vagy aktivitásával érdemelte-e ki a Merapi a kitüntető figyelmet, azt nem tudom, tény viszont, hogy a legtudományosabb előrejelzés sem ér sokat, ha nem veszik komolyan. A szakértők hitelét rontja, hogy sokszor utólag kiderül, ok nélkül riasztottak. Egy-egy ilyen pár napos, hetes kényszerszünet pedig betesz a környékbeli földművesek megélhetésének, ezért sokan döntenek úgy, hogy inkább dacolnak a veszéllyel. A megerősödött aktivitás első jelei után a veszélyzóna lakóit ugyan kiköltöztették, sőt, az egyébként jól működő állami katasztrófavédelem még azt is megszervezte, hogy nappalra visszaszállítsák az embereket a hegy közelébe dolgozni, mégis pár nap után sokan inkább hazaköltöztek, mert megunták a menekültéletet.

Össze vannak zavarodva az emberek, mondja Christian, mert annyi mindent lehet hallani a médiából. Régen nem volt gond csak, élték az életüket, és ha csapatostul lerohantak az állatok a hegyről és a madarak is zajongva elrepültek, tudni lehetett, hogy ideje menekülőre fogni. Bennem erre felmerül a gyanú, hogy ha ez ilyen egyszerű volna, akkor talán nem halnának meg esetenként tízezrek a vulkánkitörésekben, de az összes útikönyvben a hegy doyenjeként emlegetett szakértővel nem kezdek vitába. Mindenesetre a sajtó - miután a tufa vulkánjának semmi dramaturgiai érzéke, és már lanyhulni kezdett a katasztrófakedvelők érdeklődése - már bedobta, hogy az állatok elmenekültek a hegyről, ami ugyan nem igaz, de a helyieket valóban elbizonytalanította. Egész nap figyelik távcsöveikkel a szinte folyamatosan ködbe burkolózott vulkánt, és biztos, ami biztos, a parkolóban azért mindenki menetirányban hagyja a motorját. Legalább a megfordulással ne kelljen már szőrözni, ha a Merapi királya majd úgy gondolja, hogy eljött az ő ideje.