Tóth Gabi imádkozni kezdett, Majka lement nyúlba
További FOMO cikkek
És itt van az, amire a tehetségkutatók szerelmesei annyira vártak, lezajlott a Sztárban Sztár leszek! harmadik válogatója. Hogy rögvest elvessünk néhány közhelyt, ez a rész sem szűkölködött sírásban, nevetésben és drámázós zsűriben, de amivel túlmutatott korábbi formáin, az a versenyzők zúzásfaktora (vagy mégsem).
Az igazi rocker felszántja a színpadot
Elvetve a téboly magvait, a műsorkészítők egy YMCA-t éneklő indiánnal nyitották meg a bulit, akit a polkorrektség jegyében, elsősorban a gyenge angol kiejtése miatt küldtek el. Szegény, színpadról eltávozó „jungmen” még a kifelé úton is Majka szavaiba kapaszkodva tervezgette, hogy hogyan fogja kikupálni nyelvtudását, és miképp tér majd vissza egy lírai dallal.
De ennyit is a rézbőrűekről, mert érkeznek a sápadt arcú metálosok, amely stílus, mint kiderült, Majka egyik nagy kedvence, még ha a többi zsűritag nem is tud igazán azonosulni vele. Míg Tóth Gabi elmondása szerint szereti a System Of A Downt, addig a Kornra, mint az ördög muzsikájára hivatkozott, egy zúzósabb Ginger-dalnál pedig már imádkozni kezdett, hogy védje meg az Úr a gonosztól. Till Attila sem szerelmese a hörgős metál műfajának, de még ő sem tudta hová tenni a Gabiból hirtelen előtörő apácát.
De végül, teljesen váratlanul megérkezett – mint egy abszolút kiszámíthatatlan fordulat –, aki megtörve a sátánisták listáját, végre berobbant egy minőségi Welcome To The Jungle-lel, hogy bebizonyítsa, lehet ezt jól is csinálni. A németországi énekesnő, Gőghová Tímea produkciója annyira megütötte a kiéheztetett zsűrit, hogy míg Tóth Gabi és Köllő Babett kicsi a rakást játszottak a dal végén az énekesnővel, addig Majka a Sztárban Sztár leszek! eddigi legjobb produkciójának nevezte az előadást. Ettől függetlenül Gabi vitte el német rocksztárt, hisz ő pattant fel elsőnek.
Ez a mozdulat rányomta a bélyegét a műsor ez utáni szegmensére, mert Joci kikelt magából, hogy ő is ráfekvős jogokat akar, ha manapság ez így megy, mely gondolathoz Majka is csatlakozott. A következő előadók kissé meglepődtek (vagy épp megijedtek), mikor Majka belengette előadásuk előtt, hogy
ne ijedjenek meg, ha foglalózás képében rájuk fekszik.
Ennek a listának Tóth Napsugár volt a csúcsa, aki a szomszéd Marika néni elől menekülve, két gyermekével érkezett meg a válogatóra, és elmondta az első olyan gondolatot, ami végre túlmutatott a teljesen közhelyes sallangokon. Úgy véli, nem mutathat őszintén példát gyermekeinek, hogy miképp küzdjenek az álmaikért, ha ő maga feladta azokat, és valahol látszott, hogy komolyan is veszi, amit mond.
Egy erős pillanat, egytucatnyi kín
Hogy kilépjen a képmutatásból, megjött, és a Good Luck című dallal a Basement Jaxxtől felrobbantotta a színpadot. Majka megpróbált ráfeküdni, melyet annyira nem vett jó néven, de végül a zsűriben kialakult vita miatt, hogy kinek a csapatába jusson, Köllő Babettet választotta, aki nem szállt be az érvháborúba, ezzel lett a legszimpatikusabb.
De persze a szórakoztatás sem ülhet le, így Léna, a Pop Nyuszi megérkezett, hogy Pápai Jocit a színpadra csalva egy Kökény Attila-remixet lenyomjanak egy ének-tánc duóban.
Innentől érkezett az őrület gyűrűje, a Baby Shark, aki igazából delfin, az állatidomár, aki geometriai káoszba taszította Majkát és Jocit, a csirkeember, aki táncgyűrűbe zárta Tóth Gabit, és Till Attilát is kiakasztotta, valamint az I Will Always Love You, mely az egyik dal,
amire Pápai Joci elvesztette a szüzességét, mint megtudtuk.
