Függősége okozta a legnagyobb „magyar vérszívó” vesztét

GettyImages-515383652
2022.10.20. 06:44
Kivételesen tehetséges és sokoldalú színész volt, akinek karrierjét a beskatulyázás rombolta le. Lugosi Béla meghódította Hollywoodot, de Drakula és a morfium kerékbe törték szépen ívelő karrierjét.

Lugosi Béla a kevés magyar egyike, akinek neve szerepel a Hollywoodi Hírességek Sétányán (Hollywood Walk of Fame). Az 1882-ben született Blaskó Béla Ferenc Dezső otthonát 12 évesen hagyta el, hogy a színjátszást ellenző bankár apja ne gördítsen akadályt álma megvalósítása elé. A jövendőbeli vámpír az erdélyi Lugos városában született – ezért is vette fel Amerikában a Blaskó helyett a Lugosi nevet. Sikerrel játszott a Szegedi és a budapesti Nemzeti Színházban is, de az első világháború miatt félbehagyta színészi karrierjét, hogy önként a magyar síjárőr hadosztályban szolgáljon. Később ez lett a veszte: a harctéren szerzett külső és belső sebesülései, a háborúban átélt trauma morfiumfüggővé tette.

Drakulás akcentus

A Tanácsköztársaság idején aktívan ügyködött a színészszakszervezet létrehozásán, de az 1918–1919-es politikai viharok nem tettek jót karrierjének, ekkor választotta a disszidálást. Berlinbe ment, majd Hamburgból hajón Amerikába. 40 évesen kapta első angol nyelvű szerepét. Innentől maximális sebességre kapcsolt a karrierje, mert magyar akcentus ide vagy oda, a kritikusok és a nézők is látták, hogy kivételes tehetséggel van dolguk.

A városára emlékeztető nosztalgikus névváltoztatáson kívül is mindig visszatért magyar gyökereihez, emigránsokkal barátkozott, cigányzenét hallgatott, és rengeteget olvasott magyarul, hogy művelődjön. Kedvenc étele sem lett soha a hamburger vagy a kóla, töltött káposztát, debrői hárslevelűt és parádi gyógyvizet fogyasztott kedvenceiként. 1927-ben kapta meg Drakula szerepét a színpadi adaptációban, amely hihetetlen sikert hozott neki. 33 hétig volt műsoron, majd két évig turnéztak vele, és ehhez nemcsak Lugosi fantasztikus játéka, hanem „drakulás” akcentusa, hangja és alkata is hozzájárult.

A filmre 1931-ben kérték fel, és ezután már nem is tudott megszabadulni a szereptől, beskatulyázták. Néhány hollywoodi horrorfilmben még nagyot alakított, de már nem volt képes kilépni a vérszívószerepből, sem felhagyni a morfiumfogyasztással. Szépen indult karrierjének a Drakula és függősége vetett véget.

Mennyit tud Lugosi Béláról? Most letesztelheti!

Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

(Borítókép: Lugosi Béla és Helen Chandler a Drakula című filmben 1931-ben. Fotó: Bettmann / Getty Images)