Lewis Capaldi Tourette-szindrómával küzd, botoxoltatni jár a rángások elrejtése érdekében

GettyImages-1402510527
2022.09.14. 18:41
Gyakran rángatózással, kényszercselekvésekkel, sőt önkéntelen hangok kiadásával, káromkodással is járhat a Tourette-szindróma, mégis csak kevés emberről lehet tudni, hogy ezen idegrendszeri betegségben szenved. A napokban Lewis Capaldi állt a nyilvánosság elé Tourette-jével, korábban pedig Billie Eilish vallott őszintén betegségéről, de az egyik legismertebb zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart is a szindróma rabja volt.

A Tourette-szindróma kapcsán a legtöbb embernek a kezelhetetlen tikkelés, azaz önkéntelen rángások és ezzel járó csúnya beszéd, káromkodás jut eszébe. A fizikai tünetek ugyan a külső szemlélő számára elsőre ijesztők, esetenként akár szórakoztatók lehetnek, azonban csak kevesen tudják, mivel is jár együtt a betegség. 

Ahogyan a hétköznapi életben, a hírességek között is akad olyan, aki együtt él a betegséggel, sok esetben ezekről a sztárokról pedig meg sem mondanánk, hogy Tourette-szindrómában szenvednek. Korábban az amerikai énekesnő, Billie Eilish kapcsán lehetett hallani az idegrendszeri rendellenességről, a napokban pedig a skót, idén a Sziget fesztiválon is fellépő Lewis Capaldi állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy a szindrómában szenved – írja a LadBible

Tourette-et diagnosztizáltak nálam. Szerettem volna beszélni róla, mert nem akartam, hogy az emberek azt higgyék, kokainozok vagy ilyesmi. A vállam megrándul, ha izgatott, boldog, ideges vagy stresszes vagyok. Ezzel együtt tudok élni, nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Számomra ez egy teljesen ismeretlen és új dolog, eddig nem sokat tudtam róla

– jelentette be közösségi oldalán élőben a zenész, aki a diagnózist követően megkönnyebbült, hogy a tüneteket nem más degeneratív betegség okozza.

A betegséggel járó önkéntelen rángatózás, azaz tikkelés csillapítása érdekében már több botoxkezelésen is átesett a zenész. 

Botoxot kaptam a vállamba, hogy megállítsam a rángásokat, de folyamatosan tanulok új módszereket, hogy meg tudjak birkózni vele. Néha fájdalmasabb, mint máskor, néha elég kellemetlen, de azt hiszem, ezzel együtt lehet élni. Amikor azt mondták nekem korábban, hogy szerintünk Tourette-szindrómám van, mindig azt mondtam, hogy lehet benne valami. Ha visszatekintek a korábbi interjúimra, látom, hogy ezt csinálom. Most már néha hónapokig kibírom anélkül, hogy rángatóznék

– tette hozzá a 25 éves előadó.

Tévesen párosítjuk a kényszeres káromkodással

A Tourette-szindróma egy olyan állapot, amely miatt az ember önkéntelen mozdulatokat végez és hangokat ad ki, amelyeket tikknek neveznek.

A 19. századi francia neurológusról, Georges Gilles de la Tourette-ről elnevezett betegség rendszerint gyermekkorban kezdődik, de a tikk és egyéb tünetek általában az évek során enyhülnek, néha pedig teljesen elmúlnak. 

A betegség kényszeres káromkodással törtrénő párosítása meglehetősen téves megközelítés, ugyanis 10 Tourettes személyből mindössze egy az, akinél ezek a tünetek is megjelennek.

Antipszichotikumok és szorongásoldók segítségével a tikkek több-kevesebb sikerrel elnyomhatók. Újabban egyre több adat utal arra, hogy mély agyi stimuláció a gyógyszeresen nem megfelelően kezelhető betegek esetében hatékony lehet, a fizikai tünetek elrejtésére pedig egyre népszerűbb a botox is. 

