Jane Fonda tisztában van vele, hogy közel van a halálhoz

GettyImages-1393233638
2022.04.30. 05:47
A világhírű színésznő ugyan tudja, hogy korából ítélve már kevesebb év áll előtte, mint mögötte, ám ennek ellenére sem csügged. Ugyan már 84 éves elmúlt, de a színészkedés még mindig nagy szerepet foglal el az életében.

Kevés olyan ikonikus színésznő van, mint Jane Fonda, aki mindamellett, hogy aktívan áll ki a számára fontos ügyek mellett – és lassan már többször vitték el őt a zsaruk egy-egy tüntetésről, mint bármelyik betörőt –, nem állt le a színészkedéssel a kora ellenére sem. Fonda már a 85. életévében jár, ám mint arról egy interjúban beszámolt, egy kicsit sem izgatja az öregedés. A színésznő a Grace és Frankie című sorozat egyik főszerepét játssza már 2015 óta.

A széria két nőről szól (Jane Fondy és Lily Tomlin), akik azután kötnek barátságot, hogy a férjeik egymásba szeretnek és bejelentik, hogy össze akarnak házasodni. A sorozat elérkezett a hetedik, immáron befejező évadához, amivel kapcsolatban Fonda a CBS reggeli műsorában beszélt a napokban.

Tisztában vagyok vele, hogy már közelebb vagyok a halálhoz. És ez nem is zavar annyira

– magyarázta a színésznő, aki azt is megjegyezte, egyedül az zavarja, hogy a teste tulajdonképpen nem is az övé  – utalva ezzel arra, hogy csípő- és térdműtéten is átesett már korábban, sőt plasztikai beavatkozásokat is elvégeztek rajta. 

Kit érdekel, hogy még élek és dolgozhatok, ha az ízületeim már nem a régiek és nem síelhetek, biciklizhetek vagy futhatok többé? Érezheted magad nagyon öregnek 60 évesen, és fiatalnak 85 évesen is. Az egészség a lényeg 

– fejtette ki Fonda, akinek csak még inkább elmélyült a kapcsolata sorozatbeli barátjával, Lily Tomlinnal. Bár arra még ők sem számítottak, hogy ennyi idősen részük lehet abban, hogy egy sikersorozatban alakíthatnak. 

A munkának sosincs vége

A színészek esetében egyáltalán nem szokatlan jelenség, hogy annyira szenvedélyüknek tekintik szakmájukat, hogy a visszavonulás gondolata meg sem fordul a fejükben. Bár Bruce Willis esetében az afázia közbeszólt, ő így mondhatni, rákényszerült arra, hogy pihenőre menjen, de ha nincs a betegség, szinte biztos, hogy Willis sem játszott volna el a gondolattal. Rengeteg hollywoodi színész, illetve színésznő van, akik hiába vannak már a hetvenen vagy akár a nyolcvanon túl, de még mindig vágynak arra, hogy bizonyíthassanak, főképp maguknak. Ez a bizonyítási vágy éghet Fondában is, aki ugyan már a 84. életévét tapossa, de még mindig várhatunk tőle filmeket.

Idén nyáron fog ugyanis megjelenni a Luck című produkció az Apple TV+-on, illetve a 80 for Brady című filmben is feltűnik majd, ám azt még nem tudni, hogy ez pontosan mikor érkezik. Eddigi pályafutása során 11 sorozatban és közel 50 filmben szerepelt, amelyek közül kettővel Oscar-díjat is bezsebelt. A leginkább ismert karakter, akit alakított, talán az Anyád napja című filmhez kötődik, amelyben Viola Fieldset játssza, aki nem szeretné elveszteni éppen házasodni készülő fiát, így mindent kieszel, hogy megakadályozza a frigyet. 

Felhagyott a plasztikával

Fonda nem akart felhagyni a színészettel, ahogy azt sem szerette volna, hogy öregedése megakadályozza abban, hogy továbbra is űzze a szakmáját, így szépészeti beavatkozásokhoz folyamodott. Bár egy korábbi interjúban elmondta, kifejezetten utálja a plasztikai műtéteket, sőt az idősödő arcokat is szépnek látja, ám elege lett abból, hogy olyan az ábrázata, mintha állandóan fáradt lenne, így kés alá feküdt. Két évvel ezelőtt viszont komoly döntést hozott és úgy határozott, soha többé nem veti magát alá plasztikai műtéteknek.

Nem tehetek úgy, mintha nem lennék hiú, de nem lesz több plasztikai műtét – nem fogok többé kés alá feküdni. Minden nap dolgoznom kell azért, hogy elfogadjam magam, ez nem könnyű

mondta korábban a Forbesnak Fonda, aki a 40-es éveiben egyszer már teljes arcplasztikán esett át, továbbá a 70-es éveiben még egyszer. Karrierje kezdetén mellimplantátumot is kapott, ám azt évekkel később kivetette. Mint korábban elismerte, az állát is plasztikázták, illetve megműtötték a szemét. 

Nem akartam eltüntetni a ráncaimat. Csak a szemem alatti táskáktól akartam megszabadulni

– nyilatkozta a 2013-as cannes-i filmfesztiválon a színésznő, aki minden létező kozmetikai eljárást kipróbált az elmúlt évtizedek alatt.

Ahogy arról 2018-as dokumentumfilmjében beszámolt, évtizedeken át étkezési zavarokkal küzdött, mivel édesapja, Henry Fonda arra tanította, az számít igazán, hogy néz ki. Így csak akkor érezte jól magát, amikor külsőleg is szépnek látta magát.

Nem voltam túl boldog a pubertástól körülbelül 50 éves koromig. Sokáig tartott, hogy megszeressem magam

– fejtette ki egy interjúban, illetve azt is megjegyezte, mivel nagyon hiú, különösen ügyel rá, hogy ha nyilvános eseményre megy, akkor csakis olyan ruhákat viseljen, amelyek a legelőnyösebb részeit mutatják. Elmondása szerint az ő esetében ez a dereka és a feneke. 

(Borítókép: Jane Fonda 2022. április 23-án. Fotó: Jon Kopaloff/Getty Images)