Több ezer ember előtt szólt be Putyinnak a Måneskin énekese

GettyImages-1392060913
2022.04.19. 16:15
Charlie Chaplintől idézett Damiano David, majd szabadságot követelve Ukrajnának elküldte a búsba az orosz elnököt. Mindez a Coachella Fesztiválon történt, ahol április 17-én a Måneskin is a fellépők között volt.

Az utóbbi évben viharos gyorsasággal világsztárrá lett olasz zenekar is fellépett a kaliforniai Coachella Fesztiválon. A rendezvényre több újdonsággal is készültek: eljátszották saját verziójukban Britney Spears, illetve Iggy Pop és a The Stooges egy-egy slágerét, az utolsó daluknál pedig nyíltan kiálltak a háború sújtotta Ukrajna lakossága mellett – derül ki a Variety tudósításából. 

A Måneskin We’re Gonna Dance on Gasoline című számát a Global Citizen #StandUpForUkraine kampánya során hallhatta először a közönség. Az Ukrajnának dedikált szerzemény volt a Coachella Fesztivál színpadára vitt produkciójuk záródala, amelyet Damiano David egy beszéddel tett még hatásosabbá a színpadon.

Jól érzitek magatokat? Jó hallani, mi is, és ez így van rendjén, hiszen ezért vagyunk itt. De néha meg kell értenünk, mekkora kiváltság az, hogy van lehetőségünk részt venni egy bulin, és szórakozni, nem figyelni másra, nem gondolni másra. Hogy közülünk senkinek nem kell arra gondolnia, amikor felkel, hogy hány bombát dobtak le a városra. Mielőtt eljátszanánk az utolsó dalunkat, szeretnék beszédet mondani, azt, amit Charlie Chaplin adott az egyik legnagyobb filmjében

– mondta az énekes, majd felelevenített A diktátor (The Great Dictator) című alkotás végén elhangzottakból egy részt.

Ne ess kétségbe! A nyomorúság, amely most rajtunk áll, csak a kapzsiság elmúlása – azoknak a keserűsége, akik félnek az emberi fejlődés útjától. Az emberek gyűlölete elmúlik, a diktátorok meghalnak, és a hatalom, amit elvettek az emberektől, visszatér a néphez. Mindaddig, amíg emberek halnak, a szabadság soha nem vész el. Ne add át magad a kegyetleneknek, akik megaláznak, szolgává tesznek, akik az életedet irányítják, és megmondják, mit tegyél, gondolj és érezz! Akik úgy kezelnek, mint egy marhát, és ágyútölteléknek használnak. Ne add át magad ezeknek a természetellenes embereknek – gépemberek, gépi elmével és gépi szívvel… Te nem vagy gép! Nem vagy marha! Ember vagy!

Végezetül az orosz elnöknek is üzent:

Szabad Ukrajnát! Baszd meg, Putyin!

A fentiek már csak hangban érhetők el teljes egészében a YouTube-on:

 Ez pedig a We’re Gonna Dance on Gasoline című szám:

(Borítókép: Damiano David, a Måneskin énekese 2022. április 17-én a Coachella Fesztiválon. Fotó: Frazer Harrison / Getty Images)