A Tourette-szindrómában szenvedőknek rögeszmés-kényszeres zavara, figyelemhiányos hiperaktivitási zavara vagy tanulási nehézségei is lehetnek. A tikkek általában nem károsak az ember általános egészségére, de a fizikai tikkek, például a fej rángatózása fájdalmasak lehetnek.

A sztárvilágban is vannak sorstársak

Talán nem is meglepő, hogy a hírességek között több Tourette-szindrómás is található, ugyanis egyes vizsgálatok szerint a betegek közül sokak átlagon felüli nyelvérzékkel, kiemelkedő művészi vagy zenei tehetséggel rendelkeznek. Ezt a legjobban talán azok a tanulmányok támasztják alá, amelyek állítják,

A KLASSZIKUS ZENE EGYIK LEGNAGYOBB ALAKJA, WOLFGANG AMADEUS MOZART MAGA IS A BETEGSÉGBEN SZENVEDETT. 

A korabeli feljegyzések szerint a folyamatos vulgáris megnyilvánulásai mellett az osztrák zeneszerző gyakori arcfintorait, a kezek és a lábak rángatózását egyesek tikkeknek tulajdonították és biztosak benne, hogy ezeket a tüneteket a ma Tourette-szindrómaként ismert betegség idézte elő nála.

A betegséggel küzdő sztárok közül Billie Eilish volt az, aki az elmúlt időszakban szintén kamera elé állt a Tourette-szindrómájával, amely annak ellenére, hogy jelen van az életében, csöppet sem hátráltatta abban, hogy világhírnévre tegyen szert és több tízezres arénákat töltsön meg a koncertjein.

Az énekesnőnél a betegséget még 11 éves korában diagnosztizálták, tinédzserkorában komolyabb tikkekkel küzdött – amelyek egy időben nagyban megnehezítették az életét –, azonban már megtanult együtt élni a helyzettel. 

Elég vicces, hogy meglehetősen sok embernek van ilyen betegsége, mégis a legtöbbük esetében ez sosem derülne ki, ha nem mondják el. Számomra most már jobb, de gyerekkoromban nagyon kimerítők voltak a tikkek, ám egy idő után az ember megtanulja kezelni ezeket és együtt tud élni a helyzettel

– árulta el az énekesnő David Letterman My Next Guest Needs No Introduction című műsorában.

Hasonló cipőben jár a kanadai születésű, amerikai színész-rendező Seth Rogen is, aki a szintén őszintén vallott az ADHD-vel, az az a figyelemzavarral való gyermekkori küzdelmeiről, és megosztotta, hogy enyhe tünetekkel járó Tourette-szindrómában szenved.

A tünetek már gyerekkorában jelentkeztek a színésznél, aki orvosai javaslatára speciális diétát kezdett követni.

Elvettük tőle a tejterméket, a búzát, a cukrot, az élesztőt – minden jót

– idézi a színész édesanyját a Best Life. A diéta és a legtöbb módszer teljesen hatástalannak bizonyult, egyvalami azonban segítette normális szinten tartani a betegségekkel járó tüneteket.

Szigorú diétát tartottunk, ami ugyan általában segített egyensúlyban tartani az állapotát, nem volt százszázalékos megoldás. A marihuána végül ellazította a sejtjeit

– tette hozzá Seth édesapja, Mark Rogen.

Rogen mellett egy szintén kanadai születésű színész, a Szellemírtók filmek sztárja, Dan Aykroyd maga is Tourette-szindrómában szenved. Aykroydnál 12 évesen diagnosztizáltak Tourette-t, majd a 80-as években, karrierje csúcsán, megtudta, hogy Asperger-szindrómája is van. A Tourette-tünetek már gyerekkorában jelentkeztek nála.

Tikkjeim voltak, idegeskedtem és folyton morgó hangokat adtam ki, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül ennyire kitartó lettem az életben. Végül találtunk egy-egy terápiát, ami valóban működött, és 14 éves koromra a tüneteim is enyhültek

– nyilatkozta a Daily Mailnek korábban.

(Borítókép: Lewis Capaldi a Parklife fesztiválon 2022. június 12-én Manchesterben. Fotó: Shirlaine Forrest / WireImage / Getty Images)