Izrael propagandaeszközének nevezték a Wonder Woman sztárját

GettyImages-688480524
2021.05.16. 07:16
Az izraeli születésű Gal Gadot ugyan már az Egyesült Államokban él, mégis érintettnek érzi magát az izraeli–palesztin ellentétben, így a viszály csitulását remélve megfogalmazott egy békés üzenetet, mire beleállt a fél internet. Amíg ő Izraelt siratja, a Hadid nővérek palesztin testvéreikkel éreznek együtt.

Évtizedek óta tart az izraeli–palesztin konfliktus. Az országban 1948 óta tart a viszály, rendszeres fegyveres összecsapások kísérik az ellenségeskedést. A napokban a Hamász 1500 rakétát lőtt ki Izrael területére, amelynek nyomán több városban lincshangulat alakult ki.

Gal Gadot maga is izraeli származású, Petah Tikvában született. 18 éves korában elnyerte a Miss Israel címet, majd két évet szolgált az izraeli hadseregben. Később jogot tanult, miközben modellkedéssel is foglalkozott. Szerepelt a Halálos Iramban című szériában is, a világismertséget azonban a Wonder Woman című szuperhősfilm hozta el neki.

A színésznő azóta igazi bálvány lett: ki példaképként, ki szexszimbólumként tekint rá. De hiába a sok erénye, az internet őt sem kíméli – főként most, hogy megszólalt az izraeli–palesztin konfliktusban.

A szívem szakad meg. Az országomban háború van. Aggódom a családomért, a barátaimért. Aggódom a népemért. Ez egy ördögi kör, ami már túl régóta gyűrűzik. Izrael lakói megérdemlik, hogy szabadon, biztonságban éljenek, ahogyan a szomszédaink is. Imádkozom az áldozatokért és a családjaikért, imádkozom, hogy ez a hihetetlen ellenségeskedés véget érjen, imádkozom, hogy a vezetőink megtalálják a megoldást, hogy békében élhessünk egymás oldalán. Imádkozom a szebb napokért

– írta Twitter-bejegyzésében, ami után hamar felrobbant az internet.

„Emlékeztetnélek titeket, hogy Gal Gadot két évig szolgált az izraeli hadseregben, ahol nemcsak hogy tanúja volt az etnikai tisztogatásnak, hanem aktívan támogatta is” – írta egy nő a poszt alatt, hozzátéve:

Hogyan szorgalmazhatja valaki az ördögi kör végét, amikor a frontvonal elején áll, ami ezt lehetővé teszi?

A hozzászólást hamar törölték, és a színésznő le is tiltotta a kommentelési lehetőséget. Ez azonban nem állította meg a twitterezőket abban, hogy továbbra is kifejezzék az ellenérzéseiket, vagy éppen egyetértésüket – írja a New York Post.

A közösségi oldalakon megszólalók közül többen osztották a fentebbi véleményt, esetenként hevesen bírálva a színésznőt. Volt, aki a történelem szemetesládájának, illetve Izrael propagandaeszközének nevezte őt. A másik oldalon sokan kiálltak Gal Gadot mellett. Volt olyan, aki elmagyarázta, hogy Izraelben a nők is hadkötelesek, így a színésznőnek nem volt választása, hogy egyenruhába bújik, vagy sem. Az illető azt is kiemelte, hogy szép gesztusnak tartja a béke nevében íródott üzenetet, és azt is hozzátette, hogy elborzasztja az, ami az interneten zajlik.

Ezzel szemben a Hadid nővérek éppen az érme másik oldalát látják. A fiatalabb szupermodell, Bella Hadid a héten az Instagramhoz intézett üzenetet, miután a képmegosztó törölte egy korábbi fotóbejegyzését, amelyen az édesapja útlevelén látható, hogy palesztin születésű.

Egészen pontosan az, hogy büszke vagyok arra, hogy az édesapám Palesztinában született, melyik részét meríti ki a zaklatásnak, gyűlöletbeszédnek vagy meztelenkedésnek?

– szemlézte Bella Hadid Instagram-történetét a Page Six.

Az ügy kapcsán a lap megkereste a cégcsoportot: a válaszból kiderült, hogy egy hiba miatt törölték a bejegyzést, amit azóta már visszaállítottak. A Facebook szóvivője azzal védekezett, hogy a közösség magánéletének védelmében az Instagram nem engedélyezi, hogy a felhasználók személyes adatokat, például útlevélszámokat osszanak meg. A szóban forgó esetben az útlevél száma elmosódva látszódott, ezért a tartalmat nem kellett volna eltávolítani. Hozzátette, hogy a bejegyzést helyreállították, a tévedés miatt pedig elnézést kértek a modelltől.

Bármi is történt, a Hadid lányok mélységesen együttéreznek palesztin testvéreikkel. Bella és Gigi Hadid sorra posztolnak arról, hogy nagyon nincs rendben az, hogy az emberek korrupt rendszereket elítélve kiállnak ugyan a női egyenjogúság, az LMBTQ-közösség és a faji egyenlőség mellett, de a palesztin elnyomásra nem fordítanak figyelmet.

Ami Izraelt illeti, az évek során több nagy név is bírálta az USA-t, amiért kiáll Izrael mellett. Morgan Freeman egy 2018-ban közzétett bejegyzésében szállt bele Donald Trumpba és Izraelbe a palesztin áldozatok védelme érdekében, de Zayn Malik énekes is posztolta már az ismert #FreePalestine hashtaget 2014-ben, két évvel korábban pedig Whoopi Goldberg is kiállt Palesztina mellett.

(Borítókép: Gal Gadot a Wonder Woman című film premierjén, a Pantages Színházban, 2017. május 25-én. Fotó: Frazer Harrison / Getty Images Hungary)