Ezután a színpadon egy Mariah Carey (I Can't Live) Without You jött, amiről kiderült, hogy Pápai Joci másik szűzies dala. Az előadó hölgy erősen izgult, amire a zsűri reakciója sem volt jó hatással, és már nézni is kellemetlen volt egy pont után a szituációt. Majka és Tóth Gabi egy sor belső kokettálás után, kiment hozzá a színpadra, előbbi, hogy felkérje táncolni a lányt, utóbbi, hogy
elvegye tőle a mikrofont, és elénekelje a dal maradék részét helyette.
Bár fájó volt az egészet látni, és inkább már a nézőben alakult ki a szekunder szégyen, Tóth Gabi végül csinált egy elegáns húzást, és együtt sétált le a lánnyal a színpadról, így kvázi megóvva őt a zsűri értékelésétől, akik ezután poénra véve a dolgot, az üres színpadnak mondták el gondolataikat.
Persze a sikertelen produkciók után kellett valami felemelő is, így a háborús Kárpátaljából érkező Sztojka Vanessza, aki egy Christina Aguilera-dalt (The Voice Within, ami Tóth Gabi szerint a világ második, vagy harmadik legnehezebb dala) adott elő, méghozzá valódi zenei finomhangoltsággal,
pillanatok alatt hozott egy kis súlyt a színpadra.
De ez a súly sem maradt sokáig, hisz érkezett egy sor mesehős egy sor Disney-dallal, amitől Majka „sztrókot kapott”, mondván, mennyire utálja a közép-rosszul előadott, nyálas dalokat. A blokkot egy csajozni vágyó dzsinn nyitotta, aki tömegbulit rendezett a színpadon, melyhez Majka kerítőként szerzett is egy tucat táncoslányt, de a csodalámpán túl is akadt Jégvarázs, Aranyhaj, Mulán, meg úgy minden az elmúlt közel harminc évből.
Szakállas Pocahontas, robotarcú emberek
Megmentőnek Aradi Zsolt bizonyult, akire, mint rocker férfiúra vártak, hogy lezúzza a színpadot, de ehelyett belibbent egy mezítlábas Pocahontas képében, aki fejhangon ledarálta a rajzfilm ikonikus dalát. Ez a produkció, vagy talán az énekes könnyed, szórakoztató személye, de meghozta a sikert, és a szakállas nő lett a hős, aki pontot tett a Disney-vonat végére három igennel.
Aztán ismertebb előadók nélkül sem úsztuk meg a harmadik kört, hiszen a kisebb körökben már nevet szerzett Kovács Kristóf is a színre lépett, aki – a műsor teljes irányával ellentétben – egy részben saját dalt adott elő Krúbi-beütéssel, aminek bája az, hogy ő korábban már rommá ekézte a tehetségkutatókat, de elmondása szerint ez „színesebb”, mint a többi. Mindezek ellenére Majka berántotta csapatába azzal a kikötéssel, hogy nem lehet tíz körön át Kovács Kristóf,
mások bőrébe is bele kell bújni, szóval erre készüljön fel.
Még egy utolsó szusszanásként kaptunk egy Neoton Família-bulit, amelyet Majka nagyjából négyszer énekeltetett vissza a végén, de csapatába nem fért be a hölgy, hisz nem állt az alku, és a gonosz igazgató úr nem állt kötélnek, hogy valakit kidobjon helyette.
Zárásként Szirtes Dávid érkezett, aki megmozgatott némi érzelmet magában és a közönségben is. Az utcazenész egyetemista, aki küldetésének tekinti, hogy a robotarcú embereket felvidítsa, maga is könnyekben tört ki a színpadon, mire Tóth Gabi kirohant, hogy megölelje és megvigasztalja. Ez tovább élezte a Majka és közte lévő ellentétet, mely szerint az énekesnő
érzelmileg akarja manipulálni a versenyzőket, hogy őt válasszák.
Persze a döntés itt sem ment könnyen, a zsűritagok mind akarták a fiút, kisebb vita is kialakult, de végül Dávid Tóth Gabi csapatába került. Mikor Till Attila rákérdezett a fiúnál, ő azt mondta, hogy Gabi ölelése semmit nem változtatott a döntésén. Neki ami fontos volt, hogy az értékelésnél és az érvelésnél mit mondtak az ítészek, ez alapján döntött.
(Borítókép: TV2)