Steve Aoki az Indexnek: Tizenegy tortával készültem a Szigetre – interjú

A Sziget Fesztivál ötödik napján a tortadobálásairól ismert Steve Aoki is színpadra állt a Ticketswap Party Arénában. Az apai ágon japán származású, amerikai születésű EDM DJ ismét óriási bulit csapott, a szettjére annyi ember volt kíváncsi, hogy a tömeg egy része be sem fért a partisátorba. A lemezlovassal a fellépése előtt nem sokkal, éjjel egy óra körül az öltözőjében beszélgettünk, az eredetileg ötpercesre tervezett időt egy picit hosszabbra nyújtva. 

Nem először jár hazánkban, játszott már többek között a Balaton Soundon és itt, a Szigeten is. Mi jut elsőként eszébe Magyarországról?

Azok a gyönyörű, ikonikus templomok és épületek. Mikor a Duna mentén haladsz, és mindezt látod, az egyszerűen csodálatos! Tényleg nagyon festői és gyönyörű város Budapest. Én egyébként is szeretek történelmi helyeken sétálni. Amikor kultúráról van szó, általában Rómára, Olaszországra és hasonlókra gondol az ember, pedig itt is rengeteg van a múltból.

A Sziget egy különleges fesztivál, amit a szabadság szigetének hívunk. Ha a szabadságra gondol, önnek ez mit jelent?

A zenét, és ezeket a pillanatokat, amiket most átélünk, ahogy együtt vagyunk a tömeggel. Ezt láthatod és érezheted is mindenkin. Ez most itt az ő pillanatuk, hogy teljesen felszabaduljanak a munkájuk vagy bármilyen más gondjuk terhei alól – itt vannak, hogy mindezt kiadják magukból. Imádom, hogy ezt velük együtt élhetem át. Az itteni közönség mindig elképesztő, ezért is szeretek ide visszajönni. Mindig nagyon várom, hogy Magyarországon játsszak.

Ön nem az a fajta DJ, aki felvonul a színpadra, és végig a pult mögött áll, hanem közben le is megy a közönséghez, és a szettjei alatt kvázi a show részévé válik. Fontos, hogy a fellépései közben ilyen szinten kapcsolatba lépjen az emberekkel?

Ez a legfontosabb a fellépéseim alatt, hogy ne csak játsszam a zenét, hagyva, hogy csak úgy lecsapjon az emberekre. Én nem vagyok egy passzív fickó, és a zeném sem az, szóval mindez nagyon is tudatos. Be akarok zárkózni az emberek szívébe és lelkébe, a lehető legszorosabban megragadva őket. Ezt néha muszáj olyan közelségben tennem, amennyire csak lehet. A fizikai közelség még magasabbra emeli az én energiaszintemet is, így a lényege annak, hogy itt vagyok, még inkább értelmet nyer. Mert ha túl messze vagyok, egyszerűen azt érzem, hogy meg akarlak érinteni. Szóval nagyszerű dolog, hogy le tudok mászni a színpadról együtt ugrálni a tömeggel, és velük együtt érezni az energiát. Imádom!

Hány tortával készült a Szigetre?

Tizeneggyel. (nevet) Őszintén szólva több kellene, mert tudom, hogy legalább száz ember fog kérni belőle. Úgyhogy legközelebb szólnom kell a Szigetnek, hogy minimum húsz-harminc tortát adjanak, ne tizenegyet! Általában egy olyan sátorban, mint itt, a Szigeten, több mint húsz torta kell – én legalábbis több mint húszat használok. 

Van bármilyen szabály a torták ízére vonatkozóan?

Mindenképp, igen. Van egy nagyon hosszú tortariderünk, kifejezetten a cukrászoknak, akik a süteményeket sütik, például itt, Magyarországon. Ezek a torták robbanékonyak, krémesek, úgy értem, olyanok, hogy mindenhova eljussanak – ez az első számú prioritás. A második az íz, de erről inkább a rajongókat kell megkérdezni, mint engem.

A közelmúltban két olyan zenét is készített, amely bizonyos szempontból kitűnik a többi közül. Az egyik a Bella Ciao remixe, amit a Money Heist (A Nagy Pénzrablás) című sorozatból is ismerhetnek az emberek. Miért döntött úgy, hogy hozzányúl a dalhoz?

Mert imádom azt a sorozatot! Amikor kijött, és megnéztem, az olasz Marnik-duó producereivel közösen arra gondoltunk, jó lenne megcsinálni, mert aktuális. Mindenki szereti a sorozatot, ráadásul a Bella Ciao egy klasszikus olasz dal, amiből mi egy olyan számot csináltunk, amellyel az emberek ünnepelni tudnak, és imádják. Egy kicsit ellentmondásos is, de annyiféle különböző nyelvre lefordítják, szó szerint egész Európában, Ázsiában, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és Közép-Amerikában is – mindenhol lefordítják a tömegeknek, akiket aztán meg is érint a dal. Úgyhogy nagyon szeretem, és nagyon boldog vagyok, hogy akkoriban elkészítettem, innentől pedig már örökké menni fog.

A legújabb, Just Us Two című száma is izgalmas, amit a Taking Back Sunday nevű zenekarral készített. A karrierje során temérdek kollaborációban vett részt, ám az, ha egy DJ és egy rockzenekar áll össze, mindig nagyon érdekes. Ez pedig önnel már nem egyszer fordult elő.

