Egymást taposták a fesztiválozók Dua Lipáért a Szigeten

DSC6654
2022.08.11. 09:19
A koszovói-albán származású brit énekesnő zárta a nagyszínpad programját a Sziget első napján, ami méltó befejezés volt, mivel a fesztiválozók már két éve várnak egy olyan szuperprodukcióra, amibe csak nehezen lehet belekötni. Hát, most megkaptuk.

Dua Lipa kis túlzással élve mondhatni, már hazajár Magyarországra, hiszen idén harmadik alkalommal lépett fel hazánkban. Elsőként még 2017-ben a Balaton Soundon, majd 2018-ban a Sziget Fesztiválon. Utóbbi koncertjéhez igen szép emlékek fűzik, mert a Szigeten kapott az elsők között lehetőséget arra, hogy headlinerként állhasson színpadra, így már várta, hogy idén újra bizonyíthasson. A brit énekesnő a 2018-as fellépése után meg is jegyezte, az őt váró óriási, 80 ezres tömeg láttán alig jutott szóhoz, és legszívesebben rátetováltatná az arcára a légi felvételeket. Bár ez nem történt meg, Lipa nem felejtett.

Az énekesnő az idei Sziget első napján ismételten főfellépő volt, és már a nap folyamán megosztott az Instagram-oldalán az egy napon át elérhető történetei között olyan egy fotót, amely róla készült a legutóbbi szigetes koncertjén. Mint az a képre írt szövegből kiderült, alig várta, hogy ismét ezen a fesztiválon léphessen fel, mivel 2018-ban is jó élményekkel tért haza. Ám a fellépés előtt járt még egyet a budai várban, ami szintén a közösségi oldaláról derült ki. A nevezetesség úgy tűnik, különösen népszerű a külföldi hírességek körében, legutóbb Zendayát és párját, Tom Hollandet kapták itt lencsevégre. De vissza Dua Lipához.

Arra már kezdetben is számítani lehetett, hogy óriási lesz az érdeklődés az énekesnő iránt, aki a legutóbbi magyarországi koncertje óta csak még nagyobb népszerűségre tett szert. A Sziget már este kilenc óra tájban közölte, telt ház van, tehát maximális létszámmal dübörgött a fesztivál első napja, ami 95 ezer látogatót takar. Dua Lipa brutális tömeget mozgatott meg, csak úgy hömpölyögtek az emberek a nagyszínpadhoz, és a kivetítőt látva már egy szalmaszál is nehezen fért volna be a fesztiválozók közé. 

Le a kalappal 

Ha lenne kalapom, akkor Dua Lipa – vagy ahogy egy brit férfi ejtette ki a külföldiek számára igen nehezen kimondható énekesnő nevét, Duala Pippa előtt legalább ötször megemelném, mert a produkció, amit másfél óra alatt lenyomott, sokként ért – csakis jó értelemben persze. Már legalább öt éve követem a munkásságát, a koncerten elhangzott összes dalt ismertem, de élőben látni, hallani, azért teljesen más élmény volt. Fesztiválos fellépés lévén azért néha ott van az emberben a félsz, mikor egy előadó egy egyébként arénás koncertre tervezett műsort hoz el, vajon sikerül-e úgy visszaadni, ahogy megálmodták. Ugyan egyetlen arénás fellépésén sem jártam még Dua Lipának, de ha az csak feleolyan jó lenne, mint a Szigeten látottak, már elégedett lennék. 

A hangzás tökéletes volt, a mélynyomó is szépen végezte a munkáját, kisebb szívrepedést okozva ezzel az előtte ácsorgóknak. Dua Lipa pedig élőben is pont olyan jól énekelt, mintha csak a lemezét hallgatnám – ha nem jobban. A látványért is jár a pluszpont, mivel a kivetítőkön megjelenő mozgóképek, szövegek tökéletes összhangban voltak a zenével és a táncmozdulatokkal – ebből is jól látszott, hogy ez egy olyan aprólékosan összerakott produkció, ami mögött hatalmas munka van. Nem véletlen, hogy Dua Lipa volt a Sziget egyik legdrágább fellépője, de biztos, hogy minden pénzt megért. 

