Kórházba került a P. Mobil legendás billentyűse
További FOMO cikkek
- Meghalt Eminem szeretve gyűlölt édesanyja
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
Talán nincsen szörnyűbb egy zenész számára, ha egy betegség ott támadja meg, ahol a legjobban fáj, így pedig nem tud hódolni szenvedélyének. Ezeket a szörnyű pillanatokat élte át Zeffer András, a P. Mobil zenekar egykori billentyűse is, aki nekrózis miatt szorult orvosi segítségre nemrég.
A 63 éves zenész egy koncertet követően érezte először magán a betegség tüneteit, azonban akkor még ő sem sejtette, hogy ekkora a baj.
Óriási élmény volt a decemberi buli az Arénában. Több ezer lelkes, hangos rajongó élvezte a zenénket, s mi ott, a színpadon valóban azt éreztük, hogy a rock örök. De én sajnos éreztem valami mást is a frenetikus, felejthetetlen hangulat közepette: mégpedig azt, hogy fáj az ujjam. Azt gondoltam, megüthettem, megsérthettem valahol, de majd elmúlik
– mondta a billentyűs, aki bőrgyógyászhoz fordult a fájdalmával, aki megnyugtatta, nincsen probléma, elmúlik a panasz.
A leukémia után autoimmun betegség alakult ki a zenésznél
Azonban nem így lett, Zeffer hamar rájött, hogy félrekezelték, a fájdalom pedig nem akart enyhülni, ezért újra orvoshoz fordult, aki az ujjában szöveti sejtelhalást, nekrózist állapított meg. Nem először szorul komolyabb kórházi kezelésre a Mobilmánia zenésze, 2006-ban leukémiát diagnosztizáltak nála, hónapokat töltött kórházban, csontvelő-átültetésen is átesett.
A Szent Imre Kórház angiológiai osztályán egyhetes szigorú intenzív infúziós kezelést kapok. Merthogy kiderült, a jobb kezem középső ujjában infarktus keletkezett. Sajnos, a leukémiával folytatott harc nyomán autoimmun betegség is kialakult nálam. Ez ennek a következménye is lehet. Az orvosok biztatnak, hogy minden rendben lesz, de az a mondat is elhangzott, hogy ha nem jön rendbe az ujjam, akkor végleg be kell fejeznem a zenélést. A kezem nem lesz alkalmas a billentyűk használatára. De erre nem is gondolok. Harcolok, ahogy korábban is tettem
– mondta a Blikknek a zenész, aki bízik a teljes felépülésben és abban, hogy hamarosan újra színpadra állhat.
(Borítókép: Zeffer András 2021. december 23-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)