Egy vasat sem kapott ezért a filmért Nicolas Cage, pedig Oscar-díjat nyert vele
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Viszonylag ritka a színészek, színésznők körében, hogy gázsi nélkül vállalnak el egy-egy produkciót, sőt nemigen lehetett hallani még ilyen esetről. Az meg pláne az elképzelhetetlen kategóriába tartozik, hogy az ingyenmunkát végül egy neves elismerés koronázza meg. Nicolas Cage esetében azonban ez a helyzet állt elő. Mint kiderült, a színész az 1995-ös Las Vegas, végállomás című filmjéért, ami a legjobb színésznek járó Oscar-díjat is elhozta a számára, egy vasat sem kapott.
Ahogy a produkció rendezője, Mike Figgis a The Hollywood Reporter lap It Happened in Hollywood podcastjában kifejtette, sem ő, sem Nicolas Cage nem láttak egy centet sem a film elkészülését követően.
Nicolas és én soha nem kaptunk fizetést
– fejtette ki Figgis, ahogy azt is megjegyezte, neki százezer dollár járt volna a munkájáért.
Mint arról a rendező beszámolt, a négymillió dollárt jelentő költségeket a már megszűnt Lumiere Pictures állta. A cég azonban azt állította, a film nem profittal zárt – így nem volt miből kifizetni őket. Az interneten fellelhető adatok szerint ugyanakkor a produkcióból származó bevétel 49,8 millió dollárra rúgott.
A film egyébként John O'Brien regénye alapján készült, ami szintén a Las Vegas, végállomás (Leaving Las Vegas) címet viseli. Az alkotásban a Nicolas Cage által alakított Ben Sanderson vívódását követhetjük végig, aki egy Los Angeles-i forgatókönyvíró, azonban Las Vegasba költözik, ahol szembe kell néznie alkoholizmusával. A Las Vegas, végállomás összesen négy Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb rendező, adaptált forgatókönyv, színésznő és színész kategóriában, azonban csak egyet, az utóbbit ítélték oda neki. Sőt, Cage az Oscar mellett egy Golden Globe-díjat is bezsebelt a filmnek köszönhetően – összesen tizenkettő elismerést.
Elengedte a múltat
Mike Figgis ugyanakkor azt is megjegyezte, nem hánytorgatja fel a múltat, mivel mindez már 27 évvel ezelőtt történt.
Mindegy. A karrierem felívelt ezután, és a következő filmem már jól fizetett. Egy éven belül Nic is húszmillió dollárt keresett filmenként, ami azért egész jó
– mondta a podcastben a rendező.
A Las Vegas, végállomás nagy fordulópontot jelentett Nicolas Cage életében, mivel ezen szerepének köszönhette azt, hogy a későbbiekben játszhatott A szikla, a Con Air – A fegyencjárat és A nemzet aranya című filmekben. Hamar Hollywood legjobban fizetett színészei közé emelkedett, azonban a botrányok sem kerülték el. 14 millió dolláros adótartozást halmozott fel, ahogy egyéb hitelezőknek is milliókkal tartozott. A színész idén két produkcióban is feltűnt (A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya, Butcher's Crossing), azonban a hírek szerint a közeljövőben még legalább négy alkotásban lehet majd látni.
(Borítókép: Nicolas Cage. Fotó: Brad Barket/Getty Images)