Curtis barátja megszólalt az agyvérzése után
Mint arról korábban az Index is beszámolt, december közepén agyvérzést kapott a Teswér formáció tagja, Hibrid. A rapper állapotáról akkor barátja, Curtis adott hírt, azóta azonban nem lehetett tudni, hogy van az énekes. Azóta megjelent a Teswér új klipje is, amelyben már Hibrid is látható. Most megszólalt a rapper, és elmondta, hogy érzi magát a betegsége után.
Beszámolt róla, hogy jelenleg még tart a rehabilitáció, a gyógytornász heti háromszor jár hozzá, hogy ismét lábra állhasson.
Az agyvérzés a bal oldalamat érintette, a bal lábam például lebénult. Mondtak már nekem mindent, mikorra tudok majd járni, de most úgy érzem, nyárra rendbe jövök
– mondta a Blikknek Hibrid, aki abban reménykedik, hogy hamarosan újra színpadra állhat. Elmondása szerint a betegség nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megviselte. Ez idő alatt pedig édesapját is elvesztette.
A Teswért két évvel ezelőtt alapították, Hibrid mellett Imir, Flex és Fiatal Veterán álmodta meg a formációt. Első számuk, a Feledem 2019-ben jelent meg. A rapper egyébként több magyar előadóval is dolgozott már együtt, köztük Curtisszel, akivel az Utolsó utam című dalt adták ki közösen.