Koncert közben kidobták az Arénából a Bikini gitárosát

TZIHZ20190109022
2022.05.25. 13:58
Lukács Peta a telefonja miatt került bajba.

Kedd este a Papp László Budapest Arénában lépett fel az amerikai Tool zenekar. Azt már előre tudni lehetett, hogy az eseményen szigorú szabályok lesznek érvényben: nem lehetett felvételt vagy fotót készíteni még mobiltelefonnal sem, A4-es méretnél nagyobb táskával pedig nem engedtek be senkit a csarnokba – az ennél nagyobb cuccokat a csomagmegőrzőben kellett az érkezőknek elhelyezniük. Mindemellett az egész csarnok ültetett volt, a küzdőtéren is széksorokat raktak le a közönségnek – bár, ahogy az a kollégánk beszámolójából is kiderül, ezt nem lehetett túl sokáig tartani, a rajongók pár perc után felemelkedtek a székekről, és onnantól állva figyelték a produkciót. 

A mobilozást a koncert közben a biztonsági őrök felügyelték – a tilalom egyébként a folyosóra nem, csak magára a koncertteremre vonatkozott –, és azt is tudni lehetett, hogy

szabályszegés esetén kivezethetnek az Arénából.

Bár állítása szerint felvételt nem készített, Lukács Petát kitették a Tool-koncertről a biztonságiak, mert elővette a telefonját, amin elmondása szerint csak egy YouTube-videót nézett. A Bikini gitárosa a Facebookon számolt be az esetről, hozzátéve: a biztonsági őrök szerinte kicsit túltolták a szerepüket.

Pont egy szünetszerű, egy lightosabb, kiürülősebb része volt a koncertnek, mondom, akkor gyorsan megnézem – füldugó benn volt a fülemben –, meghallgatom, mi az álláspontja a zenekarnak. (A felvétel készítésével kapcsolatban – A szerk.) És ahogy néztem ezt a YouTube-videót, egyszer csak érzem, hogy így óvatosan megkopogtatja valaki a vállamat, látom is, hogy egy biztonsági őr az, és mondja, hogy fáradjak vele

– magyarázta a feltöltött videóban a zenész. Lukács Peta a videójában sérelmezte, hogy hiába kérte, az őrök nem akarták leellenőrizni a telefonját, hogy valóban készített-e felvételt, így nem tudta megvédeni magát, és végül el kellett hagynia a koncertet.

Kíváncsi lettem volna a Tool együttesre, de nem nézhettem meg őket, csak az első néhány dalt. Szóval vigyázzatok, és vegyétek komolyan ezeket a dolgokat, mert hogyha valahol nem szabad videózni, akkor a kezetekbe se vehetitek a telefont

– mondta a zenész. A felvételt, amit később a hivatalos oldalán is közzétett, itt tudja megtekinteni:

Ahogy az kollégánk beszámolójából is kiderül, a frontember engedélyével a közönség az utolsó számnál végül elővehette a telefonokat, a zenekar akkor a biztonsági őröket is arra kérte, hogy lépjenek hátra, és hagyják, hogy a mobilok a magasba emelkedjenek. 

Frissítés: reagáltak a szervezők

A HVG megkeresésére a koncertet szervező Nation Central & Eastern Europe Kft.-t reagált a történtekre. Válaszukban csatolták azt a szórólapot is, amivel a koncertlátogatók a helyszínen több helyen is találkozhattak és Lukács Peta is megmutatta a videójában. A szervezők ennek angol részét, ami a turné minden helyszínén ki volt helyezve, a produkciótól kapták, a magyar rész pedig ennek a fordítása volt. A szöveg utolsó mondata szerint

a zenekar kéri, hogy a rajongók még vészhelyzet esetén is csak a koncerttermen kívül használják a telefonjukat.

A teljes fényképezőgép és mobiltelefon tiltásról a koncert meghirdetésének pillanatától tájékoztatták az érdeklődőket, a jegyvásárlóknak pedig fizetés előtt el kellett fogadniuk, hogy tudomásul veszik ezt a szabályt, ami egyébként még a jegyen is szerepelt. Emellett a szórólap szövegét e-mailben is megkapták a vásárlók a koncert előtti napokban, illetve az Aréna összes külső és belső ajtaján, a termen belül pedig minden széksorra ki volt ragasztva, belépéskor pedig szórólapon is külön osztogatták az érkezőknek. Az Aréna hangosbemondójában szintén folyamatosan tájékoztatták a tiltásról a közönséget magyar és angol nyelven. 

A portálnak adott válaszukban azt is kiemelték, hogy a koncert előtt a produkció külön is átbeszélte ezt a szabályt, illetve az azt megszegőkkel kapcsolatos eljárást a Valton és a Live Nation képviselőivel, és megerősítették, hogy amint a tájékoztató szövegben is szerepel, a szabályt megszegőket ki kell vezetni az épületből. Megjegyezték: a zenekar rajongóinak egyébként ez a szabály nem volt újdonság, hiszen nem erre a turnéra lett kitalálva, ahogy azzal is tisztában lehettek, hogy az utolsó 1-2 számnál a zenekar engedélyezni fogja a telefonos felvételek készítését. Tájékoztatásuk szerint egyébként 

összesen 57 nézőt kellett szabályszegés miatt kivezetni az Arénából,

ezekről az esetekről jegyzőkönyv készült és a produkciót is tájékoztatták róla. Mobiltelefonos felvételek tiltása egyébként csak a Tool koncertje alatt volt érvényben, a koncert előtt, illetve az előzenekar fellépése alatt lehetett használni a telefonokat.

Lukács Peta esete kapcsán az alábbiakat írták: 

Amennyiben folyamatosan azt látja és hallja a helyszínen, hogy nem lehet még mobiltelefonnal sem felvételt készíteni, sőt, arra kérik, hogy egyáltalán ne használja a koncert alatt a telefonját a teremben, ennek ellenére ő nem az előzenekar fellépése alatt, nem is az átszerelési szünetben, hanem a Tool koncertje alatt folyamatosan a telefonjával foglalkozik ahelyett, hogy a koncertet nézné, és még egy videót is elkezd nézni rajta, akkor nem annyira meglepő, hogy végül ki lett vezetve az Arénából, hiába éppen nem erről a koncertről készített felvételt.

(Borítókép: Lukács Peta. Fotó: Zih Zsolt / MTI)



  • Hírek
  • Lakáshitel