Kádár Tamás a Szigetről: Mindenképp túl fogjuk élni

A ma már nemzetközi szinten is nagyon erős brandnek számító Sziget sokunknak az első fesztiválélményét adta. Bár az utóbbi években hazánkban is gombamód elszaporodtak a zenei nagyrendezvények, az egyhetes fővárosi esemény máig egyfajta kuriózumnak számít, ami amellett, hogy olyan produkcióknak ad otthont, amelyekre méltán büszke lehet az egész ország, valahol itt legbelül minden látogatójának a szabadságot is jelenti egyben. Egy hely Budapest szívében, ahol egycsapásra elfelejtjük a hétköznapok gondjait, egy hely, amely az összművészeti jellegéből adódóan igazi élménykavalkád. Ezt tette tönkre a koronavírus 2020-ban, és a szervezők múlt csütörtöki bejelentése óta most már biztos, hogy idén sem lesz Sziget Fesztivál.

Kádár Tamás, aki tíz éve dolgozik cégvezetőként a Sziget Zrt-nél, az Indexnek részletesen mesélt arról, milyen károkat okozott a járvány a fesztiválnak, kaptak-e bármiféle segítséget a túléléshez, és egyáltalán, milyen koncepciójuk van arra, hogy jövőre a megszokott formában megvalósuljon a rendezvény.

A bejelentést sokáig húzták, pedig egy ekkora rendezvény szervezéséhez már ősszel hozzálátnak. Miért vártak eddig? Ha április közepén kapnak zöld utat, össze tudták volna rakni pár hónap alatt a fesztivált?

Eddig sem ültünk ölbe tett kézzel, a tavalyi lemondás óta folyamatosan zajlott a szervezés. Ha lett volna egy biztosnak látszó nyitási terv, amelyben meghatározzák a lépcsőfokokat, és tudjuk, hogy körülbelül mikor mi történik, az egy más helyzetet eredményez. Akkor talán alternatívákon és magán a Szigeten is el lehetett volna gondolkodni. Nagyon sok fellépővel megállapodtunk már, akik közt nagy nemzetközi sztárok is vannak, bár a legtöbben ceruzával írtak be maguknak mindent, mert senki sem tudta, hogy elindulhatnak-e a turnék. Nagyon sok volt a kérdőjel, aztán végül eljött az a pont, amikor már látszott, hogy nem lehet tovább várni. Nem beszélve arról, hogy a magyarországi egy specifikus helyzet, mert nálunk a beadott oltások számához igazítják a nyitási lépéseket. Nem vitatom, hogy ez jó vagy rossz stratégia, viszont amikor a 4 millió beoltottnál megtörtént a nagy nyitás, abból a zenés-táncos rendezvények ugyanúgy kimaradtak. Mindenhol azt látjuk, hogy szabadtéren sokkal inkább engednek dolgokat, nálunk pedig zárt térben lehetnek csak ültetett színházi előadások és koncertek, szabadtéren semmi, legalábbis ami zenés-táncosnak minősül.

Úgy érzi, engedni kellene a koncerteket is?

Azzal nem lehet vitatkozni – és ezt mindig is hangoztattam -, hogy a tömegrendezvények az elsők, amiket egy ilyen helyzetben be kell tiltani, és az utolsók, amelyeket engedélyezni kell, hiszen nyilvánvalóan ezek fokozottan veszélyesek. Csak mindig felmerül, ha ez ilyen megítélés alá esik, és ezzel mind egyetértünk, akkor például egy sportesemény miben különbözik ettől? Fogalmazzunk úgy, hogy a dolgok formállogikai lekövetése elég nehéz. Nem a nyitás lépéseit kritizálom, de ez egyszerűen olyan bizonytalanságot teremt a szektorunkban, amit nagyon nehéz tettekkel lekövetni.

Szaladjunk vissza egy évvel. Amikor 2020 márciusában bejelentették a lezárásokat, Önnek mi volt az első gondolata a járvány kapcsán?

Már január-februárban lehetett látni, hogy baj van, amikor szembesült a világ azzal, hogy Kínában mekkora problémát okoz, és milyen hihetetlenül kegyetlen ez a vírus, amire nincs ellenszerünk és védekezési mechanizmusunk sem. Mindenki aggódott, hogy kiszabadul-e onnan, persze lehetett sejteni, hogy ez megtörténik. A márciusi lezárások teljes sokkot okoztak. 1993 óta van Sziget és még soha nem maradt el. Az, hogy benne van a pakliban, hogy ez megtörténhet, egy nagyon kegyetlen és először feldolgozhatatlan élmény volt. Nem beszélve arról, hogy az egész zeneipart váratlanul érte a helyzet, nem voltak erre kialakult mechanizmusok. Addigra több mint 1 milliárd forintnyi fellépődíj-előlegünk volt kifizetve, azt sem lehetett tudni, hogy ezt visszakapjuk-e. A tavalyi év viszont abból a szempontból egyértelmű volt, hogy a kormány április végén bejelentette, augusztus közepéig semmilyen nagyrendezvényt nem lehet tartani. Akkor már tudtuk, hogy ez a hajó elment.

