Tóth Gabi megszólalt a fideszes szerepvállalásáról
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Tóth Gabit az utóbbi időben nagyon sokan kritizálták. Hogy mennyire szolgált rá a támadásokra, azt igazán csak ő maga tudja. Ami tény, hogy az általa gyűlöletcunaminak nevezett megjegyzések akkor kezdtek elszaporodni, amikor kiderült, hogy fellép az Eucharisztikus Kongresszuson. Az énekesnő ezután egyre több vallásos tartalmú bejegyzéssel jelentkezett, lecserélte a ruhatárát, és zeneileg a népies vonalra váltott. Állítása szerint mindig is ilyen volt, ám ezt nagyon sokan másképp látták. S bár korábban több helyen is magyarázta a saját igazát, úgy tűnik, ezeket nem érzi elégségesnek, szerinte most jött el a pillanat, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.
Annak ellenére, hogy közszereplő, sérelmezi, hogy az elmúlt egy évben a megkérdezése nélkül születtek róla cikkek, amelyek közül szerinte volt olyan, amelyik köszönőviszonyban sem volt a valósággal.
Ami velem történt, valójában egy klasszikus „karaktergyilkosság” volt
– állítja a bejegyzésében, hozzátéve: mindez az Eucharisztikus Kongresszussal kezdődött, ahol nyilvánosan is megvallotta a hitét, amit egyébként elmondása szerint sosem titkolt, gyerekkorától természetes része a mindennapjainak. Azt írja, álmában sem gondolta volna, hogy ez egyes médiumokból és emberekből milyen elképesztő gyűlöletet vált ki. Szerinte pont azokból, akik folyamatosan az elfogadást, toleranciát kérik számon azoktól, akik nem az ő szájuk íze szerinti értékrendet vallják.
Folyamatosan azzal támadtak, hogy nincs érettségim, magyarán leostobáztak, megvett a hatalom, álszent vagyok… Miközben ebben az időszakban nekem a politikához közöm nem volt
– írja, hozzátéve: azt tapasztalta, hogy a választási kampányban „sok vidéki honfitársa” kapta meg az ostoba jelzőt, ami szerinte a lenézéssel és kirekesztéssel egyenlő. Állítja, ez neki nem újdonság, mert 17 év alatt kapott ennél durvább támadásokat is, például a tájszólása miatt. Azt írja, a sokadik ilyen megkülönböztetés után rájött, büszkének kell lennie arra, ahonnan származik, illetve hozzátette: az is bebizonyosodott idővel, hogy nem a papírok száma határozza meg az embert.
Ezt követően kitért rá, hogyan jutott el odáig, hogy a Fidesz–KDNP kampányzáró rendezvényén színpadra álljon.
Eddigi szakmai pályafutásom alatt sosem jutott eszembe, hogy közéleti szerepet vállaljak. Az értékrendem sosem volt titok, ezt hoztam otthonról. Az a nemtelen, sokszor igaztalan támadáscunami azonban, ami a magukat elfogadónak és toleránsnak hirdető oldalról érkezett felém, gyakorlatilag belesodort egy olyan szerető közegbe, ahol valóban el- és befogadtak. A legnagyobb bajban álltak mellém, és segítő kezet nyújtottak. Az őszinte igazság az, hogy soha nem vártak tőlem semmit, ezért cserébe „megvenniük” sem kellett, hiszen mindig is ez volt az én hitem szerinti, valódi közösségem
– magyarázta, emlékeztetve a követőit rá, hogy 2012. március 15-én a Kossuth téren énekelte többedmagával a Nemzeti Dalt. Itt ugorva egy jó nagyot (csaknem egy évtizedet) az időben, sorra vette a közelmúlt eseményeit.
És így érkezünk meg az elmúlt hetek történéseihez. Terror Háza Múzeum emlékkoncert, Daloskönyv, Békemenet és a Himnusz Székesfehérváron. De lehet bárhol, a nemzet himnuszára sosem mondanék nemet, mert úgy érzem, hogy elárulnám azzal a hazámat. Elképesztő érzés volt állni azon a színpadon, mert még el sem kezdtem énekelni, máris olyan szeretet áradt felém a tömegből, ami felülírt minden meghurcolást, gyűlöletet, amit az elmúlt hónapokban kaptam
– ecsetelte a székesfehérvári kampányrendezvényen tapasztaltakat. Végezetül köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak mellette, és a szakmai teljesítménye alapján ítélkeztek róla, majd leszögezte, – a szemmel látható változások ellenére – ő ugyanaz a lázadó ember, aki harcol „az igazságért, a családért és értetek”.