Évek óta válságban lehetett Sylvester Stallone házassága
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Ahogyan arról korábban az Index is beszámolt, Sylvester Stallone felesége 25 év házasság után adta be a válókeresetet, látszólag minden előzmény nélkül. Egyesek szerint a pénz vagy a színész kutyája miatt kirobbant balhé vezetett idáig, azonban Stallone szerint mindössze másfelé haladt az életük, ezért döntöttek a különválás mellett.
Bár a pár különválásának okait továbbra is csak találgatások övezik, kiderült: a pár kapcsolata már jóval hosszabb ideje válságban lehetett, mint azt eddig sejteni lehetett. A hollywoodi filmcsillag ugyanis állítólag már tavaly azt tervezte, hogy elfedeti felesége arcképét ábrázoló tetoválását.
A tetoválás ugyanakkor még nem került elfedésre, augusztus végén – néhány nappal a válásuk bejelentése előtt – már igen, a 76 éves Stallone Flavin tetoválását néhai kutyájának, a Rocky filmekben feltűnt Butkus képére cserélte le.
A People szerint a tavalyi tervek még egy másik tetkóról szóltak, a színész egy Wonder Womant ábrázoló képpel szerette volna valamiért eltüntetni felkarjáról a feleségét, aki idén végül nemcsak a karjáról, de az életéből is eltűnt.
Tudtam, hogy tenni akar valamit, mert tavaly írt egy e-mailt írt nekem, majd felhívott, és megbeszéltük, hogy Jennifer Flavinból Wonder Womant csinálunk
– árulta el az akkor a munkával megbízott tetováló, Mike DeVries a DailyMailnek.
Végül a tetoválást az elképzelt mintával nem lehetett volna a színek miatt elfedni, ezért végül nem valósult meg akkor a fedés, idén pedig a munkát már egy másik művészre, Zach Perezre bízta a színész – ezt követően indultak el a pár válásával kapcsolatos találgatások.
Tagadták, mégis válás lett a vége
Bár a tetoválás elfedése valóban több mint gyanús lehet, Stallone – a képek kikerülésekor nyilatkozó – szóvivője szerint a tetkónak semmi köze nem volt a pár kapcsolatához. Kiállása ellenére pár nappal később Flavin mégis beadta a válókeresetet...
A Jennifert ábrázoló tetoválást szerette volna felfrissíteni Stallone, azonban az eredmény nagyon nem tetszett neki, a tetoválás pedig javíthatatlan lett. Ennek eredményeként az eredeti képet le kellett fedni egy új tetoválással, amelyen Rocky Butkus kutyája látható
– mondta akkor Michelle Bega.
A régi és az új tetoválásról készült képek ide kattintva láthatók.
(Borítókép: Frazer Harrison / Getty Images for LACMA)