Járai Máté első szexuális élménye egy férfival volt

2022.03.07. 13:46
Magánéleti titkokról vallott a Jászai Mari-díjas színész Hajdú Péter műsorában.

Az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor pénteki adásában Járai Máté lesz a műsorvezető vendége. Az előzetes alapján olyan magánéleti dolgokról is beszélgetnek majd, amelyekről a színész korábban nem nyilatkozott. 

Járai Máté először akkor engedett betekintést a magánéletébe, amikor az RTL Klub Nyerő páros című műsorában szerepelt a kedvesével, Kírával, akivel akkor elmondták, hogy nyitott házasságban élnek, ami számukra a legműködőképesebb, tekintve hogy már nagyon régóta egy párt alkotnak. 

Hajdú Péter most picit mélyebbre ásott. Kérdésére a művész elárulta, hogy az első szexuális élménye egy férfival volt, tizenöt éves korában pedig odaállt a szülei elé azzal, hogy úgy gondolja, meleg. Arról is beszélt, előfordult, hogy Kírával „többen voltak”. Amikor a műsorvezető rákérdezett, egyértelműsítette, hogy a harmadik fél férfi volt. 

A pénteki műsorból az is kiderül, hogy a színész haragszik a szüleire, akik közül már csak édesapja él, édesanyját ugyanis karácsonykor elveszítette.