A puding is előkerült II. Erzsébet trónra kerülésének évfordulóján
Egy pudingversennyel vette kezdetét Nagy-Britanniában a II. Erzsébet angol királynő trónra kerülésének hetvenedik évfordulóját ünneplő, több hónapig tartó országos rendezvénysorozat – adta hírül az MTI. A rendezvényen az utcabálok mellett parádékkal és rendkívüli, négynapos munkaszünettel köszöntik az uralkodót.
A Buckingham-palota hétfői közlése szerint egész évben tart majd az ünnepségsorozat, a fő rendezvényeket viszont csak 2022. június 2. és 5. között tartják, az akkori hétvége előtti két napon is munkaszünet lesz.
A programtervezetből kiderül, hogy a rendezvénysorozat csúcspontján nagyszabású parádét is tartanak, ahol mintegy ötezer vendég vesz majd részt, a Buckingham-palota előtt pedig élő koncertet tartanak Platinum Party néven, amelyen a „globális szórakoztatóipar legnagyobb sztárjai” fognak fellépni.