Olyan is volt, hogy Várkonyi Andrea állást szerzett egy hajléktalannak

2021.05.27. 12:01 Módosítva: 2021.05.27. 12:18
Várkonyi Andreától nem áll messze a jótékonykodás: a tévés azt mondja, dolgozott már szeretetszolgálatokkal, de előfordult olyan is, hogy állást szerzett egy hajléktalannak. Az, hogy egy adománygyűjtó műsor háziasszonyaként tér vissza, ismert arcként szerinte egyébként is elvárható tőle.

Vasárnap este kerül adásba a TV2 Neked énekelek című jótékonysági műsora, amelyben ismert emberek közreműködésével gyűjtenek a koronavírus árván, illetve félárván maradt gyermekeinek. Nem titok, hogy hosszú idő után ebben a produkcióban láthatják újra a nézők Várkonyi Andreát, aki Stohl András oldalán lesz majd a gála háziasszonya

A TV2 híradójának egyik arcaként ismertté vált műsorvezetőnő legutóbb a Life TV-nél dolgozott, ám miután tavaly májusban Hajdú Péter átvette a Life TV és az Ozone Network vezetését, első lépései között megszüntette az addigi saját gyártású produkciókat – köztük Várkonyi Andrea műsorát is. Az első hírek még arról szóltak, hogy a műsorvezetőnő munkájára továbbra is számítanak. Később vissza is tért a Bréking csapatába, ám alig néhány héttel ezután a csatorna bejelentette, hogy szeptember 1-től távozik a Life TV-től, és a jövőben új szakmai kihívások elé néz. 

A tévés azóta nem szerződött újabb produkcióhoz, csupán vendégként láthatták a nézők a TV2 Mokka című műsorában először tavaly decemberben, utoljára pedig 2021 márciusában, ami után nem sokkal az is kiderült, hogy sínen van a magánélete, és hamarosan hivatalosan is összeköti az életét Mészáros Lőrinccel. Arról, hogy május végén visszatér a képernyőre, a TV2 egy közleményben tájékoztatott. 

Annyira természetes nekem mindig ide jönni, hiszen 2001-ben itt kezdtem, közel húsz évet itt dolgoztam, úgyhogy újra olyan volt, még a kihagyás után is bejönni ide, mint régen, minden egyes nap. A másik, ami nagyon jóleső érzés, hogy bemegyek a stúdióba, és minden kamera mögött, minden szobában, a vezérlőben, mindenhol olyan emberek ülnek, akiket régről is ismertem, és akikkel évekig együtt dolgoztam”

– mondta Várkonyi Andrea abban a rövid videóban, amelyben arról faggatták, milyen érzés ismét a TV2-nél dolgozni. Azt is elmondta, hogy Stohl Andrással, akivel együtt áll majd a kamerák elé, mindig jó viszonyban voltak, így biztos, hogy nem lesz gond a közös munkával. 

Várkonyi Andrea arról is beszélt, hogy akinek ismerik az arcát, annak muszáj a jó ügyek mellett kiállnia, hiszen rájuk jobban odafigyelnek az emberek. Megjegyezte, hogy magánemberként sem áll tőle távol a jótékonykodás, nemegyszer segített már olyanoknak, akik rászorultak. 

Nekem mindig jelen van az életemben a jótékonykodás, nem úgy, hogy van egy adott célcsoport, ahol segítek, hanem hogy valamelyik szeretetszolgálattal női menedékotthonokban, de olyan is volt, hogy egy hajléktalannak állást szereztem konkrétan, és így mentettem meg az utcán levéstől.

A Neked énekelek című produkció a koronavírushoz kapcsolódik abból a szempontból, hogy a járvány miatt árván, illetve félárván maradt gyermekeknek segítenek. A gálaműsorban több ismert ember is közreműködik, köztük a Mintaapák szereplői, akik a műsor alatt a TV2 stúdiójában várják az egyéni felajánlásokat, de náluk lehet licitálni Leslie Mandoki privát koncertjére, egy Demjén Ferenc és Horváth Charlie által dedikált, bekeretezett Demjén Ferenc-koncertplakátra, valamint a Séfek Séfe adásban is látható menüsorára. A sorozat szereplőit a 06-1-467-66-66 telefonszámon lehet hívni az adás ideje alatt, a licit alakulását pedig Till Attila segítségével követik majd a stúdióban.

Május 25-étől már él az 1357-es adományvonal is, amelyen keresztül hívásonként 500 forinttal segíthetik a telefonálók a rászorulókat. 

A felajánlások a Regőczi István Alapítványon keresztül jutnak el az árvákhoz. A szervezetet Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita alapították azzal a céllal, hogy a koronavírusban egy vagy mindkét szülőjét elvesztő gyermekeket hosszú távon, nagykorúságukig támogassa. Herczegh Anita nemrég a Sunday Brunch vendégeként beszélt az alapítványról. Az interjút itt tudja meghallgatni:

Kapcsolódó

Herczegh Anita: Az összes Covid-árvát a sajátomnak tekintem

Anyák napján a Sándor-palotába látogattunk, vendégünk Áder János felesége, Herczegh Anita.