Meghalt huszonhat zarándok
Huszonhat lengyel zarándok vesztette életét vasárnap reggel egy franciaországi buszbalesetben Grenoble közelében, miután a jármű felborult, és tizenöt métert zuhant, jelenti az AFP. Az összesen ötvenhét utasból tizenkét sérült állapota súlyos, hatan pedig eltűntek. A katasztrófa miatt még vasárnap Franciaországba utazik Lech Kaczynski lengyel államfő.
Fékhiba okozhatta
A baleset előtt a jármű egy meredek, szeles úton ereszkedett lefele a francia Alpokban, majd áttörte a biztonsági korlátot, és lezuhant egy hegyi folyam partjára. A helyszínre érkező tűzoltók szerint a tragédiát valószínűleg fékhiba okozta.
fotó: AFP
A zarándokok a Notre Dame de la Salette oltárát látogatták meg egy kis hegyi faluban, ahol a keresztények szerint 1846-ben két pásztorgyereknek megjelent Szűz Mára, és később csodás gyógyulásokról is érkeztek jelentések.
Azon az útszakaszon, ahol a katasztrófa történt, már három ilyen súlyos baleset történt összesen hetvenhét halálos áldozattal. 1975-ben huszonkilenc francia zarándok halt meg ugyanitt, ők szintén a Notre-Dame-de-la-Salette-i Szűz Mária kegyhelyen jártak. A kanyargós út lejtése 7,2 kilométer hosszan 12-14 százalékos, a megengedett sebesség csak 40 kilométer óránként.