Tényleg hátba szúrhatnak, mégis odavagyunk az online társkeresésért
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
A megfelelő pár megtalálása sokak számára meglehetősen egyszerű, míg mások életét rendesen megkeseríti az igazi keresése. Korábban egy kávé mellett, moziban, szórakozóhelyen vagy a személyes környezetünkben találkoztunk a kiszemeltünkkel, azonban a technológia fejlődésével lehetőségünk nyílt arra, hogy akár személyes találkozás nélkül tőlünk több száz vagy akár ezer kilométerre lévő emberekkel ismerkedhessünk az online randioldalaknak köszönhetően.
Hiába azonban a könnyű elérhetőség, a személyes kontakt hiánya komoly veszélyeket rejthet ezen oldalak esetében, ugyanis sokan álprofillal, magukat másnak kiadva próbálnak eljutni a céljukhoz, ami sok esetben nem feltétlenül egy tartós, komoly párkapcsolat kialakítása.
Ugyan a témát egyre többen dolgozzák fel mind írók, mind pedig filmes szakemberek, az online platformok veszélyeire megtörtént esetek bemutatásával figyelmeztető kötet még nem készült Magyarországon. Egészen idáig, ugyanis Vámosi Kira múlt héten megjelent, (Ne) Álljunk Párba! – a legrosszabb online ismerkedő személyiségtípusok című könyve a felületeken megjelenő különféle személyiségeken és eseményeken keresztül járja körbe a témát. Az írónő az Indexnek mesélt arról, hogy miért fontos ezzel a témával most könyvszinten is foglalkozni.
Tudjuk jól, hogy sikersztoris könyv már létezik, de olyan még nincsen, vagyis nem volt eddig, ami férfi- és női szemszögből egyaránt, mások tapasztalatai alapján mutatta volna be a legrosszabb személyiségtípusokat, amelyekbe belefuthat az ember az online ismerkedési platformokon. Fontos felhívni ezekre nemtől és kortól függetlenül a figyelmet, és érdemes a szülőknek ezt a kötetet egy tinédzser fiatal kezébe odanyomni, hogy tudja, mire számíthat, és mikre érdemes odafigyelnie
– vélekedett az írónő.
De milyen előnyei és hátrányai vannak ezen oldalaknak?
Kényelmes, válogathatunk, mintha csak bevásárolnánk
Az oldalak népszerűségének talán legfőbb oka maga a kényelem. A megfelelő ember megtalálása azonban időt és bizony sok erőfeszítést igényel, ezen oldalak pedig mindezt megadják a felhasználók számára, ugyanis akkor és ott használod őket, amikor és ahol csak akarod. A kiszemeltünkkel beszélhetünk otthonról pizsamában, útközben, de akár az éjszaka közepén egy hangos szórakozóhelyen is elérhetjük az aktuális választottat, miközben mások társaságát élvezzük. Az online randizással emellett még költséget is spórolhatunk magunknak, hiszen nem kell hogy fájjon a fejünk egy-egy rosszul elsült találka után, hogy mennyit költöttünk virágra, étteremre, taxira és ruhára – írja a The Urban Dater.
A társkereső oldalak és applikációk nagy része két kattintással, fizetés nélkül is bárki számára elérhető, vallástól, etnikumtól, társadalmi helyzettől vagy a pénztárca vastagságától függetlenül. A kaland elkezdéséhez csak egy készülék és internet-hozzáférés kell, és már indulhat is a keresés. Ez a fajta előny azonban egyfajta hátrány is jelenthet, ugyanis a tényleg szűrés nélkül bekerülő tömegben nagyobb eséllyel futhatunk bele olyanba, akit a valóságban messzire elkerülnénk, vagy legszívesebben börtönben látnánk.
SZŐKE, BARNA, FEKETE? SPORTOS TESTALKAT VAGY APUTEST?
A randioldalak szinte úgy működnek, mintha egy autószalonba tévednénk be, tucatnyi dolog közül választhatunk, mik azok a tulajdonságok és extrák, amiket szeretnénk, hogy meglegyenek a másikban. Az online ismerkedési oldalaknál szinte tényleg temérdek szempont szerint szűkíthető a keresés, életkor, lakóhely, magasság, érdeklődési kör, iskolai végzettség szerint, így a randira váró tényleg a hozzá legközelebb álló személyekkel kerülhet kapcsolatba.
