- FOMO
- Nagyon Balaton
- nagyon balaton
- mol
- best of balaton
- kurátorok
- sebestyén balázs
- trokán nóra
- gianni annoni
- gyurta dániel
Most akkor magyar vagy olasz a lángos, és hol a legszebb a naplemente a Balatonnál?
További FOMO cikkek
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
A Best of Balaton kurátorai valamennyien erősen kötődnek a tóhoz, a kultúrájához, gasztronómiájához, természeti és épített örökségéhez. Tavaly ötven, idén pedig újabb húsz ajánlattal hozták el nekünk a Balaton legjavát. Egy hete a csapat négy tagját mutattuk be, most pedig nyolcan osztják meg balatoni történeteiket és azt, milyen szempontok alapján bővítették újabb jelöltekkel a Best of Balaton listáját.
Gyurta Dánielt az északi parthoz köti a legtöbb balatoni emlék, és azokat a helyeket ajánlja, amelyekre rendszeresen visszajár: éttermek, kilátóhelyek, túraútvonalak tűnnek fel a listáján. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó egy jó ízért, egy jó fröccsért, egy jó lángosért képes nagy utat is megtenni, számára egy balatoni hétvége jelenti a tökéletes pihenést.
Gianni Annoni különleges helyekre bukkant a Balatonnál, amelyek nemcsak a gasztronómia, hanem az oldtimerek iránti szenvedélyéhez is kapcsolódnak. A műsorvezető-szakács végre ítéletet hirdet a nagy lángosvitában is: a lángosnak megvannak az olasz gyökerei, főleg Nápoly környékén népszerű streedfood, csak nem olyan híres, mint a pizza. Tejföllel és trappistával lehet, hogy nagyobb sikere lenne, de a balatoni strandkaja mellett nehéz labdába rúgni.
Starcz Ákos, az Index vezérigazgatója szerint a retró köszöni, jól van a Balatonnál, nincs szükség a feltámasztására, aki szereti, megtalálja ezeket az élményeket is a tónál. A reformkori épületek, a hetvenes, nyolcvanas évek világa és a gasztroforradalom legújabb helyei tökéletes szimbiózisban, együtt alkotják azt, amit ma Balatonnak hívunk. A Best of Balaton listája így minden évben bővülhet, hiszen a folyamatosan átalakuló tó úgy újul meg, hogy közben a régi arculatát sem veszti el.
Trokán Nóra amikor csak lehet, Paloznakon tölti minden szabad percét, ahol nyaranta három-négy napra felpörög a falu élete a Jazzpikniknek köszönhetően. Ezt leszámítva számára a csendet és a pihenést jelenti az északi part, de nem felejtette el a siófoki nyarakat sem, ahol tizenévesként először kóstolt bele az igazi bulizásba.
Fülöp Zoltán, a Balaton Sound és a Strand Fesztivál alapítója számára izgalmasan alakul az idei nyár, hiszen két év kényszerszünet után indul be újra a fesztiválszezon. Az elmúlt években nagyon sok balatoni kezdeményezést ismert meg, és a Best of Balaton egyik kezdeményezőjeként azt szeretné elérni, hogy ezekre minél több figyelem irányuljon.
Pantl Péter, a Mol kommunikációs igazgatója szerint nem volt kérdés, hogy a cég egy Balatont népszerűsítő kezdeményezés mellé álljon. Számára Szigliget jelentette a gyerekkort, mivel festőművész édesapja révén az alkotóházban töltötte a nyarakat. Ma már azonban a Balaton nemcsak a legmelegebb évszakban, hanem az év egészében tud nyújtani valamit az idelátogatóknak – a Best of Balaton éppen ezt mutatja be.
Lobenwein Norbert, számtalan fesztivál alapítója a Best of Balatonnal egy olyan különleges ajánlót álmodott meg, amely a megszokott listákkal ellentétben kifejezetten személyes válogatást nyújt a tó rajongóinak. A tavalyi ötvenes lista után sokan kételkedtek abban, maradt-e még rejtett kincse a magyar tengernek, de kiderült, hogy bőven van tartalék, így minden évben lesz dolguk a kurátoroknak.
Sebestyén Balázs két nyári hónapot mindig Balatonföldváron tölt, de már számára is egész éves programot jelent a magyar tenger. Ha jó az idő, ki sem mozdul a déli partról, ha beborul az ég, akkor pedig az északi part kirándulóhelyei felé veszi az irányt. A műsorvezető a déli partra szavaz, aminek prózai oka van: „Van egy gyönyörű naplementénk, ami az északi partnak nincs, ők csak egy síkságot látnak” – magyarázta a műsorvezető.