Tarol a BTS és a Coldplay kombója, kikerültek a stúdiófelvételek
További FOMO cikkek
- P. Diddy egy 16 éves fiút bántalmazhatott szexuálisan
- Verebes Linda: A szülési szabadságom alatt rúgott ki a Veres1 Színház
- Aggasztó számok érkeztek: a tinédzserek figyelme már egy perc után elkalandozhat
- Vajtó Lajos is megszólalt Noszály Sándorról: Ha orvosi segítséget akarunk, agresszív lesz
- Manuel karrierje mérföldkőhöz érkezett
Ahogy korábban megírtuk, a Coldplay legújabb dobása egy közös dal a BTS-szel. A My Universe, amely Chris Martinék októberben érkező, kozmosztematikus, Music Of The Spheres című lemezén szerepel majd, péntek reggel debütált a YouTube-on, és már a megjelenés napján, alig néhány óra alatt többmilliós nézettséget produkált. Ezen mondjuk egyáltalán nem kell csodálkozni. Vitatkozni persze lehet a miérteken, de az biztos, hogy a K-pop-fiúcsapatnak óriási a rajongótábora, és hát a Coldplay is hasonlóan stabil közönségbázissal büszkélkedhet – a kettőt összerakva igen gyorsan felpörög a számláló.
Az együttműködést egyébként a két együttes már korábban belengette, az utóbbi napokban pedig egyre biztosabbá vált, hogy hamarosan érkezik egy közös szerzemény. A múlt hét közepén már nemcsak a címet, hanem a dal szövegét is megosztották, illetve fotókat és egy rövid videót is mutattak a közös munkáról. Mostanra az is kiderült, kinek az ötlete volt az egész, és hogy a hatalmas távolság ellenére hogyan tudták megoldani a stúdiózást. Minderről ugyanis forgattak egy rövid dokumentumfilmet, amely amellett, hogy betekintést enged a munkálatokba, miniinterjúk formájában közvetíti a zenészek egymásról és a friss dalról alkotott véleményét.
Tizennyolc hónappal ezelőtt kaptam egy üzenetet valakitől, hogy a BTS szeretne egy dalt készíteni velünk, amire annyit mondtam: hogyan tudjuk megcsinálni? Nem értettem, hogy lehetséges. Egy napon aztán az egyik barátom szájából elhangzott a My Universe kifejezés, amit le is írtam. Úgy éreztem, ez jó cím lenne. Később úgy vittem el egy barátomnak, hogy csináljunk egy demót erre a BTS-nek
– mondta Chris Martin, hozzátéve: nem volt egyszerű eljutni Dél-Koreába, nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy engedélyt kapott rá, hogy két napra belépjen az országba felvételeket készíteni.
Meglehetősen stresszes út volt. Egy kicsit ideges is voltam, mert soha nem találkoztam még a BTS-szel. De azon a napon pont olyan volt minden, ahogy megálmodtam. Csak még egy kicsit annál is jobb
– tette hozzá az énekes.
A fiatal dél-korai popsztárok korábban sem titkolták, hogy kedvelik a Coldplayt, az MTV Unplugged műsorában például a zenekar Fix You című dalának feldolgozásával álltak színpadra februárban. Most viszont az is kiderült, hogy ennél több van a dologban: a banda egyes tagjaira Chris Martin és a zenekara borzasztó nagy hatással volt, az énekest példaképnek, illetve a stadionturnék királyának tartják. Hihetetlen volt számukra, hogy valóban találkozhatnak, sőt együtt is dolgozhatnak vele.
Kíváncsi voltam rá, milyen. Azt hallottam, alázatos, földhözragadt és tisztaszívű. Úgy tűnt, nincsenek előítéletei
– mondta RM, azaz Rap Monster, civil nevén Kim Nam Joon abban a dokumentumfilmben, amely vasárnap debütált a YouTube-on. A tagok azt is kiemelték, mennyire csodálják a frontembert, mert jó hatással van másokra a pozitív gondolkodásával. Az pedig, hogy bandaként egy másik zenekarral dolgozhatnak, már önmagában is nagyon sokat jelent nekik. RM azt mondja, mindez ráébresztette őket arra, mennyire messzire jutottak. Főleg úgy, hogy még a dalszövegírásban is részt vehettek.
A Coldplay frontembere a dél-koreai előadók kapcsán elsősorban arra mutatott rá, mennyire máshogy dolgoznak: egészen más szerkezeteket és dallamokat használnak, mint azok, akiket egyébként hallgat. A srácok is elismerték, hogy a BTS egy új típusú fiúbanda, amely a hagyományossal ellentétben hangszerek helyett a táncra hagyatkozik a produkcióban.
❤️💙 @BTS_twt pic.twitter.com/iWrE5vQxXv
— Coldplay (@coldplay) September 22, 2021
A dokufilmben persze magáról a közös szerzeményről is megosztották a gondolataikat, és úgy tűnik, a My Universe című dal üzenetét mindnyájan maguknak érzik. Az persze még kérdés, lesz-e rá alkalom, hogy együtt előadják élőben is – RM szerint egyébként ez tökéletes pillanat lenne arra, hogy lerázzák a járvány okozta stresszt. A hétvégi Global Citizen Festival során ezt úgy oldották meg, hogy míg a Coldplay az esemény New York-i helyszínén, a Central Parkban állt színpadra, a dél-koreai csapat virtuálisan kapcsolódott a dalba.
A szimpátia tehát, úgy tűnik, nagyon is megvan a két csapat között, Chris Martin azt mondja, számára már eleve különlegesnek számít, hogy a világ legnépszerűbb előadói koreai nyelven beszélnek. A My Universe alapüzenetét a brit énekes egyébként így foglalta össze:
A dal arról szól, hogy a szeretet ereje felülmúl mindent, határt, szabályt, nemet, fajt és szexualitást (…) Semmi sem szabhat gátat annak, hogy az emberek szeressék egymást.
A minidokut itt nézheti vissza:
Amit a My Universe-ről tudni érdemes
A többszörös Grammy-díjas brit zenekar október 15-én érkező lemezéről ez már a harmadik dal, amelyet bemutattak. Elsőként a Higher Power című szerzeményt ismerhette meg a közönség, amelyet a NASA egyik űrhajósa hallgatott meg először, majd a következett, amely szöveges videóval debütált a YouTube-on. A My Universe egyébként a kiadvány dalai közül azon kevesek egyike, amelynek a Coldplay címet adott – a lemezen ugyanis több olyan nóta szerepel, amelyhez csupán egy-egy emojit rendeltek.
A szerzemény, amelyben az előadók angolul és koreai nyelven is énekelnek, egyelőre csak egy szöveges videót kapott, illetve a dal akusztikus verziója is fent van már a YouTube-on. A fenti dokufilm vasárnap érkezett, amit azóta már egy My Universe-remix is követett.