A világ legexkluzívabb szexklubja, ahol milliókért orgiáznak a gazdagok
További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
A 2013-ban alapult Snctm a szexklubok koronázatlan királynőjévé vált, és az éjszakai élet megkerülhetetlen szereplője lett többek között New Yorkban és Los Angelesben is. Az elit vendégek évente 50 ezer dollárt, azaz több mint tizenkilenc millió forintot is képesek kicsengetni azért, hogy luxusorgiákon vehessenek részt, felszínre hozva szexuális vágyaikat. Haley Grace a klub egyik alkalmazottja, aki tavaly szeptember óta dolgozik különböző rendezvényeiken, köztük kastélyokban vagy épp luxus penthouse-okban lép fel előadóként. Adott már olyan műsort, amelyeken igen hiányos öltözékben tűzzel játszott, görkorcsolyában táncolt, burleszket adott elő vagy épp sellőnek öltözött.
Mint azt a Sunnak kifejtette, a műsorai kifejezetten elegánsak és érzékiek, és ráveszik arra a nézőt, hogy a valóságot hátrahagyva lépjen be egy fantáziavilágba, átadva magát az érzésnek. Hozzátette, először egy éjszakai klubban hallott az Snctm-ről, majd kétszer is meglátogatta vendégként a helyet, először randipartnerével, végül pedig egyedül. Utóbbi alkalmával különösen jó élményeket szerzett, ezért úgy döntött, csatlakozik a csapathoz.
A barátaim tudnak róla, hogy az Snctm-nél dolgozom, de soha nem éreztem késztetést arra, hogy egy családi eseményen előhozakodjak a témával. Poliamor vagyok (több emberrel él párkapcsolatban), és a fő partneremmel is fellépek
– fejtette ki Grace, ahogy azt is megjegyezte, azért is működik igazán, hogy ketten együtt lépnek fel párjával, mert fontos, hogy meglegyen a kémia a szereplők között.
A vendégekkel úgy lépnek kapcsolatba, hogy flörtölnek velük, így feloldva a gátlásokat és biztosítva őket arról, hogy jól érzik magukat. Mint megjegyezte, az előadók sosem szexelnek a vendégekkel, csak azokkal van testi kapcsolatuk, akikkel együtt lépnek fel. Hozzátette, minden műsora más, ahogy két egyforma este sincs a rendezvényeken.
A legutóbbi Snctm-bulin egy gyönyörű kötözős jelenetet csináltam, miközben egy hegedűs szerenádozott nekem, isteni volt
– jelentette ki.
Sok a híres arc
Grace elmondása szerint maximum száz vendég tartózkodhat egyszerre az eseményeken, akik javarészt gazdag, tehetős emberek. Egy részük az üzleti életben tevékenykedik, némelyikük pénzüggyel foglalkozik, míg mások a művészvilágból csöppentek oda, sok az ismert személy is. Ahogy arra Grace visszaemlékezett, New Yorkban egyszer összefutott egy női hírességgel, akivel el is csevegett. Mint megjegyezte, a sztárok szeretik ezt titokban csinálni, mivel így le tudják vetkőzni a gátlásaikat. Grace ugyanakkor arra inkább nem tért ki, hogy az említett híresség, akivel volt szerencséje találkozni, összegabalyodott-e bárkivel a vendégek közül – csak huncutul mosolygott, ami többet mond minden szónál. Továbbá azt is megemlítette, mivel rendszeresen fordulnak meg hírességek náluk, ez nagy pusmogást vált ki a vendégek között, akik kifejezetten izgatottak lesznek attól, hogy láthatják őket.
A biztonságra ugyanakkor nagyon ügyelnek, így mindenkinek le kell adnia a telefonját a bejáratnál, és a szervezők ügyelnek arra is, hogy a hely mindenki számára biztonságos legyen. A bulik rendszerint este tíztől másnap délután háromig tartanak, és már meghódították az egész világot. Az Snctm ugyanis rendezett partit többek között Moszkvában és Miamiban is, a színésznő Gwyneth Paltrow állítólag még reklámozta is a klubot.
Általában a férfiak szmokingban, a nők pedig estélyi ruhában érkeznek, alatta szexi fehérneművel. Átmennek a bárba, isznak egy koktélt, megérkeznek az előadók, majd az este kezdetét veszi
– mondta Grace, illetve megjegyezte, az előadások több szobában vannak elszórva, és különösen nagy figyelmet fordítanak a részletekre, a dekorációra, a kellékekre, a zenére és a világosításra. Néha zenészeket is hívnak, így járt már náluk például hárfa- és hegedűművész is.
Grace kiemelte, ugyan a legtöbb szexpartin a vendégek privát szobákba vonulnak vissza, de az Snctm rendezvényein ez másképp történik. A résztvevők ugyanis egymás szeme láttára kezdenek csókolózni, merülnek bele az előjátékba, akár párban vagy csoportban, míg mások esetében a teljes aktust végigkísérhetik a vendégek.
Tömve vannak a klubok
A koronavírus-járvány miatt minden eseményüket le kellett mondaniuk, azonban az Snctm most népszerűbb, mint valaha, állandóan tömve vannak a klubok. Grace elmondása szerint a legtöbb bulija New Yorkban volt, néhány Los Angelesben. Általában délután érkezik az eseményekre, hogy elkészítse a frizuráját és a sminkjét, majd a kreatív igazgatóval és az előadópartnereivel egyeztet azokról a jelenetekről, amikben szerepel.
Jelmezbe öltözök, részt veszek egy fotózáson. Általában rengeteg időm van pihenni és felkészülni a nyitásra, amikor is kezdetét veszi az igazi szórakozás. Gyakran egy visszafogottabb előadással kezdem, majd később az este folyamán vágunk bele az intenzívebb szexjelenetbe a partneremmel, partnereimmel
– fejtette ki, ahogy azt is megemlítette, háromszor lép színpadra egy este alatt, és kifejezetten arra biztatja az egyedülálló nőket, párokat, hogy ők is csatlakozzanak az Snctm-hez, amit szexuális oázisnak és egyedülálló élménynek írt le. Sőt, azt állítja, ha valaki szexuálisan nyitott személyiség vagy épp arra törekszik, hogy az legyen, akkor ez egy nagyszerű módja annak, hogy az illető új dolgokat próbáljon ki.
(Borítókép: Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.