Kórházból jelentkezett Révész Sándor, a Piramis frontembere
![TZIHZ20211110020](https://kep.index.hu/1/0/4431/44310/443100/44310000_061005e8830691c8692a0a6e5c1c71bf_wm.jpg)
Hónapokkal ezelőtt érkezett a hír, miszerint Révész Sándor, a Piramis zenekar frontembere sztrókot kapott, így kórházba szállították. Ahogy arról az orvosok még akkor beszámoltak, a sztrók az énekes jobb oldalát érintette, ám szerencsére a beszédközpontot nem, a sérült funkciók pedig helyreállíthatók.
Az állapota gyorsan javulásnak indult, ezért egy hónappal később már haza is mehetett, ezt követően már mecseki otthonában lábadozott.
A frontember most a közösségi oldalán jelentkezett egy újabb bejegyzéssel, amelyben elárulta, jelenleg egy rehabilitációs intézetben van, hogy még hamarabb felépüljön.
Ezeket a sorokat a szegedi Szent Vincent Rehabilitációs Központból írom nektek, ahol rehabilitációm immáron második hetét töltöm, folytatva a harcot, komoly szakmai irányítás alatt napi hat-hét órában dolgozva a felépülésemen
– írta Révész, valamint az intézmény dolgozóit méltatta.
(Borítókép: Révész Sándor. Fotó: Zih Zsolt / MTI)