Eldőlt a STRAND fesztivál sorsa

021
2021.11.05. 13:32
Zamárdi közgyűlése úgy döntött, hogy a következő három évben újra otthont ad a STRAND Fesztiválnak.

A város vezetése korábban úgy nyilatkozott, hogy a jövőben szeretnék kivezetni a Zamárdi nevével összekapcsolódó fesztiválokat, vagyis a 2007 óta működő Balaton Soundot, illetve a B my Lake és a STRAND Fesztivált. Miután egy felmérés szeptemberben megmutatta, hogy a fesztiválok támogatottsága a településen a feltételezettnél jóval nagyobb, előbb a Balaton Sound esetében döntöttek úgy, hogy a fesztivál a jövőben is Zamárdiban maradhat, nemrég pedig a STRAND sorsa is eldőlt. Arról már korábban döntöttek a szervezők, hogy a B my Lake ismét új helyszínen jelentkezik jövőre.

A Zamárdiban működő fesztiválok főszervező-alapítója azonos, ám a Balaton Soundot a Sziget Zrt., a STRAND-ot pedig a VOLT Produkció jegyzi.

A STRAND Fesztivált a VOLT Produkció 2013-ban, a MOL Nagyon Balaton-sorozat kiemelt eseményeként indította el. 2020-ban a pandémia miatt a hagyományos STRAND helyett egy pár napos, ingyenes esemény zajlott Zamárdiban, 2021-ben pedig „10 nap STRAND” néven Balatonvilágoson rendeztek koncerteket, miután tavasszal kiderült, hogy lehetnek tömegrendezvények.

A szervezők szerint a elmúlt időszakban a STRAND évi közel százezer látogatóval az egyik legerősebb vidéki fesztiválként vált ismertté, ahol a hazai koncertkínálat mellett nemzetközi sztárok is szerepelnek. A 2022-es STRAND-ot a korábbi helyszínen, Zamárdi Szabadstrandján tartják meg augusztus 18 és 21 között.

Nemcsak a közönség és a fellépőink körében népszerű helyszín Zamárdi, de a hozzánk eljutott visszajelzések szerint a helyiek és az itt nyaralók is visszavárják a STRAND Fesztivált. A képviselőtestület feltételének eleget téve 2022-ben négynapos fesztivált szervezünk, amelyek utolsó napja ezúttal vasárnapra esik

– közölte Lobenwein Norbert, főszervező, a VOLT Produkció vezetője, hozzátéve, hogy hamarosan jelentkeznek a programmal és a jegyelővétellel kapcsolatos információkkal.

(Borítókép: A Strand fesztiválon bulizó fiatalok 2014. augusztus 22-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)