A kutatómunka során Vámosi meglehetősen sok negatív történetet hallott, azonban szerinte ezek között is van olyan cselekedet, amely mindegyik másiknál rosszabb.
„Úgy gondolom, ami a legkevésbé rossz és a legkönnyebben kezelhető típus – mert számtalan ilyenbe fut az ember nap mint nap –, az az a férfi vagy nő, aki csak alkalmi kapcsolatot, azaz szexet keres az adott oldalon. Ez jobb esetben már a beszélgetés elején kibukik, de van, hogy csak hosszabb idő után lesz nyilvánvaló. Azt gondolom, ezt már könnyebben tudják kezelni az emberek. Nem kereshet mindenki komoly kapcsolatot, és általában ezek az emberek is megtalálják idővel ezeken az oldalakon azt, amit szeretnének. Ami a legmegbotránkoztatóbb számomra, amikor az egyik fél azt mondja, hogy nincs itt a párja, szóval bármi történhet, miközben családja van az illetőnek” – mesélte Vámosi.
Több partner, több lehetőség, és még szorongani sem kell
Azoknak az embereknek, akik túlizgulnak egy-egy randit, vagy hajlamosak a szorongásra és a pánikrohamokra, hatalmas könnyebbséget jelent az ismerkedés első fázisában, hogy nem kell kínos, feszengő beszélgetésekbe elegyedniük, hiszen a randioldalaknak köszönhetően egy telefon vagy számítógép képernyőjét nézve, komfortot és biztonságot adó környezetben ismerhetnek meg új embereket.
A szorongásos emberek számára rendkívül hatékony megoldást jelenthetnek az ismerkedésre ezek az oldalak, amelyek a koronavírus-járvány miatti lezárásoknak köszönhetően egyre nagyobb körben népszerűek.
Azt láttam a Covid előtt is, hogy felettébb népszerű volt az online ismerkedés. Ez jóval személytelenebb ismerkedési forma, így a szégyenlősebb, félénkebb emberek számára is lehetőséget ad, hogy kibontakoztassák a személyiségüket. Azonban nemcsak a fiatalok körében, hanem nagyon sok 40 év feletti embernél is meglehetősen népszerű már ez. Amikor a koronavírus miatt korlátozódott a személyes találkozásaink száma, az emberek sokkal inkább áthelyezték az életüket az online térbe, társkeresőkre regisztráltak, sokan csak azért, hogy elüssék a felgyülemlett időt a négy fal között bezárva
– mondta Vámosi Kira, aki szerint annak ellenére, hogy a lezárások megszűntek, az online párkeresőkre való regisztrációs kedv továbbra sem csökkent, az elkövetkezendő években pedig még inkább ebbe az irányba tolódhat el az ismerkedés.
A randiappokon és -oldalakon ugyan többnyire tényleg az álmaink párjának megtalálása az elsődleges cél, ezek a platformok a személyes találkozásokkal ellentétben sokkal több emberrel való megismerkedést tesznek lehetővé. Ennek ellenére ez nem jelenti azt, hogy az online térben ismerkedők hűtlenek lennének amiatt, mert egyszerre több emberrel is beszélgetnek. Csupán a platform adta lehetőséggel élnek, végül a legtöbb esetben azonban csak egy potenciális párjelölt személy marad az ismerkedési fázis végére.
Személyes kapcsolatok helyett kamuprofilok és kiberbűnözők
Az online társkeresők egyik legégetőbb problémájának a személyes találkozások és interakciók háttérbe szorulását tartják, hiszen miért találkoznának nap mint nap az ismerkedő személyek, ha a telefonjukon keresztül akár egész nap pötyöghetnek egymással? Ugyan ez valóban felgyorsíthatja az ismerkedési folyamatot, hiszen sokkal hamarabb ismerik meg egymást a felek, a személyes kontakt teljesen háttérbe szorul, az intimitás nem jelenik meg olyan szinten a kapcsolatban, mint akkor, amikor személyesen randiznak.
