Eljött a nagy pillanat, elérkeztünk az Index tehetségkutatójának döntőjéhez. Bár Liczényi Márkó, a #miatiktokod házigazdája azt gondolhatta, az Oktoberfestre érkezett, bajor bőrnadrágja és kockás trachtenhemdje csak emelte a finálé fényét, ahol a zsűri az ország tiktokkeréről, olvasóink pedig a közönségdíjasról döntöttek, de volt különdíj is.

Az Index tiktokos tehetségkutatóján több száz jelentkezőből tizenketten jutottak az elődöntőbe, és négyen meneteltek a végső megmérettetésig. A sokat látott zsűri, Csaby1, Molnár Nini, Turai Barna és Hajós András eleinte csak abban értett egyet, hogy a magas követőszám nem garantálja a győzelmet, és a döntős négyes valóban a minőséget képviseli a TikTokon, még ha ezt nehéz is komparatív módon leírni.

A finálé feladata a kollaboráció volt, egymás videóira kellett reagálniuk a versenyzőknek úgy, hogy közben a saját karakterüket is megtartják a duettben. A travelinfluenszerekből viccet csináló Jónás Dalmát Bürgés Tamással, a TikTok leghangosabb szakácsával sorsoltuk össze. Olyan súlyos megállapításokkal lettünk gazdagabbak, mint hogy legyél szar, vagy legyél a legjobb, de sose legyél középszerű, és megismerhettük Monor legfenszibb helyét is.

Ferit és Tepit, a Nógrád megye egyik legkisebb falujából érkezett éneklő testvérpárt a kongói tánctanárral, Divin Ngambával küldtünk párbajra.

Megtudtuk, hogy az énekhangnál néha fontosabb egy jó póló, és bár erre nem számítottunk, az is kiderült, mi a hollywoodi sztárok receptje.

A zsűri végre szemtől szemben találkozhatott a versenyzőkkel, de a nagy bejelentés előtt kiosztottuk a Raiffeisen különdíját, és azt is elárultuk, kinél landolt a közönségdíj. A nyertest Hajós András hirdette ki, aki valószínűleg életében először és utoljára adott át TikTok-díjat, de mi hamarosan biztosan visszatérünk egy újabb versennyel, mert elég jól szórakoztunk.



  • Hírek
  • Bankszámla