Pumped Gabo saját magát szinkronizálja angolul

2021.07.09. 20:17
Hat évvel ezelőtt debütált Pumped Gabo videója a Balaton Soundon. Az Index most annak járt utána, hogy várható-e hasonló a jövőben, illetve mit csinál most a testépítő.

2015 nyarán egy csapásra meghódította a magyar internetet egy testépítő fiatalember táncáról készült felvétel. Az ország ekkor ismerte meg Pumped Gabo nevét, akinek később saját tévéműsora lett, amely Pumpedék címen két évadot élt meg az RTL Spike csatornáján. 

Mivel a videó annak idején az Indexen debütált, megkerestük a testépítőt, hogy miképpen emlékszik vissza a hatéves felvételre, és a Balaton Soundon előadott koreográfiára. Pumped Gabo elmondta: „Kemény, hogy így telik az idő.” Akkoriban nehéz időszakon ment keresztül, a Zamárdiban előadott tánc pedig elindította őt felfelé. 

ez a performance tette ugyanis híressé. 

Pumped Gabo első tánca

Mai fejjel nem vállalna be hasonlót, így arra a kérdésre, hogy várható-e újabb koreográfia, határozott nemmel felelt. Szerinte ugyanis minden úgy történt azóta, ahogyan eltervezte. 

Elmondása szerint sikerült már elérnie az úgynevezett beach bodyt, ő pedig akkor érzi jól magát és akkor mennek jól a dolgok körülötte, ha „rendben van a pacek”. Jelenleg nincs barátnője, és szerinte ez a siker titka.

Úgy véli, hogy nem lehet ugyanúgy haladni, ha az embernek van párkapcsolata. 

Pumped Gabo szomorú amiatt, hogy idén is elmarad a Balaton Sound, amiatt pedig még inkább, hogy 2023-tól akár új helyszínen rendezhetik a fesztivált. Zamárdihoz kötődik ugyanis a fiatalsága miatt, ott nőtt fel, minden utcát ismert, de azért leszögezte: 

az új helyszínre is elmegy majd. 

Jövőbeli terveiről túl sokat nem árult el, csak annyit, hogy sok célja van.

Azt azért sikerült megtudni, hogy nemrég szerepelt egy amerikai valóságshow-ban, amelyről egyelőre nem közölt részleteket, de annyi bizonyos, hogy augusztus végén debütál Magyarországon, és már készítik hozzá a szinkront, ahol Pumped saját magát fogja szinkronizálni.