Így van, például a Linkin Parkkal, ami a kedvencem. (rámutat a pólómra, amin a nu metal banda szerepel) Ez most úgy kezdődött, hogy megkerestem a Taking Back Sunday zenekart, mert a néhány hét múlva érkező albumomon jóval több lesz az alternatív hangzás. Korábban dolgoztam már együtt a Blink 182-val, a Linkin Parkkal, a Fall Out Boyjal, szóval egy csomó ikonikus és nagyon erős bandával, de most egy olyan zenekarral akartam együttműködni, akik még sosem kooperáltak DJ-vel. Miután visszajeleztek, és igent mondtak a közös munkára, stúdióba vonultunk, hogy elkészítsük a dalunkat. Nulláról kezdtük, a semmiből csináltunk egy számot, mindezt egyetlen nap alatt – tényleg hihetetlen! Egyébként azt mondták, soha nem dolgoztak még senkivel, nem vesznek fel más művészeket, mindig saját maguk készítik a nótáikat. Izgalmas olyan zenekarral dolgozni, akik ilyesfajta közös munkában még sosem vettek részt. Számukra ez egy nagy kihívás volt, én pedig amúgy is mindig valami újat és frisset keresek a rajongóknak. Tényleg egy olyan dalt csináltunk, amiben a két világ egyesül, de abszolút beleillik az övékébe.

Ez valóban nagyon fontos, mert az újítás veszélyes terep is lehet, a rajongók ugyanis nem biztos, hogy megbékélnek olyasvalamivel, ami a megszokottól túlságosan eltér.

Ez így van, ezt a dalt viszont a zenekar is játssza folyamatosan. Én igazából egy ötödik tag akartam lenni a bandában, és amikor készítettük a számot, szó szerint az is voltam. Nem valaki, aki fog és átdolgoz valamit EDM-es verzióra. Én az ötödik tag vagyok, akivel közösen dolgoztak és építették fel ezt a dalt. Nagyon szórakoztató és izgalmas volt, hogy újra egy banda része lehettem, mert azelőtt rendszeresen szerepeltem zenekarokban. Ezt a számot egyébként ma este is fogjátok hallani, bár egy teljesen új remixváltozatban, amit úgy készítettem el, hogy illeszkedjen az én világomba. 

Miután az időnk lejárt (amit így is megnyújtottunk picit), elbúcsúztunk Steve Aokitól, akinek azért még megemlítettem, hogy korábban egyébként találkoztunk már a Linkin Park által alapított Music for Relief alapítvány 2015-ben tartott évfordulós ünnepségén Los Angelesben, amire láthatóan felcsillant a szeme, és ismét elmondta, mennyire szereti a nu metal zenekart, ami abból is látszik, hogy a pólómat egyből kiszúrta. Ezt követően visszabattyogtunk a sátor táncterére, ahol addigra már elkezdtek befelé özönleni az emberek – sokan közülük Cake Me felirattal ellátott transzparenssel felszerelkezve furakodtak a színpad felé. 

Elárasztották a partisátrat az emberek

Még volt fél óra a kezdésig, így jártunk egyet a szabad levegőn, ami utólag elég rossz döntésnek bizonyult, mire ugyanis visszaértünk, már esély sem volt arra, hogy a partisátor belsejébe férkőzzünk – annyian érkeztek Steve Aokira, hogy a helyszín körüli füves terület is dugig megtelt. 

A világsztár DJ pontban fél kettőkor némi animációs felvezető után robbant be a színpadra, akkor még állig tarka felsőben, ami később lekerült róla, az alatta lévő pólót pedig bedobta a tömegbe. Innentől kezdve félmeztelenül ugrálta végig az estet, amit nyugodtan lehet szó szerint érteni: főhősünk a DJ-pult tetején, a színpadon, de még a fotósárokban is megjelent a szettje alatt, és az első perctől az utolsóig folyamatosan kommunikált a közönséggel, akik vezényszóra és a lemezlovas karlendítéseire reagálva mindig őrült tombolásba kezdtek, hol ugrálva, hol tapsolva, vagy épp a mobilkészülékeikkel kérésre megvilágítva a sátor belterét. Aoki többször még énekelt is a színpadon, ami szintén nem egy általános dolog a DJ-k körében. 

A lemezlovas egyébként rendkívül változatos szettel érkezett, volt benne minden, a latinosabb dallamoktól kezdve a nagy klasszikusokon át a rockig, bevillant a Nirvana, a Queen és a Titanic betétdalának remixelt változata, és természetesen A nagy pénzrablás című sorozatból ismert Bella Ciao is elhangzott, amit elképesztő ovációval fogadott a közönség. A látványelemek terén is kitett magáért a DJ, a pultot a háttérben körülölelő óriási LED-eken általában animációk futottak, amelyeknek természetesen maga Aoki volt a főszereplője, illetve ha kollaborációk kerültek sorra, az együttműködő előadók – köztük Armin Van Buuren, a Taking Back Sunday vagy épp a BTS tagjai – is megjelentek a kivetítőkön. A parádés élményt a sátorba telepített lámpaerdő mellett füstgépek, konfettieső és lézershow fokozta, na meg persze az a tizenegy torta, amit a lemezlovas a Sziget közönségének előkészített.

A sütemények a parti utolsó negyedórájában kerültek elő: Steve Aoki, kontyba kötve haját, a DJ-pulton állva, egyesével dobálta be a tömegbe a tégla alakúra formált, óriási desszerteket. A lemezlovas akkora bulit csapott, hogy simán megérdemelte volna a nagyszínpadot – sok tekintetben pörgősebb és látványosabb produkcióval érkezett, mint többen azok közül, akik a legnagyobb pódiumra kerültek. 

(Borítókép: Szabó Réka / Index)