Oszkár
20 °C
29 °C

Több mint egy év után együtt nevetett Harry és Vilmos

2021.07.01. 17:19
Diana hercegnő szobrának avatása egyértelműen a két fiáról szólt. Bár a ceremónia vendégserege kissé kínosan kurta volt, meglehet, hogy a tékozló hercegek végre visszataláltak egymáshoz.

Tömeg gyűjt össze a Kensington-palotánál, arra számítva, hogy láthatják a néhai Diana hercegnő szobrát vagy legalább a királyi család néhány tagját. A The Sun több mint négyórás élő közvetítését látva azonban csalódniuk kellett, ugyanis csak a Spencer család néhány tagja érkezett arról az oldalról, ahol az embertömeg várakozott.

Bár sokan nyilvános ceremóniát vártak, az udvar végül úgy döntött, privát eseményként könyveli el Vilmos és Harry édesanyjának szoboravatását a palota süllyesztett kertjében. Ez nem meglepő, hiszen a bulvársajtó napok óta pattanásig feszült idegekkel igyekezett megjósolni, hogyan alakul majd Diana születésének hatvanadik évfordulója, amire sem volt férje, Károly herceg nem tervezett elmenni, sem pedig Katalin hercegné.

A Daily Mail információi szerint az ünnepség inkább a két hercegnek és a Spencer családnak szólt, ezért eshetett meg, hogy II. Erzsébet sem vett részt rajta. A The Sun élőzésén jól látszott viszont, hogy Harry engedett azon kritériumából, hogy csak akkor teszi tiszteletét az avatáson, ha a neje is vele tarthat. Mi több, a hercegek kifejezetten jó hangulatban lépkedtek egymás mellett, Harry még nevetett is. A Daily Mail szerint már az érkezéskor csevegni kezdtek egymással, a téma pedig az angol győzelem volt a labdarúgó-Európa-bajnokságon. Harry herceg egyébként nem siette el, csupán 15 perccel a ceremónia kezdete előtt toppant be.

A kissé zavarba ejtően kevés résztvevőből álló vendégsereget Harry és Vilmos, Diana testvérei, Earl Spencer, Lady Sarah McCorquodale és Lady Jane Fellowes, valamint a szobrot készítő művész, Ian Rank-Broadley és bizottsága alkották. A lapok élőzése alatt beszéd senkitől sem hangzott el, így azt sem lehet pontosan tudni, hogy a felfedett Diana-szobor mellett miért látható egy kislány és egy kisfiú is. A lepel alól először úgy tűnt, két fiát öleli a hercegnő, ám meglehet, hogy az ismeretlen gyerekek a hercegnő jótékonykodásait és emberbaráti szeretetét hivatottak jelképezni. Akárhogy is,

több mint egy év elteltével ez volt az első alkalom, hogy a két testvért mosolyogni látták egymás társaságában,

így nem is lehet kérdés, hogy édesanyjuk számára boldog lett volna a pillanat, ha az oldalukon ünnepelhet. Bár a világ már lemondott arról, hogy a hercegek újra egymásra találnak, meglehet, hogy Diana emléke valóban segítségükre lesz abban, hogy megbékéljenek a múlttal.