Orosz Pál: Szeretnénk, ha több magyar lenne a Fradi keretében, de ez nem mehet az eredmények rovására

fradi
2024.09.25. 09:45
A szerencsejátékban 18 éven felüli, sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat.

Advertisement
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint a csapat számára a cél a továbbjutás az Európa-ligában, de ez bravúr lenne – adta hírül az MTI. A Ferencváros szerdán, az Anderlecht vendégeként kezdi a főtáblás szereplést.

A sportvezető az m4sport.hu-nak adott interjúban elmondta, a papírforma alapján nem az FTC az esélyes.

„De mi sosem ezt nézzük, hiszen ez alapján a Monaco vagy a Trabzonspor ellen sem minket tekintettek a jobb csapatnak. Nehéz sorozat lesz, és közben ott van a magyar bajnokság is, ráadásul ez a nemzetközi szereplés most januárig tart. Ezért jó, hogy bő a keretünk” – hangsúlyozta Orosz.

Az Európa-ligában az ellenfelek közül a Malmőt leszámítva mindegyik csapat játékoskeretét értékesebbnek tekintik a Ferencvárosénál a szakértők.

A nagy számok törvénye alapján a pénz is számít, hiszen ha olyan kvalitású játékosról beszélünk, aki a sokszorosát keresi a mieinknek, akkor az jelent valamit. A pénz meghatározza egy csapat erejét

– jelezte.

Az FTC az előző szezonban a Konferencialigában szerepelt, ehhez képest a második számú kupasorozat előrelépés.

„A helyünkön vagyunk. Minden szezont úgy kezdünk, hogy meg akarjuk nyerni a magyar bajnokságot, a kupát és persze a Bajnokok Ligájában a főtáblára akarunk jutni. A realitás esetünkben az Európa-liga, és a Konferencialiga sem egy rossz sorozat, hiszen ott volt a mezőnyben például a Fiorentina vagy az Olympiakosz” – közölte.

Orosz Pál korábban úgy nyilatkozott, hogy közép-európai élcsapatnak tartja a Ferencvárost, de a térségből a horvát Dinamo Zagreb, a cseh Sparta Praha és a szlovák Slovan Bratislava is a BL főtábláján szerepel.

„Ez egy ilyen szezon. Szerencsénk sem volt, el is szúrtuk, de ez a realitás. Láthattuk az eredményeket, a Zagreb kapott egy kilencest, a Slovan egy ötöst. Ennyit sosem jó kapni, még akkor sem, ha a BL egy elit sorozat. A Ferencváros még nem tartozik a klasszikus BL-csapatok közé. Oda lehet jutni, idén is sikerülhetett volna. A célunk most az El-ben az, hogy jussunk tovább. Ennél konkrétabb terv nincs, ez is bravúr lenne” – nyilatkozott.

Orosz egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a fővárosi klubnak szüksége lenne egy olyan edzőre, aki állandóságot biztosít:

„Mi is azon vagyunk, hogy minél tovább legyen egy szakember a kispadon és adjon stabilitást, hiszen egy új tréner új rendszert hoz. A nyári csere nem volt tervezett” – jelezte a vezérigazgató. Hozzátette: a pénz mozdította el Dejan Sztankovicsot, az utolsó pillanatig nem tudták, hova megy a szerb szakvezető, aki a Szpartak Moszkva irányítását vette át.

A keret kialakításával kapcsolatban Orosz Pál elmondta, akadnak olyan helyzetek, amikor el kell engedni egy jó futballistát.

Tudomásul kell venni, hogy nem az a klub vagyunk, amely csillagászati fizetéseket tud adni. Amikor idejön egy játékos, akkor van egy karrierterve. Nekünk az a célunk, hogy jó csapatunk legyen, de ez egy üzlet is. Ha érkezik egy olyan ajánlat, amely a futballistának és a klubnak is előrelépést jelent, akkor lépni kell.

A cégvezető reagált arra a kritikára is, amely szerint kevés a magyar az FTC keretében.

„A magyar klublabdarúgást megfelelően kell képviselnünk a nemzetközi sorozatokban. Ha magyarokkal meg tudjuk csinálni, akkor boldogok vagyunk, de ha külföldiekkel, akkor velük kell. Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására. Elfogadom és én is azt mondom, hogy lehetne több a magyar, de sikeresek vagyunk, és ameddig azok vagyunk, addig jól csináljuk” – jelentette ki.

A bajnoki szerepléssel és a csapat játékával kapcsolatban úgy fogalmazott, „eredményesen játszunk, de nem szépen”.

„Emlékezzünk arra, hogy amikor érkezett Szerhij Rebrov, akkor az első meccseken füttykoncert volt, aztán elfogadták a szurkolók. Nyilván van egy türelmetlenség, de azt nem tudom elfogadni, amikor 2–1-re nyerünk hazai pályán és fütyül a közönség. Ha azt várjuk a csapattól, ami az egyik jelmondatunk, hogy küzdeni mindig, feladni soha, akkor mi se adjuk fel a lelátón. Hajtsuk a csapatot végig és majd a végén megbeszéljük, hogy mi történt” – fogalmazott.

Orosz Pál az ősi rivális Újpest átalakulásával kapcsolatban is elmondta a véleményét: „Minél erősebbek, annál jobb megverni őket!”

A Ferencváros Európa-liga-menetrendje

1. forduló (szeptember 25.)

  • 21.00: Anderlecht (belga)–Ferencváros

2. forduló (október 3.)

  • 18.45: Ferencváros–Tottenham (angol)

3. forduló (október 24.)

  • 18.45: Ferencváros–Nice (francia)

4. forduló (november 7.)

  • 21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros – Hamburgban

5. forduló (november 28.)

  • 21.00: Ferencváros–Malmö (svéd)

6. forduló (december 12.)

  • 18.45: PAOK (görög)–Ferencváros

7. forduló (január 23.)

  • 21.00: Frankfurt (német)–Ferencváros

8. forduló (január 30.)

  • 21.00: Ferencváros–AZ (holland)

Az 1. forduló további párosítása:

  • AZ Alkmaar (holland)–Elfsborg (svéd) 18.45
  • Bodö/Glimt (norvég)–FC Porto (portugál) 18.45
  • Manchester United (angol)–Twente (holland) 21.00
  • Galatasaray (török)–PAOK (görög) 21.00
  • Dinamo Kijev (ukrán)–SS Lazio (olasz), Hamburg 21.00
  • Ludogorec (bolgár)–Slavia Praha (cseh) 21.00
  • Midtjylland (dán)–Hoffenheim (német) 21.00
  • Nice (francia)–Real Sociedad (spanyol) 21.00

csütörtökön játsszák:

  • Fenerbahce (török)–Union Saint-Gilloise (belga) 18.45
  • Malmö (svéd)–Glasgow Rangers (skót) 18.45
  • AS Roma (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol) 21.00
  • Ajax Amsterdam (holland)–Besiktas (török) 21.00
  • Eintracht Frankfurt (német)–Viktoria Plzen (cseh) 21.00
  • Tottenham Hotspur (angol)–Qarabag (azeri) 21.00
  • Braga (portugál)–Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 21.00
  • Olympique Lyon (francia)–Olympiakosz (görög) 21.00
  • FCSB (román)–RFS (lett) 21.00

(Borítókép: Mohamed Ali Ben Romdhane (j2) a Ferencváros labdarúgócsapatának edzésén a brüsszeli Lotto Parkban 2024. szeptember 24-én. A csapat másnap a brüsszeli Anderlecht ellen lép pályára az Európa-liga alapszakaszának nyitókörében. Fotó: MTI / Kovács Tamás)