Titusz a Hungáriától jutott el a Weenig

2022.06.18. 09:56
Élőben is látta a kedvenceit.

Az én lemezem  című sorozatban húsz magyar zenész mesél arról az albumról, amely igazán fontos számára. A kisfilmek a projekt YouTube-csatornáján és az Indexen debütálnak, ami közös bennük, hogy a megszólaló zenészek egytől egyig fellépnek a két év után újrainduló Telekom VOLT Fesztiválon. A széria legutóbbi részében Bodor Áron mesélt a favorit korongjáról, ezúttal pedig Titusz mutatja be azt a zenei anyagot, amely meghatározó volt számára.

Titusz első lemeze egy Hungária-album volt. Később, amikor egyre népszerűbbé vált a technozene, először mint DJ, majd mint producer is ebben a műfajban mozgott. Élete egyik lemeze, amit a sorozatba magával is hozott, a Ween Chocolate and Cheese  című anyaga. Azt mondja, azért kedvelte meg ezt a formációt, mert teljesen más volt, mint azok, amiket előtte hallgatott, még élőben is látta őket. 

Hogy mit gondol a lemezborítóról, az az alábbi videóból kiderül: