Megszületett a TNT énekesének kisfia, Gyurta Dániel eljegyezte Iszak Esztert
Dobrády Ákos már régóta vágyott az apaságra, mostanra pedig meg is találta azt a hölgyet, akivel elmondhatják, hogy tényleg egy család. Az énekes márciusban erősítette meg, hogy párjával az első gyermeküket várják, akinek érkezéséről ma délután adott hírt közösségi oldalán.
Sok szép élményben volt már részem, de a tegnapi csodát nem lehet szavakba önteni, ezt valóban át kell élni! 2021. június 6-án, 13.07 perckor világra jött Dobrády Bende Mór! Isten hozott, kisfiam! Anya is, baba is jól vannak! Apa meg azt sem tudja, melyik bolygón…
– olvasható a fotó mellett, amelyen az újszülött kezecskéje látható.
A TNT énekese korábbi jegyesével, Iszak Eszterrel való viharos kapcsolata után két évvel, 2020-ban talált rá új társára, akit a Blikk információi szerint Nikinek hívnak. A hölgyről először tavaly decemberben lehetett hallani, amikor Dobrády Ákos elárulta, hogy a karácsonyt nem egyedül tölti. Akkor még óvatosan fogalmazott a párjáról, szintén a Blikknek nyilatkozva csak annyit közölt, hogy kialakulóban van a kapcsolatuk, és ennél többet egyelőre nem szeretne róla mondani. Az apaság témája viszont már akkor is előjött: a lap kérdésére nyomatékosította, hogy továbbra sem mondott le a gyermekvállalásról.
Érdekes egybeesés, hogy Iszak Eszter, akivel korábban hét évig volt együtt az énekes, a gólyahír után nem sokkal az Instagram-oldalán jelentette be, hogy új párja, Gyurta Dániel eljegyezte. A bejegyzésből kiderül, hogy igazából erre már hónapokkal ezelőtt sor került, méghozzá egy igazán mesés helyen. A modell-műsorvezető igent mondott, ám a fotók felhasználását nem engedélyezte, azok csak a közösségi oldalán érhetők el.