Megviselte a meghurcoltatás a hercegnét, aki a királyi család leggyűlöltebb tagja lett
További FOMO cikkek
- Beadta a derekát Vilmos herceg, megszüntetik a feudális előjogokat Cornwallban
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
Nagy megpróbáltatásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben Kamilla hercegné, aki egy világ utálatát vívta ki pusztán amiatt, mert Károly herceggel folytatott viszonyt akkor is, amikor ő még Diana hercegnével volt együtt. Nemrég egy hosszabb interjút adott a brit Vogue-nak, ami azért is rendkívüli, mivel egyáltalán nem szokványos, hogy a királyi család bármelyik tagja ekkora betekintést enged az életébe.
A hercegné, aki a következő hónapban tölti majd be 75. életévét, a beszélgetés során több érdekes témáról is szót ejtett. Köztük arról, hogyan viszonyul az öregedéshez, mely jótékony ügyeket karolta fel az elmúlt időszakban, illetve miképp dolgozta fel a nép rázúduló haragját.
Imádja a divatot
Kamilla hercegné amellett, hogy együttérzését fejezte ki a Vogue fotósának, Jamie Hawkesworthnak, miszerint sajnálja, hogy „egy vén szatyrot kell lefényképeznie″, a divat iránti szeretetéről is beszámolt. Mint kifejtette, pontosan tudja, mi áll jól neki, ebben pedig nagy segítségére van Jacqui Meakin, aki korábban Erzsébet anyakirálynét is öltöztette. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nincs ínyére a nagy felhajtás, így az öltözködés tekintetében is a kevesebb néha több elvet vallja.
A hercegné akkor került újra a nyilvánosság kereszttüzébe, amikor kiderült, II. Erzsébet azt szeretné, hogy fia, Károly herceg trónra kerülése után őt is érje az a megtiszteltetés, hogy királynéi rangra emelkedjen. Az uralkodó álláspontja addig a pillanatig nem volt ismert az üggyel kapcsolatban, ám nyilatkozatával egyértelművé tette, milyen jövőt képzel el a monarchiának. Kamilla hercegné ugyanis súlyos terhet cipel magával már évtizedek óta. Több meghurcoltatáson ment keresztül Károly herceggel folytatott kapcsolata miatt, ám érdemes megjegyezni, hogy már 25 éve alkotnak egy párt, illetve húsz éve tesz eleget királyi kötelezettségeinek. Valószínűleg pont emiatt döntött úgy II. Erzsébet, ahogy – Kamilla hercegné épp eleget tett le az asztalra ahhoz, hogy áldozatos munkáját valamiképp honorálja.
Jótékony ügyek rengetege
A hercegné mindent igyekszik megtenni annak érdekében, hogy bizonyítsa hűségét a királyi család felé. A Vogue újságírójának visszaemlékezése szerint legutóbb, amikor találkozott vele, a Nemzeti Színházban járt, amelynek egyben a védnöke is. Ezt követően találkozott a vezetőséggel, megnézte a színészek próbáját, a British Sporting Art Trust pártfogoltjaként megtekintette Alfred Munnings festményeit, majd másnap reggel több órát töltött a BBC World Service-nél konzultálással. És ez csak egyetlen napja volt.
Számos ügy mellett állt már ki az elmúlt két évtized során. A családon belüli erőszak, a szexuális zaklatás és a nemi erőszak kérdései már évek óta központi szerepet töltenek be jótékonysági tevékenységében, a művészetekkel, az egészségüggyel és az állatvédelemmel egyetemben. Körülbelül száz elnöki és védnöki posztot tölt be, aminek köszönhetően rendszerint tömve van a naptára, ám korát meghazudtolva igyekszik megfelelni kötelezettségeinek. Ahogy arra visszaemlékezett, több nő tragikus élménye késztette arra, hogy kiálljon az erőszak áldozatai mellett. Még 2016-ban vett részt egy találkozón, ahol meghallgatta Joanna Brown történetét, akit 2010-ben brutálisan megölt a férje.
Az anyja (Diana Parkes) velem szemben ült. Emlékszem, ahogy ránéztem. Akkor különösen együttérző tud lenni az ember valakivel, ha egy korosztályba tartoznak. Egyszerűen fogta a gyerekeit, és meg sem állt a Man-szigetig, ahol egyedül nevelte fel őket. Láttam, ahogy lefolyik a könny az arcán. Mindenkit megrázott
– mondta a hercegné, akinél az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor meghallotta Rachel Williams történetét, akit az élettársa lőtt lábon a 15 éves fia előtt. A fiú hat hétre rá megölte magát, mivel nem tudta túltenni magát a történteken. Mint megjegyezte, ezen eseteknek köszönhető, hogy elhatározta, mindenképp segíteni szeretne.
Hivatalos szereplései mellett gyakran magánlátogatásokat tesz londoni szállókon, nemrég a lagoszi Mirabel Centre védnöke lett, amely Nigéria első intézménye, amely fellép a szexuális zaklatás ellen. Ahogy azt kiemelte, tisztelettel adózik mindenkinek, aki ezen a területen dolgozik. Azt is tapasztalja, hogy azok, akik korábban bántalmazás áldozatai lettek, próbálnak segíteni másokon.
