Meglepő, milyen olcsó lett az élelmiszer

2015.09.10. 15:19

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) adatai alapján az élelmiszerek világpiaci ára 7 éves mélypontra zuhant idén nyáron. Az ennek mérésére használt FAO food price index júliusról augusztusra 5,2 pontot esett vissza, jelenleg 155,7 ponton áll.

 

A food price indexet az öt legfontosabb élelmiszert (szemes termények, cukor, növényi olajok, húsfélék, tejtermékek) tartalmazó kosár árának változása alapján állapítják meg. A fő élelmiszerek közül egyedül a hús ára maradt nagyjából változatlan, a többi mind esett. A gabonafélék 154,9 ponton állnak, ez 9 pontos csökkenést jelent mindössze egy hónap leforgása alatt.

A növényi olajok ára is hasonlóan alakul, ennek oka főleg a pálmaolaj-piac kínlódása, amelyen a csökkenő indiai és kínai kereslet ellenére továbbra is nő a termelés. A tejtermékek ára szintén 9 ponttal esett vissza, a cukoré pedig ennél is többet, 10 százalékot zuhant, bár ehhez szakértők szerint a brazil reál dollárral szembeni gyengülése is hozzájárult.  A FAO előrejelzése szerint a világ gabonatermelése a 2015-ös szezonban eléri majd a 2540 millió tonnát, ami több, mint amit kicsivel korábban becsültek, viszont még így is elmarad a tavalyi rekordterméstől.