Nem aprózza el a YouTube szörnyetege, 1,7 milliárdot költ videóira havonta

GettyImages-1420812437
2022.10.13. 05:47
A dollármilliós bevételek mellett akár 3-4 millió dollárt, azaz 1,7 milliárd forintot is elkölt tartalmaira havonta a YouTube pénzosztójaként is ismert MrBeast. A mindössze 24 éves Jimmy Donaldson a második tartalomgyártó a platformon, aki átlépte a 100 millió követős határt, amely nagyban köszönhető a tartalmaira fordított összegnek is.

A legtöbb követővel és feliratkozóval rendelkező influenszerek és tartalomgyártók között nem ritka, hogy többmilliós vagy akár milliárdos bevételre tesznek szert, azonban az már sokkal ritkább, ha tartalmaikra is hasonló mértékű, elképesztő összegeket fordítanak.

Ez részben érthető, hiszen senki sem szeretne sokat költeni a tartalmaira, ha kis energia- és anyagi befektetés mellett is ki tudja szolgálni a követők igényeit, azonban valaki pont, hogy a pénzosztásnak köszönhetően lett a YouTube megkerülhetetlen része.

A platformot ismerők már sejthetik, hogy MrBeastről van szó, aki elképesztő pénzosztásai mellett legutóbb azzal került a hírekbe, hogy bizarr módon már a halála esetére is felkészült, a csatornáját pedig arra hagyja majd, aki egy játék keretein belül a legtöbb ideig rajta tudja tartani a kezét a koporsóján. 

Kapcsolódó
Már a halálra is felkészült, utolsó videóját tervezi a YouTube pénzosztója

Már a halálra is felkészült, utolsó videóját tervezi a YouTube pénzosztója

Még a koporsóban is pénzért versenyeztetné barátait MrBeast.

A 106 millió feliratkozóval rendelkező tartalomgyártó ugyan tartalmainak és szponzorainak köszönhetően 2021-ben 54 millió dolláros vagyonnal rendelkezett, amely idénre csak tovább nőhet. Annak ellenére is, hogy az elképesztő bevételei mellett videóiban különböző feladatokért, vagy csak szórakozásból több tízezer dollárt is eladományoz, ebbe pedig még a gyártás és az emberi munkaerő fizetése benne sincsen. 

1,7 milliárdot is elkölt havonta videókra 

Így talán nem is meglepő annyira, hogy a havonta általában két videót készítő tartalomgyártó, egy hónapban 3-4 millió dollárt szór el a tartalmaira, az 1,7 milliárd forintnak megfelelő összeg tudatában már érthető, hogy a hetekben miért utasított vissza egy milliárd dolláros ajánlatot a csatorna tulajdonáért cserébe – írja az Independent

A 24 éves Jimmy Donaldson a fő fiókja mellett számos más YouTube-csatornát is üzemeltet, köztük a Beast Reacts, a MrBeast Gaming, a MrBeast Shorts névre hallgatót, emellett pedig egy jótékonysági csatornát is tulajdonol. MrBeast állítása szerint azonban még ezenfelül is komoly összegeket fordít a tartalmaira, a dollármilliók mellett havonta további 200 000 dollárt költ Beast Reacts és MrBeast Gaming csatornáira.

De ekkora költések mellett mégis ki figyel arra, hogy ne ússzon el az összes vagyona?

MrBeast kiadásait és ötleteit könyvelőcsapata felügyeli, minden új videó előtt jóváhagyva a pénzosztó tartalomgyártó terveit. 

Egyszerűen csak bemegyek, és mondom nekik, hogy 100 embernek akarok adni 100 ezer dollár. Ők meg csak annyit mondanak, hogy őrült vagyok

– mesélt a korántsem szigorúnak tűnő rendszerről a videós. 

A második 100 milliós feliratkozóbázis az övé a YouTube-on

MrBeast júliusban elérte a 100 millió feliratkozót a videómegosztó platformon, amellyel a második olyan tartalomgyártó lett, akinek sikerült ezt elérnie a YouTube-on – előtte csak PewDiePie, azaz a svéd Felix Kjellberg volt erre képes.

 A videós emiatt rendkívül hálás követőinek, akiket rendre meg is jutalmaz hálája jeléül. 

Nagyra értékelek mindenkit, aki megnézi a videóimat. Csak annyit teszek, hogy minden nap felébredek, és megszállottan foglalkozom azzal, hogyan a legjobb videókat készítsem, ez az egyetlen, ami érdekel. Ez az egyetlen dolog, ami valaha is igazán boldoggá tett

– mondta Donaldson, akit elmondása szerint nem boldogít a pénz, csak akkor, ha azt odaadhatja valakinek, miközben szórakoztató tartalmakat gyárt.

(Borítókép: MrBeast. Fotó:  Dave Kotinsky/Getty Images for MrBeast Burger)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző

Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző

A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.

március 5., 11:11

  • FOMO
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

március 5., 17:32

  • FOMO
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

március 5., 19:41

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • FOMO
Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?

Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?

Fiuk születésnapi partiján kapták őket lencsevégre.

március 5., 17:24

  • FOMO
Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak

Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak

A másik két házi kedvencet egy menhely gondozója vette magához.

március 5., 11:02

  • FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten

Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten

A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.

március 5., 09:56

  • FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek

Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek

Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.

március 5., 15:24

  • FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.

március 5., 08:53

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • FOMO
Aurelio: Jól jártam a börtönnel, mert a következő állomás a temető lett volna

Aurelio: Jól jártam a börtönnel, mert a következő állomás a temető lett volna

A Való Világ egykori győztese 31 évesen, a rácsok mögött olvasott el életében először egy könyvet.

március 6., 09:23

  • FOMO
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

március 6., 12:36

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

2 órája

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.

március 4., 14:50

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

1 órája

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

47 perce

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

6 órája

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

Neked ajánlott