Két év hat hónapot kértek Berki Krisztiánra

2021.06.04. 11:22
Kétszeri halasztás után ma bíróság elé állt Berki Krisztián, akit egy 2018-as büntetőfékezési ügyben közúti veszélyeztetéssel vádolnak.

Mint ismert, Berki Krisztiánra letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség egy 2018-as büntetőfékezési ügy miatt. Berki a vádirat szerint a III. kerületben egy menetrend szerinti járat utasait veszélyeztette, miután több sikertelen előzési kísérletet követően a busz elé vágott, majd „intenzív fékezésbe kezdett”, és autója összeütközött a másik járművel. Berki Krisztián szerint ő nem követett el semmilyen szabályszegést, sőt lényegében utasával együtt áldozatok voltak, derült égből villámcsapásként érte őket az ütközés.

Az ügyben április 22-re a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon előkészítő ülést tűztek ki, ami végül elmaradt, miután Berki Krisztián koronavírus-gyorstesztje pozitív lett. Május 14-re ismét beidézték, ám a tárgyalás a vádlott kifogásai miatt gyorsan véget ért: Berki Krisztián közölte, hogy nem tudta átvenni a vádiratot, a későbbiekben pedig egyébként is más védi majd, így nem tudott felkészülni az ügyben. Az előkészítő ülést ezután berekesztették, és június 4-re, azaz a mai napra újabb tárgyalást tűztek ki. Berki Krisztiánt közben a bíróságon arról informálták, hogy a baleset sértettje polgári jogi igényt is benyújtott.

A mai tárgyalás a vád ismertetésével indult, miután Berki Krisztián ezúttal sem járult hozzá ahhoz, hogy fotó készüljön róla a tárgyalóteremben. Ha elismeri a bűnösségét, 2 év 6 hónap szabadságvesztést indítványoz az ügyészség, és a büntetés kétharmadának letöltése után helyezhetnék feltételesen szabadlábra. Emellett három évre eltiltanák a vezetéstől és a közügyektől.

Berki a bíró kérdésére elmondta, hogy megértette a vádakat, és nem tartja magát bűnösnek.

Mivel nem ismerte el a bűnösségét, megtartják a tárgyalást, és később bizonyítási eljárással folytatódik az ügy. Berki Krisztián védője tanúként kérte beidézni azt a férfit, aki igazolni tudná a vádlott közlekedési szándékát, illetve egy igazságügyi szakértőt is meghallgatnának. Emellett kérik a kamerafelvételt is, hogy áttanulmányozhassák, illetve tanúként idéznék Berki Krisztián feleségét is, aki szintén az autóban volt. 

Berki Krisztián védője kérte, hogy ügyfele visszakaphassa az A-kategóriás jogosítványát. Az ügyész ennek elutasítását javasolta, arra hivatkozva, hogy tavaly Berki egyszer már jogosítvány nélkül vezetett, és emiatt szabálysértési eljárás indult ellene. A bíróság kimondta, hogy mivel az említett 2020-as ügy miatt 12 hónapra eltiltották a vezetéstől, nem kaphatja vissza a jogosítványát. Berki ezt tudomásul vette.

A tárgyalás július közepén folytatódik a tanúk és a szakértők meghallgatásával.