Anglia egyik legkeményebb börtönébe került Boris Becker
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Mint arról beszámoltunk, a napokban két és fél év börtönre ítélték a teniszbajnok Boris Beckert, aki nem tudott visszafizetni egy mallorcai villára felvett kölcsönt, és emiatt csődöt jelentett – ám kiderült, hogy 2,5 millió fontnyi eltitkolt vagyona volt. Köztük egy ingatlan a németországi Leimenben, illetve egy erre a házra felvett kölcsön, valamint 66 ezer font értékű részvény egy technológiai cégben.
Bár a teniszező megszokhatta a luxuskörülményeket, a rácsok mögött nem lesz része különleges bánásmódban. Új otthona ugyanis a londoni Wandsworth kerületben álló börtön lesz, amelyet az Egyesült Királyság legrosszabbjának is neveznek. A már 170 éve álló, viktoriánus stílusban épült intézményben több mint 1300 rabot tartanak fogva. Az épület falai omladoznak, és teljesen megszokott a lakók számára, hogy mellettük patkányok is bejáratosak az épületbe.
Charlie Taylor főfelügyelő idei jelentése szerint a wandsworthi börtön kábítószerrel való visszaéléstől és mentális egészségügyi problémáktól sújtott, ahol a rabok napi több mint 22 órát töltenek a cellájukban. Némely fogolyról úgy számolt be, hogy a napfénybe bámulva sétáltak kifelé, miután egy hetet töltöttek odabent. Az erőszak is komoly probléma, az elmúlt években átlagosan naponta egyszer támadás érte a fogvatartottakat, míg a személyzet 1295 alkalommal, azaz napi négyszer alkalmazott erőszakot.
A szakértő azt is kiemelte, hogy a börtön oktatásra szánt részlege 2020 márciusától nem üzemel, ahogy az edzőtermi órákat is rendszeresen törlik. Azt azonban pozitívumként említette a jelentésben, hogy az étel jobb, mint más börtönökben, legalábbis a rabok több mint fele elégedett vele. A szépséghiba az, hogy a börtön annyira túlzsúfolt, hogy az ételeket csak a foglyok ajtaja előtt hagyják, Taylor az ételszállításra használt kocsit mocskosnak írta le.
A Daily Mail forrásai szerint Becker kezdetben akár két hetet is tölthet a börtön B kategóriájú részlegén, ahonnan a C blokkba tehetik át, amelyet kevésbé tartanak biztonságosnak. A sors különös fintora, hogy a sportoló pont abba a börtönbe kerül, amely pár kilométerre található Wimbledontól, ahol Becker megnyerte első wimbledoni bajnoki címét 1985-ben, 17 évesen.
Így telhetett az első nap
Az ítélet kihirdetését követően a bíróságról közvetlenül a börtönbe szállították Beckert, akinek némi várakozás után valószínűleg le kellett vetkőznie, hogy megbizonyosodjanak róla, nem hozott magával fegyvert vagy bármilyen csempészárut. Ezt egy beszélgetés követhette, hogy felmérjék, nincsenek olyan szándékai, hogy ártson magának. Majd, ahogy az az új foglyoknál szokás, az E szárnyba szállíthatták, ahol a háromnapos beiktatás alatt tartózkodhat. Ha még este fél nyolc előtt ért oda, akkor akár le is zuhanyozhatott, ha pedig nem, akkor csak 24 órával később van rá újra lehetősége.
A lap forrása szerint a teniszbajnok egyelőre saját cellát kapott, de valószínűleg a héten áthelyezik egy közös zárkába, ami 1,8 méter × 3,6 méter méretű, betonpadlóval és olyan WC-vel felszerelt, amelyen nincs ülőke. Az ágyak matracai pedig kék műanyagból készültek, így a testnedvek könnyen eltávolíthatók róla.
Ha Beckernek szerencséje van, áthelyezik a H szárnyba, amelyet az odakerülő foglyok csak a Ritzként emlegetnek, utalva ezzel a The Ritz–Carlton hotelláncra. Ezen részlegen is csak hat fürdőszoba jut a 86 zárkára, amelyekben javarészt két rabot helyeznek el. A teniszbajnok extra jutalmakban is részesülhet, amennyiben részt vesz olyan programban, amely segíti a rabok mentális jóllétét, így csökkentve a börtönben előforduló öngyilkosságok számát. Azok a foglyok ugyanis, akik segédkeznek ebben, nagyobb cellát kaphatnak.
Förtelem lehetett az első éjszaka
A rabok által csak Wannónak becézett börtönben minden bizonnyal nem lehetett kellemes Becker első éjszakája. Az intézmény sötét oldaláról még korábban számolt be egy volt fogoly, Chris Atkins filmrendező, akit adócsalás miatt ítéltek öt évre 2016-ban. Mint kifejtette, a börtönbe érkezve az első dolog, amire az ember figyelmes lesz, az az óriási zaj.
Kiabálás, dörömbölés, sikoltozás, morgás, ugatás, fenyegetőzés, rikácsolás, nevetés, nyafogás, veszekedés, bömbölés, üvöltés, sírás. Mintha valaki minden egyes hangeffektust letöltött volna, és egyszerre játszaná le őket
– magyarázta Atkins, aki azt is megjegyezte, a befogadótér úgy néz ki, mintha utoljára 1895-ben újították volna fel, amikor Oscar Wilde író töltötte itt a napjait, miután homoszexualitásért bebörtönözték.
Mint mondta, az intézmény tele van olyan emberekkel, akiknél félelmetesebbet még nem látott. Elmondása szerint a fogvatartottak többsége súlyos elmebetegnek, kábítószeresnek tűnik, vagy épp mindkettőnek.
Mit csinálnak egész nap? Szívnak egy spanglit, és nézik a Cash In The Attic sorozatot a tévében. Legtöbbjüknek a nap 7:45-kor kezdődik. Akik dolgoznak, konyhai munkásként vagy takarítóként tevékenykednek. A többség pedig a napja nagy részét a cellájában tölti
– mondta Atkins. Hozzátette, Becker elsőre valószínűleg meg fog rémülni, mivel a Wandsworth egy nagyon erőszakos börtön, de ha elkerüli a bajt, és kimarad az ott leledző bűnözésből, akkor nem olyan veszélyes. Sőt állítása szerint akár jól is fogadhatják őt.
A börtönben a sport a foglyok és az alkalmazottak számára egyaránt fontos. Mindannyian hősnek fogják tekinteni őt. Valószínűleg autogramot kérnek majd tőle
– fejtette ki.
(Borítókép: Boris Becker 2022. április 29-én. Fotó: Wiktor Szymanowicz / Anadolu Agency via Getty Images)