Súlyos betegségben szenved Brad Pitt, de senki sem hisz neki

GettyImages-1175609064
2022.07.08. 08:06
Saját bevallása szerint arcvakságban szenved, de ezt hivatalos diagnózis egyelőre nem erősítette meg – mondta el a színész a GQ magazinnak adott interjújában.

Az arcvakság kórképe szerint a páciensek – legtöbbször valamilyen idegi vagy agysérülés miatt – nem képesek felismerni az ismerőseik arcát. Súlyosabb betegség esetén a saját barátaik, családtagjaik arcát, vagy akár a sajátjukat sem tudják beazonosítani. 

Brad Pitt azt mondta, hogy hivatalos diagnózis ugyan még nem állapította meg, de ő maga biztos benne, hogy arcvakságban szenved.

Senki sem hisz nekem!

– panaszolta az interjúban, majd azt is hozzátette: attól fél, hogy a betegség miatt azok az emberek, akikkel személyesen találkozik, rossz véleményt alakítanak ki róla. 

Brad Pitt már egy 2013-as, az Esquire magazinnak adott interjúban is beszélt erről a betegségről. Akkor azt mondta: ez a magyarázata annak, miért tölt olyan sok időt az otthonában.

A CNN szerint tudományos kutatások azt mutatták ki, hogy körülbelül minden ötvenedik ember arcvakságban szenvedhet, bár sok esetben ez csak enyhébb tünetekben nyilvánul meg a gyakorlatban.  

A betegségre az utóbbi években egy gyógymódot is kidolgoztak a tudósok

(Borítókép: Brad Pitt 2019. szeptember 18-án. Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images)