Yungblud lemondta fellépését a VOLT Fesztiválon

GettyImages-1183112555
2022.06.22. 16:22
Az énekes az egészsége érdekében hozta meg a komoly döntést, miszerint nem lép fel a magyar rajongók előtt Sopronban.

Az idei VOLT Fesztivál egyik leginkább várt nemzetközi fellépője, Yungblud közleményben tudatta a szervezőkkel, hogy lemondja soproni fellépését betegsége miatt. 

Elég pocsékul éreztem már magam az európai turné vége óta, végül orvoshoz fordultam

– írta a fesztiválnak nyilatkozatában a brit énekes, akinél torokgyulladást állapítottak meg, így háromnapos hallgatásra kötelezték.

Mint azt Yungblud kiemelte, teljesen ki van bukva amiatt, hogy nem tud fellépni a VOLT-on, illetve bármit megtenne annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, viszont ha most nem pihen, súlyosbodhat az állapota – olvasható a fesztivál szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. 

Az énekes visszalépésének köszönhetően így a szervezőknek át kellett alakítaniuk a Telekom Nagyszínpad csütörtöki programját. Ennek értelmében az első fellépő Dzsúdló lesz, majd a Punnany Massif lép színpadra, őket követi a Follow The Flow és az est zárásaként a Bring Me the Horizon, míg a Beko színpad megváltozott programját Moby Dick egészíti majd ki.

(Borítókép: David Wolff / Patrick / Redferns / Getty Images)