Így szúrja ki könnyen az álmilliomosokat!

Az online tér a kiberbűnözés egy teljesen új perspektíváját nyitotta meg a vállalkozó szelleműek előtt. Míg egykor a világ legnagyobb piramisjátékát üzemeltető Bernie Madoffnak – vagy hazai példát hozva Bróker Marcsikának – muszáj volt valamit valósan is felépítenie az átveréshez az offline világban, ezzel szemben a new millennials generációjának kalandorai szintet léptek: úgy látszik, ma már egy aprólékosan kigondolt légvár, esetleg egy halom fotó is elegendő a sikerhez.

A Netflix most két ilyen sztorit is elénk tárt a temérdekből, Simon Leviev / Shimon Hayut és Anna Delvey / Sorokin története egyúttal azért is félelmetes, mert azt mutatják, ma már bármit elhiszünk, amit a mobilunkon keresztül elénk tesznek. A gazdagság és a siker illúziójára különösen fogékonyak vagyunk, valamint totálisan védtelenek is ellene. Pláne ha az a szerelem köntösébe burkolózik, ahogy az izraeli svindler is űzte az ipart.

Ezt kivédendő, az alábbiakban adunk pár tippet, hogyan szúrhatjuk ki, ha valaki csak gazdagnak akarja láttatni magát, de a valóság bizony messze van ettől. Ez a tudás akkor is roppant hasznos, ha valaki nem a Tinder segítségével szeretne minket egy életre eladósítani, csupán csak a képünkbe füllentene egy picit valamilyen előny reményében.

1. Nem mi vagyunk a legjobb hitelopció

Semmiképpen sem szeretnénk áldozatot hibáztatni, mert aki volt már szerelmes legalább egyszer, az pontosan tudja, hogy a rózsaszín köd és a hormonok ellenében szónokolhatnak a szülők és a barátok, az mind csak falra hányt borsó ilyenkor. De! A három áldozat pont azért ült a kamera elé, hogy tanuljunk a történetükből.

Aki milliárdoscsaládban nőtt fel, annak nyilván van olyan ismeretségi köre, hogy nincs a pár hónapja megismert párjára szüksége ahhoz, hogy pénzhez jusson. Ha valamilyen okból nem tudja a család megoldani, akkor ott vannak a barátok, és így tovább. Biztosan nem könnyen felvehető személyi kölcsönökből akarja biztosítani a likviditását.

2. Nem mind arany, ami fénylik

Az egyik megmenekült hölgy azt mondta, már abból átlátott a csaláson, hogy a gazdagok nem magamutogatók. Ez persze így nem igaz, hiszen ezen analógia alapján a Hilton nővéreknek sem lenne pénze. Történelmileg a posztkommunista régióra valóban áll, hogy a gazdagok kevésbé kérkednek a vagyonukkal, mint – mondjuk – Nyugaton, ahol sokgenerációs örökségekről (is) beszélhetünk. Rengeteg hazai jómódúnál az ember első blikkre tévesen tippelne a bankszámlaegyenlegre, csak mert az illetőt nem érdeklik se a kocsik, se a ruhák, se a csúcsgasztronómia.

És ennek az ellentéte is igaz: sokan menőznek a social mediában lényegében a semmire. Gondolhatunk itt arra, hogy például egy jótékonysági estre sem éppen adakozni járnak sokan, csupán megvillantani önmagukat a plénumnak. Ahogy egy luxusüzlet által rendezett ügyfélpartin sem tülekednek éppen a kasszánál egyesek – maximum bevacsoráznak, és próbálgatják a ruhákat.

3. A logók hatalmában bízva

Figyeljük csak meg, az igazán jómódúak nem akarnak élő hirdetőoszlopokká válni! Vajon miért? Mert enélkül is pontosan tudja mindenki, hogy már bent vannak a klubban. Az outsiderek pedig valamilyen furcsa okból azt hiszik, hogy majd Giorgio Armani vagy Louis Vuitton bácsi, netán Coco Chanel néni szépen besegíti oda őket. Ezért fülbevalótól a cipőig összekuporgatják a fegyverarzenálra valót, természetesen mindenből a legklisésebb, sokszor alapdarabot választva, mert az Instán azt látják másnál is, vagy szimplán az a legolcsóbb az adott márkától.

A legtöbben Roger Vivier-ről, Anya Hindmarchról, Delvaux-ról vagy Asprey-ról még nem is hallottak. A nemzetközi elit viszont igen, ez a probléma, így pontosan látják az ilyen közegbe került illetőn, hogy bár fel akart öltözni, a király valójában meztelen.

4. A ruhatervezők álla már rég felkopott volna

Az Instán szörfölve az is könnyen szembetűnhet, hogy csak a tartósabbnak gondolt kiegészítőket veszik, mert ugyanezektől a márkáktól ruhákat bizony nem látunk. Nemhogy a legújabb kollekciósokat, de még a kifutott, outletekből beszerezhető darabokat sem. A villantani vágyók ugyanis a jobb befektetésnek gondolt, kilométerekről is ordító, logós darabokkal játsszák azt el, hogy ők bizony gazdagok, a kevesebbszer felvehető és kapásból nem is beazonosítható ruhákra valószínűleg sajnálják már a takarékoskodást.

5. Túl ritkán vagy túl sokszor szereplő darabok

Ugye mindenkinek ismerős, amikor az Instán gazdagot játszónak van egy fémszíjas, legolcsóbb Rolex órája, és 0–24-ben kell azt nézzük a véletlenül beállított fotókon? Még formális alkalmakkor, este is, amikor bőrszíjas óra dukálna. De hát az már nincs. Ugyanakkor ennek az ellentétje is igaz: amikor egy termék úgy van őrizve, mint a templomokban az oltáriszentség se, és maximum a nappaliban veszi fel a delikvens a tükör előtt a „vagizós” fotóhoz a piros talpú Louboutint. Netán olyannyira kímélve van az a táska, hogy sosem vetik be olyan helyzetben, amikor a hozzáértők esetleg kiszúrhatnák, hogy inkább egy olasz város sétálóutcájának egyik leterített lepedőjéről való, semmint az Andrássy útról.

A gazdagoknak ezek viszont közönséges használati tárgyak, nem tartják vitrinben, nem kiállítási darabok. Ahogy a dobozaik sem. A gazdagok nem teszik ki a polcra a termékek csomagolásait, ahogy az átlagemberek sem a szekrény tetején gyűjtik a H&M-es szatyrokat. 

6. A gazdagok is szoktak ám enni

Egyszer egy fancy étterem, máskor egy elegáns bár, de mindig csak citromos víz, kávé, néha talán egy koktél? Enyhén szólva gyanús, hogy nemcsak egy komplett ételsor, de már egy főétel is megizzasztja ott az illetőt, ne dőljünk be neki! Érdekes, ezek a képek valahogy sosem fix menüs fine dining étteremben készülnek, hanem a város éppen legmenőbb helyein, ahol akár aperitiffel is foglalható az asztal.

7. A jómódúak nem IKEA-bemutatóteremben laknak

A gazdagoknak megvan az a furcsa szokásuk, hogy nem garzonban szeretnek szorongani, körbevéve magukat a svéd lakberendezési áruház legolcsóbb termékeivel. De mivel jelen sorok írója több mint egy évtizedig volt szerkesztő különféle lakberendezési magazinoknál, így pontosan látja, hogy melyik olcsó webshopból vannak egyes hazai celebritások fényűzőnek gondolt indonéz bársony plüssbútorai, lengyel világítótest-koppintásai és társai. Ugyanitt, mivel már ez is egy elterjedőfélben lévő trendnek néz ki, a milliárdosok sem várják el a barátnőiktől, hogy így éljenek – legfeljebb az olyanok, akik nem is léteznek.

8. Felmelegítve nem csak a töltött káposzta jó

Az utazás a social mediában nagyon menőnek számít, pláne, ha sokszor történik. A valóságot kétféleképpen lehet könnyedén kozmetikázni. Egyrészt, ha az ember fia-lánya eljutott Míkonoszra, Dubajba vagy Tulumba, akkor ott jó sok képet lő, amelyek nem romlanak meg, és három év múlva is elő lehet akár őket venni a mélyhűtőből, mintha épp megint ott lóbálná az ember a lábát.

Ennek az ellentétje, amikor az ember közel utazik, oda viszont sokszor. És lehet, hogy unja már Bécset vagy Prágát, de a Grabenen vagy a Pařížskán fotózkodva el lehet játszani, hogy ő egy vastag pénztárcájú világutazó. Csak hat órán belül legyen kocsival és vonattal, erre kell odafigyelnie! Az is elgondolkodtató, hogy ha valaki egyébként a gazdagságával vág fel az Instán, miért nem egy adott város legjobb helyeire ül be ebédelni, száll meg, ha egyszer már ott van? Persze, biztos telt ház volt.

9. Az élet császárai – csak épp hitelből

Tükrös szelfik, amelyekkel be lehet mutatni, hogy a legújabb iPhone-ja van az embernek, mindig valami új sportkocsi mellett pózolás esetleg? A gyanútlan szemlélő természetesen azt gondolja, hogy akit néz, jól el van eresztve. Sok esetben ez viszont pusztán hitel/lízingszerződéseknek köszönhető. Netán a vágyott táska az egész család karácsonyi ajándéka volt, vagy csak kölcsönben van nála, manapság már ki tudja?

10. Láttasd magad fontosabbnak!

A bevezetőben megnevezett orosz származású német „örökösnő” is ezt a taktikát választotta. Egymást követő #valamikészül #workhard_playhard és egyéb hashtagek valami fényűző környezetben: az illetőről ezek nyilvánvalóan egy sikeres képet alakítanak ki, holott jó eséllyel soha semmi nem lesz ezen titkos projektek nagy részéből. De nem is az a szerepük, hanem csupán egy illúzió megteremtése. Ugyanígy jó húzás, ha az ember hírességekhez próbál legalább csak egy fotó erejéig dörgölőzni, hátha neki is csurran-cseppen valami a dicsfényből. Sőt, egyet-kettőt aludva rá, talán már azt is lehet mondani rájuk, hogy ők a barátai.

A közösségi platformokban az a szép, hogy mindig lesz új a nap alatt. Amivel semmi baj sincs, amíg az emberek a helyén tudják kezelni azt, hogy a láttatni kívánt valóságból mi a realitás és mi a totális vetítés. Mert könnyen rájöhetünk aztán, hogy teljesen más filmet nézünk: amit dokunak hittünk, az inkább már a sci-fi műfajába tartozik.

A szerző luxusszakértő

(Borítókép:  Aaron Epstein  /  Netflix)