Egy szuszra sem állt meg

A koncerten felcsendülő dalok különböző szegmensekre voltak bontva, de a zeneszámok közötti átkötéseket baromi jól oldották meg. Ritka volt az, hogy pusztán abbamaradt a zene, amiből érzékelte az ember, hogy vége a dalnak, és jön a következő. Ettől pedig csak még profibbnak tűnt az előadás. Az énekesnő táncosaival karöltve másfél órán keresztül ropta át a színpadot elejétől a végéig. Lipa hol vonaglott, hol az első sorban álló egyik rajongójának kívánt boldog születésnapot neki táncolva, vagy épp táncosai a magasba emelték őt, így vízszintesen fekve énekelt. Ezt látva szinte olyan érzése támadt az embernek, ha kilőnék a világűrbe, akkor sem vétene el egy hangot sem. Nézni is fárasztó volt, mennyit mozgott, és még énekelt is mellette. Ránézésre biztosan ledobott vagy két kilót a koncert alatt. 

Igen pozitív volt megtapasztalni azt is, Lipa milyen játszi könnyedséggel tudott kommunikálni a hatalmas tömeggel. Egy percre sem állt meg, bejárta a színpad egészét, hogy azoknak is lehetőségük legyen látni őt, akik csak hátul kaptak helyet. Rendre megállt az egyes dalok között, és nem győzött köszönetet mondani nemcsak a rajongóknak, hanem a fesztiválszervezőknek is. Ahogy kifejtette, hálás, hogy anno, 2018-ban a Sziget elsőként szavazott bizalmat neki, és kész bármikor visszatérni, mert a közönség elképesztő energiát adott neki. És talán pontosan e z az alázat az, ami sok előadóból hiányzik, pedig elengedhetetlen. 

(Borítókép: Kaszás Tamás/Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.

március 19., 17:12

  • FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását

Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.

március 19., 17:20

  • FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség

Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.

március 19., 16:23

  • FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.

március 19., 09:19

  • FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.

március 20., 07:14

  • FOMO
Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

Szabó Zsófi: Nagy Feró úgy vonaglott a rúdon, mint egy tini srác

A Beatrice legendája Schmuck Andorral párbajozott.

tegnap, 23:00

  • Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.

1 órája

  • Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

tegnap, 19:59

  • Címlapon
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.

2 órája

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • FOMO
Váratlanul elmaradt Bochkor Gáborék reggeli rádiós műsora

Váratlanul elmaradt Bochkor Gáborék reggeli rádiós műsora

Nem jelent meg a stáb a stúdióban.

március 17., 08:42

  • FOMO
Szexuálisan kizsákmányolt tinédzserekből tömi a zsebét a TikTok

Szexuálisan kizsákmányolt tinédzserekből tömi a zsebét a TikTok

A platform élő adásait nem véletlenül csúfolják az internet pöcegödrének.

március 17., 12:31

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét

Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.

március 19., 06:15

  • FOMO
Rohamosan romlik Elton John állapota, aggódnak a rajongók

Rohamosan romlik Elton John állapota, aggódnak a rajongók

Nem tudja elolvasni a dalszövegeket, az autogramját is leegyszerűsítette.

március 17., 13:24

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra

A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.

március 18., 15:27

  • FOMO
Húsz év után érkezik Will Smith legújabb albuma

Húsz év után érkezik Will Smith legújabb albuma

A Based on a True Story március 28-án érkezik a zenei streamingfelületekre.

március 17., 20:07

  • FOMO
Manipulálhatták a videót, amin P. Diddy nekiment párjának

Manipulálhatták a videót, amin P. Diddy nekiment párjának

A CNN nem ismeri el.

március 18., 06:23

  • FOMO
Legyőzte a rákot Reviczky Gábor

Legyőzte a rákot Reviczky Gábor

Minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetéből.

március 17., 15:01

  • FOMO
Az orvosok szerint a rendőrök összevissza beszélnek a Hackman házaspár haláláról

Az orvosok szerint a rendőrök összevissza beszélnek a Hackman házaspár haláláról

Egy vírus, egy pacemaker és több időpont.

március 17., 18:18

  • FOMO
Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban

A találkozó történelmi lépés az anglikán és a katolikus egyház közeledésében.

március 18., 18:59

  • FOMO
Ez nem a Truman Show, hanem a valóság: ilyen az élet Észak-Koreában

Ez nem a Truman Show, hanem a valóság: ilyen az élet Észak-Koreában

Üres utcák, megrendezett beszélgetések, és egy tartalomgyártó, aki mindezt bemutatja.

március 17., 20:45

  • FOMO
Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai

Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai

Mindenkit megtartott a csatorna.

március 18., 19:06

  • FOMO
Korda Györgyék keményen nekimentek Hajós Andrásnak

Korda Györgyék keményen nekimentek Hajós Andrásnak

Az előadópár nem hajlandó egy levegőt szívni a zenésszel.

március 17., 16:44