Kiderült, hogy Diana és Károly közül ki lépett félre először
További FOMO cikkek
-
Vágási Feri annyira beszállt az internetbe, hogy attól még Janka néni is kijózanodott
- Céline Dion harminchét év után visszatérhet az Eurovíziós Dalfesztiválra
- Majka tiszta vizet öntött a pohárba, nem küldött Fidesz-gyalázó üzenetet a koncertjén
- Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
- Tóth Gabi: Nem csaltam meg a férjemet, tiszteltem őt, a gyerekem apja
Több évtizedes titokra derült fény a brit királyi családnál, ami másfajta megítélés alá helyezi Károly herceg és néhai felesége, Diana házasságának képét. Korábban mindenki úgy hitte, Károly volt a hűtlen fél, és csalta meg előbb a feleségét Camillával.
Most viszont kiderült, hogy valójában Diana lépett félre először testőrével, Barry Mannakeevel. Károly herceg csak ezután fordult örök szerelme felé. Legalábbis ezt állítja egy forrás, aki korábban a hercegi pár személyzetének volt a tagja.
Diana rajongói évtizedek óta azt hiszik, Károly nem szerette és megcsalta a feleségét, azt azonban nem tudják, mi vezetett idáig. Valójában először a hercegné lépett félre Barry Mannakeevel
– árulta el a CNN új dokumentumfilmjében Allan Peters.
Ezt a véleményt Jonathan Dimleby író is alátámasztja. Az uralkodócsaládról író szerző úgy látja: Diana és Mannakee viszonya egy balmorali horgászáskor kezdődött 1985-ben, míg Károly és Camilla egy évvel később találtak egymásra.
Allan Peters állítása szerint tanúja volt a hercegné lebukásának.
Észrevettem, hogy Diana furcsán kezd viselkedni Mannakee közelében. Rákérdeztem, van-e közöttük valami, de letagadta. Aztán idővel beismerte a kapcsolatukat. Később a herceg kezdett érdeklődni, hogy a neje miért viselkedik olyan furcsán. Kértem, ezt beszélje meg ő vele. Erre azt felelte, megpróbálta, de csak annyit tudott meg, hogy a felesége szomorú, mert a testőrét áthelyezik.
Ezért Károly el akarta érni, hogy maradjon a férfi a pozíciójában.
Én viszont közöltem vele, ha ez megtörténik, annak nem lesz jó vége. Ebből megértette, hogy Mannakee a felesége szeretője. Ezek után kezdte csak újra a románcát Camillával. Tehát nem ő volt először hűtlen
– emlékezett vissza.
Diana hercegné és Barry Mannakee románca viszont nem tartott sokáig, mivel a férfit 1986-ban áthelyezték a Diplomáciai Védelmi Osztaghoz, egy évre rá pedig rejtélyes körülmények között halt meg egy motorbalesetben, egyesek szerint nem véletlenül.
Korábban a hercegné is úgy gondolta, hogy szeretőjét szándékosan gázolták el, emiatt saját embereivel is nyomoztatott. A The Sun című brit napilap információ szerint Dianának összesen nyolc szeretője volt.
Barry Mannakeen kívül James Hewitt katona, Oliver Hoare régiségkereskedő, Hasnat Khan sebész, James Gilbey autókereskedő, Will Carling rögbijátékos, Christopher Whalley ingatlankereskedő, illetve Dodi al-Fayed üzletember is viszonyt folytatott Dianával a lap állítása szerint.
(via Blikk)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
március 5., 19:41
- FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző
A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.
március 5., 11:11
- FOMO
Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak
A másik két házi kedvencet egy menhely gondozója vette magához.
március 5., 11:02
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- FOMO
Vágási Feri annyira beszállt az internetbe, hogy attól még Janka néni is kijózanodott
Bajor Imre születésnapja alkalmából egy Szomszédok-kvízzel emlékezünk a 2014-ben elhunyt színészre.
13 órája
- FOMO
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
március 5., 17:32
- FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten
A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.
március 5., 09:56
- FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek
Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.
március 5., 15:24
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók
Szerinte az edukáció a fontos.
március 5., 06:27
- FOMO
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
március 6., 12:36
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
16 órája
- Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának
A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.
március 2., 12:59
- FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő
Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.
március 5., 08:53
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája
- Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak
Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.
2 órája
- Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
1 órája
- FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra
Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.
március 4., 14:50
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
8 órája
- FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom
Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.
március 3., 21:03
- FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól
Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.
március 4., 16:57
- Címlapon
Ő követheti az elnöki székben Donald Trumpot
Úgy véli, a jelenlegi elnököt nem szabad lebecsülni.
4 órája
- Címlapon
Fordulat az időjárásban: több hullámban érkezik csapadék, az ég is megdörrenhet
Kiderült, milyen idő lesz március 15-én.
4 órája
- Címlapon
Grönland nem fogja lerohanni magát: az Egyesült Államok már teszteli, mire képes a sarkkörön túl
Bevásároltak az önvezető harctéri drónokból.
4 órája
- Címlapon
Átment a tehervonat egy részeg férfi fején Peruban, de csak az ujjai sérültek meg
A síneken pihent meg.
3 órája
- Címlapon
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok
A hétvégi vérfürdő után tömegek kezdtek elmenekülni.
1 órája