Sok a tabu. Bárki szeretheti azt, aki korábban bántalmazta őt, és bűntudatot, szégyent érezhet, mintha ez az ő hibája lenne, ezért ezt az érzést mélyen eltemeti magában. Ebből pedig a későbbiekben egy szörnyű titok lesz
– jegyezte meg. Hozzátette: addig folytatja a munkát, amíg csak tudja, mivel nagyon sok még a tennivaló.
Megviselte a meghurcoltatás
Kamilla hercegné és Károly herceg az 1990-es években vált médiaszenzációvá, miután kiderült, a trónörökös házasságon kívüli viszonyt folytat. Ki Károly herceg, ki Diana hercegné pártját fogta, annyi azonban biztos, hogy az ügy meglehetősen megosztotta a társadalmat. Akik Diana álláspontján voltak, mélységesen elítélték Kamilla hercegnét, amiért szétrombolt egy házasságot. Az elmúlt évtizedek alatt a hercegné képes volt bebizonyítani, nem olyan ember, mint amilyennek korábban lefestették. Azt azonban sosem tagadta, mennyire megviselte, ahogy bántak vele.
Nem könnyű. Olyan sok időn keresztül vájkáltak az életemben, hogy meg kellett találnom a módját, hogyan élhetek együtt ezzel. Senki nem szereti, ha állandóan vele vannak elfoglalva és kritizálják, de azt hiszem, végül felül tudtam kerekedni. Az élet megy tovább
– jelentette ki a hercegné.
Beletörődött a korába
Ahogy azt közelgő születésnapjával kapcsolatban megemlítette: nyilván senki nem örül annak, hogy 75 éves lesz, de nem tehet semmit ellene. Hozzátette: már nem foglalkozik a korával, azonban ha lehetne, nagyon szívesen visszatekerné az idő kerekét.
Amikor elérkezel a nagyobb mérföldkőnek számító életkorokhoz, legyen az a 30, 50 vagy 70 év, már azon gondolkodol: »Istenem, de öreg vagyok«
– mondta a hercegné, aki azt is kiemelte: édesanyja 72 éves volt, amikor meghalt, így már túlélte őt, amit rendkívül furcsán él meg. Hozzátette: a hetvenes éveiben az ember már beletörődik mindenbe, elfogadja saját magát, ahogy azt is, mindent megtett az életben, amit tudott.
Kora ellenére azonban még mindig a munkának él. A koronavírus-járvány miatti lezárás alatt indította el online könyvklubját, amely a Reading Room nevet viseli. Az Instagramon már most több mint 140 ezer követőjük van, bár a hercegné elmondása szerint kezdetben azt sem tudta, mi az az Instagram. A könyvklub azonban nagy népszerűségnek örvend, mint kifejtette, Pápua Új-Guineától kezdve Chiléig mindenhonnan kap leveleket.
Mint megjegyezte, nem várható nagy születésnapi ünnepség, valószínűleg a családjával és a barátaival fogja tölteni a jeles napot. Már öt unokája van, akiktől teljesen el van ragadtatva. Bár van még mit tanulnia tőlük, ő is ugyanúgy egyengeti az útjukat, ahogy azt az idősek teszik általában.
Abban rejlik a szépsége a nagymamaságnak, hogy időnként elkényeztetheted őket, és olyat is megadhatsz nekik, amit a szüleik megtiltottak
– jegyezte meg a hercegné, aki kissé ijesztőnek tartja, hogy lányunokái már festik a hajukat, sminkelnek, és piercing is van a fülükben. Ő ugyanis soha nem szúratta ki a saját fülét, ami elmondása szerint már így is marad, hiába próbálják majd meggyőzni az ellenkezőjéről.
Nehezen találnak időt egymásra
A tömérdek teendő mellett felmerül a kérdés, hogy Károly hercegnek és Kamilla hercegnének egyáltalán mikor van ideje egymásra. Ahogy azt a hercegné kifejtette, néha nem könnyű mindent összeegyeztetni, de általában mindig találnak olyan időpontot, amikor le tudnak ülni teázni és megbeszélni a napi teendőket.
Szeretem, amikor van egy kis időnk egymásra. Amikor kikapcsolódunk, akkor is rendszerint a szoba két sarkában ülünk le olvasni. Nagyon megnyugtató érzés, mivel nem kell feltétlenül beszélgetnünk. Elég, hogy egymás társaságában vagyunk
– magyarázta a hercegné, aki szabadidejében főleg kertészkedik, sétál vagy olvas. Mint mondta, a mennyországot is valahogy így képzeli el, ahol a vidék csendje kellő pihenést biztosít számára. Ám mindenekelőtt nagy hálás, és szerencsésnek gondolja magát, hogy még itt lehet.
(Borítókép: Kamilla hercegné 2019. október 22-én. Fotó: Finnbarr Webster / WPA Pool / Getty Images)