Bereczki Zoltán az elhíresült kampányrendezvényről: Nem tudtam, hova megyek

BP-2289
2022.03.27. 16:56
Közösségi oldalán reagált Bereczki Zoltán arra, hogy szombat este egy olyan eseményen lépett fel, amiről kezdéskor derült csak ki, hogy egy fideszes kampányrendezvény.

Ahogy arról az Index is beszámolt, a Nyugat.hu írta meg először, hogy Bereczki Zoltán szombat este a Vas megyében található Sé település kultúrházában állt színpadra, ahova úgy hívták meg, hogy nem közölték vele, egy kampányrendezvény fellépője lesz. A portál szerint a Kultifeszt névre hallgató, egyébként állami finanszírozású esemény Nagy Róbert polgármester, valamint a fideszes jelölt, Hende Csaba hosszú köszöntőjével kezdődött, majd Bereczki Zoltán következett, aki hallva az előtte elhangzott „erősen kampányszagú” beszédeket állítólag meglehetősen feldúltan állt a közönség elé.

Csak rátok való tekintettel maradok most itt, mert ez egy kampányrendezvény, és én ilyet nem vállalok! Ez egyértelműen benne van az aláírt szerződésemben!

– idézte a portál a művészt egy olvasói beszámolóra hivatkozva, amiről itt írtunk részletesen

Miután az esetről több online médium is hírt adott, Bereczki Zoltán a közösségi oldalán tette tisztába a történteket. 

„Igen, csak és kizárólag a közönség miatt nem hagytam ott a rendezvényt, ezt ott el is mondtam!” – kezdte bejegyzésében a színész-énekes, cáfolva, ami a korábbi cikkekben megjelent, nevezetesen, hogy gyomorforgatónak nevezte volna a helyzetet, ám hozzátette: valóban annak tartja. 

Nem, ilyenkor nem tudom, hova megyek! Felkérnek, megkérdezem (nem én, a kollégáim), ugye nem politikai a rendezvény? Ha a válasz egyértelmű »nem«, akkor elindulunk. (A helyszínen valószínűleg szándékosan a közönségem vezették át, hogy lássák, ott vagyok, nehogy hazamenjek!) Ilyenkor a kisebbik rossz az, ha az ember fölmegy, és végigcsinálja!

– magyarázta posztjában a művész, amit azzal támasztott alá, ha szerződésszegésre hivatkozva otthagyta volna a rendezvényt, az rajta csapódott volna le. 

Mindenki láthatta, mi az eredménye, ha az ember a szerződés be nem tartása miatt hazamegy – még jobban meghurcolják! Lásd pl.: ByAlex – hisztis, Demjén – biztos részeg...! Továbbra is a jóhiszeműség fog vezetni ilyen helyzetekben! Az ilyen méretű rendezvények nagyon nagy része (mondhatni, túlnyomó többsége) önkormányzati. Nemegyszer fordul elő, hogy valaki beszédet mond előttem! Most fordult elő azonban először, hogy a szöveg kifejezetten politikai tartalmú volt!

A kommentszekcióban megjegyezte, hogy a koncert után a polgármester odament hozzá, és elnézést kért. A művész közleményét itt érheti el.

(Borítókép: Bereczki Zoltán. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)