Angelina Jolie megint együtt vacsorázott The Weeknddel
További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
Angelina Jolie ismét elköltött egy romantikus vacsorát a kanadai énekessel, The Weeknddel. Azt még nem tudni, hogy van-e valami köztük, de az biztos, hogy a pár már többször is vacsorázott egymással, valamint egy alkalommal koncertre is mentek utána.
A Daily Mail szerint a pár két és fél órát töltött el együtt egy Las Vegas-i olasz luxusétteremben, privát körülmények közt. Mindebben az az érdekes, hogy az étterembe még külön érkeztek, viszont azt már együtt hagyták el – bár közben tisztes távolságot tartottak egymástól, ami egyébként megszokott azokban az esetekben, amikor a sztárpárok még nem vállalják fel a kapcsolatukat. Az éttermet elhagyva a páros bepattant az énekes SUV-jába, és – állítólag – meg sem álltak a villájáig.
The Weeknd with Angelina Jolie last night. pic.twitter.com/t8yjBuQazb
— The Weeknd Access (@WeekndAccess) September 26, 2021
Angelina Jolie Brad Pitt óta a harmadik házasságán van túl, és úgy tudni, hogy a szakítás óta nem volt komoly kapcsolata. A jelek szerint a színésznő nem szeretne túlságosan gyorsan beleszaladni egy újabb románcba, de azért közben eljárogat randizni. Nemrég a volt férje, Jonny Lee Miller lakására is felugrott néhány órára egy üveg borral.
A 31 éves The Weeknd (polgári nevén Abel Makkonen Tesfaye) ugyancsak szinglinek számít egy ideje. 2015 és 2019 közt Bella Hadid modellel alkottak egy párt, bár időközben egyszer néhány hónapra szakított, és akkor Selena Gomezzel jött össze az énekes egy hónap erejéig. 2019 óta viszont úgy tudni, hogy ő is egyedül van.
The Weeknd egyébként 2022-ben Magyarországra jön, és a budapesti Papp László Sportarénában lép fel.
(Borítókép: Angelina Jolie 2019. október 19-én. Fotó: Tim P. Whitby / Getty Images)