Majka dróncsatára is felkészült háromnapos lakodalmán
Tíz év után áll oltár elé Majoros Péter és Hornyák (most már ő is Majoros) Hajnalka, bár az eljegyzésük már 8 éve megvolt. Egy forgatáson ismerkedtek meg, amelynek a végére már egy párt alkottak. Amilyen viharos gyorsasággal összejöttek, olyan gyors volt a családalapítás is, hiszen 2011 novemberben megszületett első gyermekük, Marián, akit 2016-ban Olivér követett.
A sztárpár egy luxusesküvőiről híres szekszárdi borászat kíváncsi szemek elől elzárt 100 hektáros birtokán tartja háromnapos lakodalmát, ahova a celebvilág színe-java hivatalos, csak épp az újságírókat próbálják távoltartani, hogy avatatlan szemek ne láthassák a násznépet.
Leszedem a kamerás drónotokat, ha idejöttök
– figyelmeztette a Borsot Majka, aki a lap cikke szerint beszerzett egy kémfilmekbe illő kütyüt, amely hatástalanítani képes a közelébe repülő légi felvevőket.
A rapper és párja eredetileg az év első felében, megismerkedésük tizedik évfordulóján tartották volna az esküvőt, de a pandémia keresztülhúzta számításukat. Igaz, már jóval régebb óta tervezték hivatalosan is összekötni az életüket.
Hajninak szülinapja volt, és én nem tudtam mit kitalálni, gondoltam, örülne, ha megkérném a kezét
– mondta a vőlegény még 2012-ben a Blikknek, hozzátéve, hogy már a házasságon gondolkodnak. Azt persze senki nem gondolta, hogy az álompár ennyit vár majd az álomesküvővel.
Majka korábban azt nyilatkozta, hogy tornacipőben és rövidnadrágban szeretne nősülni, Dundika ehhez képest már hónapokkal az esküvő előtt komoly diétába kezdett, hogy a lehető legszebb legyen a boldogító igen kimondásakor.
Három napig megy a habzsi-dőzsi Majka és Dundika lakodalmán
Tíz év után kötik össze az életüket, a celebvilág színe-java ott lesz.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
2 órája
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- FOMO
Javul Galambos Lajos egészségi állapota, hamarosan ismét zenélhet
A bilincs is lekerül.
tegnap, 21:25
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége
A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.
március 19., 08:35
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.
március 19., 09:19
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
21 perce
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán
A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.
március 19., 11:32