Jonah Hill nem hajlandó tovább reklámozni a filmjeit

GettyImages-1128689586
2022.08.21. 06:07
Jonah Hill csaknem 20 évig szenvedett szorongásos rohamoktól, ezért úgy döntött, hogy többet nem reklámozza a filmjeit, és nem vesz részt az ezekhez kapcsolódó PR-eseményeken.

Jonah Hill bejelentette, hogy mentális egészségének védelme érdekében abbahagyja filmjei reklámozását. Bejelentése értelmében a legújabb, Stutz című dokumentumfilmjét sem reklámozza. A hollywoodi színész nyílt levélben mondta el, hogy már húsz éve szorongásos rohamokkal küzd, amelyeket a folytonos médiaszereplések és a nyilvános megjelenések csak még rosszabbá tettek.

A dokumentumfilmet – amely a terapeutájával való kapcsolatáról szól – Jonah Hill maga rendezte, A színész 2017-ben kezdett el Phil Stutz pszichológushoz járni, a filmben pedig az egyre súlyosbodó szorongásáról is szó esik.

Elmondása szerint a film célja, hogy a terápia alatt tanult módszereket a hozzá illő szórakoztató módon széles tömegekhez eljuttassa, és ezáltal segítsen másokon.

Megértettem, hogy csaknem 20 évig küszködtem szorongásos rohamokkal, amelyeket csak felerősítettek a médiaszereplések és a nyilvános eseményeken való megjelenések. Hálás vagyok, hogy a film világpremierje egy rangos filmfesztiválon lesz, és alig várom, hogy megoszthassam a közönséggel, bízva abban, hogy segít azokon, akik hozzám hasonlóan mentális problémákkal küzdenek

– magyarázta a színész. Majd hozzátette: a saját mentális egészsége védelmében azt a fontos döntést hozta, hogy nem vesz részt sem ennek a filmnek, sem jövőbeli filmjeinek a reklámozásában.

Jonah Hill arról is beszélt, hogy ha tovább folytatná az ilyen nyilvános eseményeken való részvételt, csak még jobban megbetegítené saját magát, és akkor sem a filmhez, sem önmagához nem lenne hű. 

Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy azon kevesek közé tartozik, akik megengedhetik maguknak, hogy egy időre visszavonuljanak, és a munkáját sem veszíti el, miközben a szorongásán dolgozik.

Remélem, hogy ezzel normálisabbá tehetem, hogy az emberek merjenek beszélni és tenni a saját mentális egészségükért, hogy ezáltal jobban érezzék magukat, és a környezetükben élők is jobban megértsék ezt a problémát

– tette hozzá.

A levelét azzal zárta: reméli, hogy a film magáért beszél, és hálás mindenkinek, aki megérti és támogatja őt a továbbiakban is.

(Borítókép: Jonah Hill 2019. február 10-én. Fotó: Stephane Cardinale – Corbis / Corbis / Getty Images)