Ma ez már teljesen elfogadott társadalmilag, sőt lassan arra húzzák fel az emberek a szemöldöküket, ha valaki azt mondja, hogy ő még sosem volt fent társkereső oldalon. Ha szingli, egyből jön a kérdés, hogy »akkor te hol ismerkedsz?« Lassan teljesen kihal, hogy az emberek kávézóban, egy buliban, ismerősök által vagy tényleg bárhol személyesen ismerkedjenek, áthelyeződik minden az online térbe
– mondta a szerző.
Ahogyan a közösségi oldalakon, úgy az online társkereső felületeken is nagy számban jelen vannak a hamis profillal, adatokkal vagy más képével regisztráló személyek, akiknek a kiszűrése a személyes találkozások háttérbe szorulása miatt meglehetősen nehézkes tud lenni. Az álprofilok létrehozói gyakran szimplán amiatt adják ki magukat másnak, hogy jobb esélyekkel indulhassanak, egy kockahassal vagy egy bikinis képpel pedig ki ne tudna hódítani? A képek mellett legalább ugyanolyan gyakori a személyiség megjátszása is, azonban az első randiig nagyon nehéz rájönni, hogy az adott személy teljesen másnak adja ki magát.
A KAMUPROFILOK PEDIG NEMEGYSZER IGAZÁN ROSSZ EMBEREKHEZ TARTOZNAK, OLYANOKHOZ, AKIK SOK ESETBEN A ZSAROLÁSTÓL, FENYEGETÉSTŐL VAGY AKÁR SZEXUÁLIS ERŐSZAKTÓL SEM RIADNAK VISSZA.
A veszély miatt az írónő szerint rendkívül fontos, hogy ha egy online felületen megismert személlyel személyes találkozóra kerül sor, arról mindig tájékoztassunk valakit.
A mai világban a szülők vannak annyira fiatalos gondolkodásúak, hogy a gyerekek tudnak erről beszélni velük, és kell is. Fontos, ha egy fiatal elmegy találkozni egy interneten megismert személlyel, mindenképpen mondja el, hova megy, és kivel. Sajnos osztottak meg velem a kutatás során olyan történetet, hogy a lány nem szólt a találkozásról senkinek, még arról sem, hogy hova ment, a randevúnak pedig nemi erőszak lett a vége. Természetesen senkinek sem mert beszélni róla, és a feljelentés sem történt meg, mert úgy érzi, hogy ő a hibás azért, ami történt. A gond, hogy ezeken a felületeken nagyon sok lány belefuthat ilyen történetbe, amit pedig feldolgozni egy élet is kevés
– vélekedett Vámosi Kira, aki szerint könyve segíthet az online térben ismerkedő fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, hogy ne csak fizikailag kerülhessük el azt a bizonyos hátba szúrást.
Az online platformokon a temérdek lehetséges jövendőbeli párunk mellett nem csak jó szándékú, ismerkedni vágyó személyek figyelmét kelthetjük fel, ugyanis a randioldalak és appok a kiberbűnözők egyik kedvenc játszótere. Ezeken a platformokon nem egyedülálló, hogy valaki jó szándékból intim képeket közöl magáról az ismerkedés bizonyos szakaszában a másik féllel, aki később anyagi vagy más haszonszerzés céljából a kép nyilvánosságra hozatalával zsarolja meg az áldozatot. A másik legelterjedtebb bűnözési forma, amikor a mit sem sejtő felhasználó kártyaadatait lopják vagy kérik el, általában kölcsön, majd komoly anyagi kárt okoznak a társat kereső személynek, hiszen az soha többet nem látja a számlájáról leemelt összeget.
Így kerülje el a bajt!
Annak ellenére, hogy az online társkeresés valóban rengeteg veszélyt rejthet, kis odafigyeléssel a legtöbb esetben kiszűrhetők az árulkodó jelek, legyen szó álprofilról vagy akár csalókról.
A randioldalakat és appokat ismerők körében talán már nincs is olyan személy, aki a Netflix sorozatának köszönhetően ne hallotta volna a tinderes csaló, azaz Simon Leviev történetét, aki egy egészen egyszerű sablont követve, ezeken a platformokon megismert nőktől pénz kicsalva alkotott magának elképesztő luxuséletet, de amióta az online társkeresők óriási népszerűségnek örvendenek, nem telik el úgy hónap, hogy ne hallani horrortörténeteket egy-egy platform kapcsán.