Mi lett a befizetett fellépődíj-előlegekkel? Elbukták vagy ilyen esetben valamennyi visszacsorog?

Az előlegek visszajöttek. Ez egy nagyon fontos elem volt, hozzáteszem, nem a vis major helyzet miatt történt így. Minden koncertet és fesztiválfellépést lemondtak világszerte, és végül a menedzserek és a zenészek egyöntetűen felismerték, hogy ez most egy olyan helyzet, amikor nem az asztal különböző oldalán, hanem ugyanabban a hajóban ülünk, egy zúgó vízben sodródva valamerre. Épp ezért nem lehet kitolni a másikkal, vagy kihasználni ezt a helyzetet. Az az érdekes, hogy a legnagyobb, illetve legdrágább előadók utalták vissza leghamarabb a gázsielőleget. Nagyon jó élmény volt látni, hogy tényleg világszinten össze tud fogni egy szakma.

Ehhez képest milyennek látja az összefogást itthon?

A szakmai szereplők sokkal többet egyeztetnek egymással, mint amit én korábban tapasztaltam. Mindenki próbálja azokat az ötleteket bedobni, amiket máshol lát. Mivel mi az európai fesztiválszövetségnek is tagjai vagyunk, mi is nagyon sok ország intézkedéseit látjuk, és ezeket megosztjuk a hazai szakmai szervezetekben a kollégáinkkal. Ami talán hiányzik, az egy egységes fellépés, értelmes, jól megfogalmazott kérésekkel. Nagyon sok egyéni akció van, ami nem biztos, hogy jót tesz a szakma teljességének. Inkább ki kellene találni és meg kellene fogalmazni azokat a dolgokat, amiket együtt, közösen tudunk képviselni. Van egy ilyen egyébként, amivel mindenki egyetért, de ennek is döcögős a képviselete. Ez a kulturális áfa kérdése, amit ha 5 százalékra csökkentenének, az a szektor minden szereplőjének egyformán segítene, és igazából a kormánynak sem lenne nagy veszteség, hiszen jelenleg nincs bevétele a koncert és fesztiváljegyekből, tehát ennél csak jobb lehet a helyzet. Ha erre rábólintanának, az rengeteget számítana az újrainduláskor.

A tavaly augusztusban bejelentett támogatások mekkora segítséget jelentettek a szektornak?

Volt egy fesztiváltámogatási alap a Magyar Turisztikai Ügynökségnél, amelyből több mint 20 fesztiválnak 220 millió forintot osztottak ki. Ha tekintetbe vesszük, hogy 2020-ban csak a Szigetnek több mint 1,4 milliárd forint volt a vesztesége, azért az jól mutatja, hogy ez mire elég - erre a pénzre mi nem is pályáztunk egyébként. Ettől függetlenül azt gondolom, ilyen sok fesztiválnak ennyire kevés pénzt osztani inkább olaj a tűzre, mint segítség. A zenészeknek indított raktárkoncert-sorozattal pedig az volt a probléma, hogy a rendelkezésre álló keret több mint 60 százaléka egy állami céghez került a lebonyolításért, a fellépőknek csak a maradékot osztották ki. Valami elképesztő mennyiségű zenekar vett részt ebben a projektben, elég nehéz elképzelni, hogy ez az összeg egy ilyen hosszú leállást kompenzált volna. Ennek ellenére legalább kaptak valamit, volt egy kísérlet rá, hogy segítsenek. A szervezőknek és a háttérmunkásoknak viszont nem nagyon jut támogatás. 40 ezer ember dolgozik ebben a szakmában. Van, ahol tudtak élni a munkahelymegtartó 50 százalékos bértámogatással, de a fizetések másik felét is elő kell teremteni valahonnan. Nem az a probléma, hogy 10-20 százalékkal kevesebb a bevétel, hanem hogy most már több mint egy éve egyáltalán nincs. A mi létszámunk is egyharmadára csökkent emiatt.

Egy ilyen cég, amelynek a 70 százaléka külföldi tulajdonban van, egyáltalán számíthat az államtól bármiféle segítségre?

