Még annál is gazdagabbak a gazdagok, mint gondolná

2014.07.16. 12:09 Módosítva: 2014.07.16. 12:27

Még annál is gazdagabbak a legvagyonosabb európaiak, mint amit eddig sejtettünk. Az régóta közismert tény, hogy az Egyesült Államokban az összes vagyon egyharmadát birtokolja a háztartások leggazdagabb 1 százaléka (kevesebb, mint hárommillió ember). De valójában az európai országoknál is közelítenek ehhez az arányok. Ezt Philip Vermeulen, az Európai Központi Bank egyik vezető közgazdásza írta egy nemrég kiadott tanulmányban.

A hivatalos adatfelmérés (aminek az eredményeit itt nézheti végig) ugyanis lefelé torzítja a gazdagok vagyonát. Őket sokkal nehezebben érik el a statisztikusok, ráadásul adózási okokból is abban érdekeltek, hogy kisebb számok szerepeljenek a nevük mellett. Ezt a statisztikusok különböző módokon próbálják ellensúlyozni, Vermeulen viszont azt állítja, ő még pontosabb módszert talált.

Mindenesetre elég brutális, hogy a leggazdagabb 1 százalék milyen nagy részét birokolja az országok összes vagyonának. Az EKB közgazdászának új statisztikai módszere szerint pedig

a vagyonnak még ennél is nagyobb része az övék:
 

A javított becslés szerint tehát az USA mellett Németországban és Ausztriában is a vagyon bő harmadát birtokolja a felső 1 százalék, Hollandiában pedig egészen brutálisan alulbecslik a hivatalos adatok ezeket a számokat.

A leggazdagabb öt százaknál pedig így alakul a vagyon birtoklása: 

 

De hogyan jutott erre a következtetésre a közgazdász? Egyszerűen csak összekötötte a pontokat. A következő ábrán az látszik, hogy a hivatalos adatfelmérésben szereplő leggazdagabb háztartások hol vannak (kék pötty), piros kereszttel pedig az, hogy hol helyezkednek el a Forbes ultragazdagjainak vagyonai. 

ecbgráf1.png

A közgazdász élt azzal a feltételezéssel, hogy a vagyonokat jelölő pontok a valóságban viszonylag szabályos eloszlás szerint követik egymást, tehát nincsen teljes szakadék a hivatalos felmérésekben szereplők és az ultragazdagok között. Az így becsült vagyonokkal megnövelt eloszlás szerint pedig elég durván megnő a leggazdagabbak vagyona.