Mi lesz, ha a németek nem mennek Törökországba?

2017.07.21. 14:47
20 hozzászólás

A törökországi utazás veszélyeire figyelmeztette a németeket Sigmar Gabriel német külügyminiszter a turistaszezon kellős közepén. Arra kérték a német állampolgárokat, hogy csak fokozott elővigyázatossággal utazzanak Törökországba, mert több németet elfogtak a hatóságok, tüntetésekre és terrortámadásokra is lehet számítani. A külügyi szóvivő szerint a német utazási irodáknak kialakult gyakorlatuk van arra, hogy ilyen helyzetben a Törökországba lefoglalt utakat költségmentesen töröljék vagy átfoglalják másik országba.

A német kormány mindezzel arra reagált, hogy egy német emberi jogi aktivistát hamis vádak alapján börtönöztek be Törökországban. Egyelőre nem tudni, hogy a német turistákra hogyan hat a kormány figyelmeztetése, mindenesetre ha tömegesen elkezdik visszamondani a török utakat, azt a török gazdaság is megérezheti. A britek és az oroszok mellett ugyanis Németországból érkezik a legtöbb turista Törökországba, korábban több mint ötmillióan jártak oda évente.

A terrortámadások azonban már így is megtették a hatásukat. Ha a 2016-os adatot is megnézzük, láthatjuk, hogy a turisták száma tavaly jelentősen visszaesett, a csökkenő trend pedig folytatódott idén is.

Infographic: Turkey's Tourism Took a Hit in 2016 | Statista You will find more statistics at Statista

Vagyis a mostani német figyelmeztetés ellenére is nagy gondok vannak a török turizmussal, nagyjából a 2007-es szintre esett vissza. A csúcson 2014 körül járt, ekkoriban csaknem negyvenmillióan látogattak el az országba évente, a GDP több mint 4 százalékával, 34 milliárd dollárnál is nagyobb összeggel pörgetve meg a török gazdaságot.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?