Kinga, Kincső
16 °C
32 °C
The Rusty Coffee Box

A kávézás szerelmesei semmiképp ne hagyják ki a balatonakarattyai Rusty Coffee Boxot, ahol nem akármilyen környezetben fogyaszthatják el a reggeli feketéjüket, amelynek egyébként itt pont az az egyik különlegessége, hogy nem is olyan sötét színű.

A Rusty Coffee Box négy évvel ezelőtt specialty kávézóként nyitott meg a balatonakarattyai magasparton. A környék akkor még egyáltalán nem számított felkapottnak, egy kietlen rész volt a Balatonnál, ahogy Nédó Gábor fogalmazott, egy felfedezetlen gyöngyszem. Az itteni panoráma viszont már akkor is azonnal megfogta az embereket, a kávézó dolgozói ezt próbálják megtölteni minőségi vendéglátással és termékekkel.

A kávézót egy hajózási konténerből alakították ki, így amellett, hogy környezetbarát, akár el is lehet szállítani. Nédó Gábor szerint persze erre nem valószínű, hogy sor kerül, hiszen az akarattyai magaspart tökéletes helyszínnek bizonyult. A kínálatuk pedig valóban különleges: igyekeznek a különböző termelési területekre jellemző ízt megőrizni, illetve megjeleníteni a kávéikban; a baristák nagyon ügyelnek rá, hogy amiért a farmer egész évben fáradozik, azt ne rontsák el.

Nem fekete a kávénk, nem tudunk a falra írni vele, mint akár egy alacsonyabb minőségű, olasz kávéval. Nincs szétégetve, ezáltal minden jó dolog benne marad, és sokkal ízletesebb lesz 

– magyarázta Nédó Gábor, hozzátéve: csak minőségi alapanyagokat használnak, tejből pedig házit, ami a fehérjetartalmának köszönhetően édeskés ízű, így cukor nélkül is lehet fogyasztani a kapucsínót vagy a lattét.