Ugyan az üzemeltető cégek igyekeznek a legnagyobb biztonságot nyújtani a felhasználóik számára – mind a személyes adatok, mind a körülmények tekintetében –, azonban minden kockázatforrást ők sem tudnak kizárni, a felelősség nagy része a regisztrált személyre hárul. Néhány egyszerű dologra ügyelve azonban komoly fejfájástól óvhatjuk meg magunkat – írja a Life Advisor.
Ha ezeket észleli, jó eséllyel csalóval van dolga:
- A profil. Mint azt tudjuk, az első benyomás rendkívül sokat számít, így a csaló is gondosan ügyelni fog arra, hogy biztosan sokan húzzák jobbra, vagy keressék fel őt. A kamuprofilok esetében sokszor szembetűnő, hogy a kép népszerű szakmát jelenít meg, luxuskörnyezetben megjelenő, irigylésre méltó életet vagy éppen egy sokak számára teljesen elérhetetlennek tűnő modellalkatot rejt. Ez már alapvetően gyanakvásra adhat okot, amit csak tovább súlyosbíthat, hogy sok esetben ezek a képek lopottak, vagy egy akár mindenki számára elérhető képtárból származnak, ráadásul ezeket sokszor szembetűnően rossz minőségben töltik fel. Ez mindig adjon okot a gyanakvásra, nem minden arany, ami fénylik.
- Gyanúsan passzol minden. Ugyan létezik olyan, hogy két ember ténylegesen annyira összepasszol, hogy szinte mindenben egy véleményen vannak, és ugyanazokat a dolgokat szeretik, azonban ez meglehetősen ritka. Az online csalók sokszor esnek abba a hibába, hogy már annyira a szépet akarják adni, hogy tényleg mindenben azt a véleményt hangoztatják, amit pontosan a másik fél is gondol, ezzel elérve azt, hogy érzelmileg közel kerüljenek a kiszemelt illetőhöz.
- Pillanatok alatt szerelmes lesz. Gyanúra adhat okot, hogy az illető, akivel ismerkedünk, rendkívül hamar hangot ad annak, hogy mennyire komoly érzései vannak irántunk, vagy akár már szerelmet is vallott. Természetesen ritka esetben megeshet, hogy az illető nálunk hamarabb kezd kötődni hozzánk, azonban mindig érdemes fenntartással kezelni azt, ha már az első randit követően kimondja az „sz” betűs varázsszót.
- Pénzt kér. A legtöbb ember ugyan szó nélkül és önzetlenül segít annak, aki iránt érzései alakulnak ki, az online társkeresés során sose adjon pénzt senkinek! Attól senki sem lesz rosszabb ember, hogy egy rövid online ismeretséget követően visszautasítja a másik erre vonatkozó kérését. Természetesen a csalók ezt is tudatosan, gyönyörű köntösbe bújtatva teszik. A legtöbb esetben érzelmi zsarolással érik el a céljukat, amibe a gyanútlan, szeretetéhes áldozat könnyedén belesétálhat. A pénz mellett pinkódot és kártyaadatot szintén soha ne adjon ki ezeken a platformokon, bármennyire is nézik tágra nyílt kiskutyaszemekkel.
- Megszegi az ígéretét. A legtöbb csaló mindig csak ígérget, azonban a valóságban ezt szinte semmilyen esetben sem követik tettek. Legyen szó arról, hogy amikor találkozóra kerülne a sor, ő mindig lemondja, vagy a kölcsönkapott pénzt mindig majd a jövő héten utalja vissza, csak éppen valamiért egyszer az adóhatóság miatt nem fér hozzá a számláihoz, vagy éppen a bankokat okolja a meghiúsult tranzakciókért.
- Intim képeket kér már az elején. Ugyan van olyan is, aki puszta szórakozásból ragaszkodik ahhoz, hogy a másik fél szinte már az ismerkedési fázis legelején intim képeket küldjön magáról, azonban sok esetben a csalók módszere ez, akik később ezen felvételek nyilvánosságra hozatalának kilátásba helyezésével igyekeznek pénzt kicsikarni az áldozatuktól. Online ismerkedés során mindig gondosan ügyeljünk arra, kinek és milyen tartalmat küldünk el, hiszen az internet és a szülők sem felejtenek.
(Borítókép: Leon Neal / Getty Images)