Ez egy valid kérdés, de én azt gondolom, nem azt kell nézni, ki a tulajdonos, hanem hogy hol fizetünk adót. Az elmúlt 27 évben rengeteg adót fizettünk ebben az országban és ezt tervezzük tenni a következő húszban is. A főváros is nagy összeget kapna, ha végre sikerülne a következő 10 évre szóló szerződésünket aláírni. De a fesztiválnak helyet adó 3. kerület szintén jól jár a rendezvénnyel. Ahogy más külföldi tulajdonban lévő, Magyarországon működő cégek, a Sziget a maga módján - az élőzenei és a szórakoztatóipari szegmensben - igenis hozzátett a magyar gazdasághoz. Iszonyú sok embernek adunk munkát, nem csak mi, hanem az alvállalkozóink is, tízezren dolgoznak a fesztiválon minden évben. Nem beszélve arról, hogy a Sziget a hazai turizmus egyik legfontosabb eseménye, csak emiatt évente 100-120 ezer külföldi jön az országba.

Az amerikai tulajdonos mennyire támogató, illetve kitartó a jövőre nézve?

Harmincöt fesztiváljuk van a világon, ennek a jelentős része Európában. Föl sem merült, hogy csapot-papot otthagyjanak. Egy jó befektető nem akkor száll ki a befektetéséből, amikor az kevesebbet ér, ugyanúgy várják a visszatérést, mint mi. Nekünk rengeteget segített, hogy sok országból közvetlenül, fesztiválcsaládon belülről tudtunk információkat szerezni, illetve megbeszélni, hogy ki, hogyan készül a nyitásra - ebben a gyötrelmes időszakban ez lelkileg is fontos volt ahhoz, hogy sikerüljön átvészelni ezt a váratlan helyzetet.

Hogy bírták a home office-t?

Mi egy nagyon összetartó brigád vagyunk. Az otthonülés és az online meetingek persze mindenkinek nagyon furcsák voltak, de legalább megismertük egymás háziállatait és családját. Inkább az volt nehéz, hogy a létszámcsökkentés egyfajta pszichológiai nyomással járt a maradók és a távozók számára egyaránt. A másik oldalról pedig a folyamatos bizonytalanság okozott stresszt, hogy vajon lesz, vagy nem lesz fesztivál. Nyilván a különböző területek más terhelésben dolgoznak. A pénzügyesek a jegyekkel, a bookingosok a produkciók lekötésével foglalkoznak folyamatosan, a marketingesek pedig a közönséggel kommunikálnak és igyekeznek tartani bennük a lelket.

Ez mennyire sikerül? Az elővásárlók tartják a jegyeiket?

Európai összehasonlításban is jó a Sziget megtartó ereje, ami elsősorban a márkának köszönhető, hiszen programot még nem tudtunk mondani, csak a hit van, hogy lesz egy baromi jó fesztivál. Hozzáteszem, ebben mi is nagyon hiszünk. Tízezres nagyságrendben adtunk el jegyeket még a járvány előtti 4-5 hónapban. Az elővásárlók fele nem is váltotta vissza a belépőjét, ami annak ellenére, hogy eddig csupa rossz hírrel jöttünk, nem rossz arány. Aki továbbra is tartja a jegyét, kap majd egy összeget, amit a helyszínen fogyasztásra, vagy akár másik jegy vásárlására is fel tud használni.

Bajban lennének, ha az összes belépőt visszaváltanák?

Mindenképp túl fogjuk élni. Úgy számoltuk ki a költségvetésünket - azzal együtt, hogy fölvettünk egy hitelt -, ha az utolsó fillérig vissza kell fizetni a jegyek árát, azt is átvészeljük. De nem valószínű, hogy ez bekövetkezik, illetve nyilván tervben van idén a következő fesztiválszezon jegyértékesítésének elindítása is, amivel megint kicsit talán levegőhöz jutunk. Sokat segített volna, ha más európai országokhoz hasonlóan legalább működési támogatást kaptak volna az államtól a hazai fesztivál- és koncertszervezők.

Erről volt korábban egy emlékezetes bejegyzése, amelyben azt is szóvá tette, mennyire felháborítja, ahogy az emberek a szakmabelieket megítélik.

Így van. Tisztában vagyok vele, hogy amikor megy a szekér, a színpadi emberek hajlamosak a nagypályás életvitelre, de ne felejtsük el, hogy ők művészek, és pont ezért szeretjük őket. Másrészt azt gondolom, méricskélni, kinek rosszabb, és letorkolni valakit azért, mert szóvá teszi, milyen nehéz helyzetben van, mérhetetlenül felháborító. Gondolok itt arra, amikor azt mondták, menjenek el a zenészek kapálni, hogy megtudják, mi a munka. A kultúrát és a művészetet így kezelni számomra vérlázító. Talán pont ez volt, ami akkor elindította az ujjaimat a billentyűzet felé. Sajnos egyébként azt látom, más szektorokban is ugyanez történik, a tanárokat és a színészeket is így kezelik. Pedig kultúra nélkül nem egészséges a társadalom, és most látszik csak igazán, micsoda reveláció az embereknek, amikor egy-egy kulturális eseményen részt tudnak venni, és hogy ez mennyit segít kijönni a posztcovid stresszből. A bezártságot nagyon sokan traumaként élték meg, egy kis empátiával talán el tudjuk képzelni, hogy a fiatalokban ez milyen feszültségeket okozott egy év alatt. Érthető, hogy most már szabadulnának.

A tömegrendezvényeket valószínűleg védettségi igazolványhoz kötik majd. Önnek mi a véleménye erről?

Legalább tíznél tart azoknak a kísérleti koncerteknek a száma, amelyeket Európában szerveztek pont azért, hogy megnézzék, hogyan lehet biztonsággal tömegrendezvényeket tartani. Egyelőre az derült ki, ha a résztvevők negatív teszttel, vagy már beoltva, azaz „védetten” jönnek, akkor pusztán attól a ténytől, hogy buliznak és több ezren összeterelődnek, nem terjed a vírus akkor sem, ha nincs rajtuk maszk, illetve nem tartják a távolságot. Nem vagyok a pandémia szakértője, de azt gondolom, ha majd lehet újra fesztiválozni, akkor nem maszkban és távolságtartással kell megszervezni a rendezvényeket, hanem úgy, ahogy ezt szeretjük vagy megszoktuk. Az egy másik kérdés, hogy a beléptetésnek milyen feltételei lesznek. Remélem, hogy az év második felében lehet már Magyarországon fesztiválokat tartani, és egy kicsit levegőhöz jut a szakma. Azt gondolom, maximum 10 ezer körüli létszámmal engedik majd ezeket a rendezvényeket, védettségi igazolvánnyal. Ezzel lehet vitatkozni, de fölösleges. Egy kormánynak az a dolga, hogy intézkedéseket hozzon, és tervei legyenek. Ha az a döntés, hogy védettségi igazolvány kell, akkor azt el fogja fogadni a szakma.

Abban az esetben, ha a 10 ezres rendezvényeket engedik, gondolkodnak bármiféle „póteseményben”, amivel bevételhez juthatnak?

Tavaly, amikor még azt hittük, nyár végén lehet majd bármit is csinálni, megvizsgáltunk rengeteg alternatívát. De tekintettel arra, hogy a Sziget egy 27 éve épülő márka, amellyel szemben nagyon komoly elvárásai vannak a közönségnek, nem gondolnánk, hogy akár a magyar vendégeink elfogadnák nemzetközi sztárfellépő nélkül. Arra jutottunk, bármennyire fájó, az a jó döntés, ha különféle kanyarok és kiskapuk keresése nélkül elfogadjuk a helyzetünket és megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni belőle. Azt viszont nagyon remélem, hogy a Gourmet fesztivált és a Gyerek Szigetet össze tudjuk hozni még idén ősszel. Nem az árbevételük miatt, hanem egyszerűen azért, hogy végre csináljunk valamit.

Jövőre mire lehet számítani?

Bízom benne, hogy addigra elfelejtjük a védettségi igazolványt és a maszkot is, meg ezt az egész rémálmot. Hihetetlen drive van bennünk, hogy valami egészen elképesztően emlékezeteset hozzunk össze. Ennyi időnk soha nem volt még megtervezni egy fesztivált. Szerintem a műszaki kollégák már most tudják, hogy melyik csavarnak hol lesz a helye. Nyilván arra készülünk, hogy megpróbálunk élni azzal az egyelőre pozitívnak mutatkozó fejleménnyel, hogy mindenki turnézni fog. Nem biztos, hogy pont a mi időszakunkban, de valószínűleg az elérhető zenekarok száma nő, hiszen nekik is szükségük van bevételre. Egyébként már vannak lekötött sztárfellépőink. Én azt remélem, hogy nagyon színvonalas, és sokszínű lesz a felhozatal. Egy baromi jól szervezett fesztiválra számítok, rekord látogatószámmal, ahol együtt ünnepelhetjük majd a szabadságunkat.

(Borítókép: Kádár Tamás. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)